Old Boys

Old Boys

10 videó
1976-ban már Kelemen Andrissal és Vadász Ferivel eldöntöttük az zenélés újrakezdését.
Csakhogy András külkereskedőként elment három évre Líbiába.
Majd hoz szerelést is külföldről.

Kivártuk.

1979 tavaszán hazajött. Persze szerelést nem hozott.
De márciusban a fiam, Balázs is megjött (megszületett).
Így aztán újabb hat hónap csúszás.

1979. szeptember. Új szakma, új munkahely, ÚJ ZENEKAR! Éljen az OLD BOYS!

Hogy miért Öregfiúk? Mert már elmúltunk tizenévesnek lenni. No meg már a húszas éveken is túl vagyunk. Sőt… Ez a sportban is az „öregfiú” kor. Danyinak, régi zenész kollégámnak jó az ötlete. Elfogadom.

Tölg Molnár Gábort, a Benczúr Postás Művelődési Ház klubvezetőjét Kelemennel dumában lehengereljük. Itt játszottunk a Syncommal is 1963-67-ig. Ezt az újat hallani kell, látni kell, mert ez olyan jó lesz, hogy csuda!

1979. november 20. Az első koncert a Beczúrban. (Előtte egy fellépés, afféle nyilvános próba a dobos Kovács Attila munkahelyén, az erzsébeti Varga Jenő szakközépiskolában. Ellentételezve az ottani gyakorlási lehetőséget.)
A haverok, barátok, ismerősök nagyon élvezik. Mi is…
Cucc, hangszerek sehol, de a jó barátok (Fenyő és az alakuló rock & roll Hungária) kölcsönözik a felszerelést. Később így megy ez közel egy évig.

December 20. a második koncert. Már kétszer annyian vannak. Köztük az Eötvös Klub vezetője, Szilágyi Maja és kolléganője, Nelli. Belopjuk magunkat a szívükbe. És 1980. januárjában indul az Eötvös Klub a Károlyi Mihály utcában. Előbb minden hétfőn (három évig), aztán minden csütörtökön. A régi Omega és Metro klub. Álomból fantasztikus valóság.

Tényleg az. Minden héten sorállás, hatalmas tömeg, fergeteges bulik, fantasztikus hangulat. Egészen 1992-ig. Új idők, új szelek, privatizálás, eladják az épületet.
Soha ilyen klubunk nem lesz többé. Akkor csak éreztük. Ma már tudjuk.

1980. februárjában már más meghívás is érkezik. Szalagavatók, gólyabálok. A mindenit!! Hirtelen ismertekké váltunk. Tavasszal indul a Hungária. Jók leszünk előzenekarnak. Együtt járjuk az országot. 1980-ban összesen vagy 180 fellépés.

Mi történt? Megbolondultak az emberek? Vagy ekkora a hiány a jó zenében? Valószínűleg sokaknak elege van a diszkóból és az élő zenét keresik újra.
1981: világszerte beindul a nosztalgia hullám.

Egyre népszerűbbek vagyunk.
Egy estére néha több fellépés, éves szinten mintegy 240-250. Hosszú éveken át.

Közben indul a PECSA (1985.). Először csak a Csillagfény diszkó, de három hónap elteltével már indul a „Fantasztikus házibuli az OLD BOYS együttessel” program.
Hétfőnként. Első évben csak havonta. Aztán hetente. Minden hétfőn 1200 ember.
Egészen 1997-ig . Ez tényleg fantasztikus.

Bálok, bulik, fesztiválok, külföldi turnék, felsorolhatatlan. Az ötezredik fellépés 2002. novemberében. (Természetesen a PECSÁ-ban)

És mindez abból a szerény elképzelésből, hogy talán egy évig, havonta egyszer lesz néhány ember, aki kíváncsi ránk, hogy mégse csak saját magunknak – BÁR SAJÁT KEDVTELÉSRE – zenéljünk.

Itt tartunk. Most huszonöt éves lett a zenekar.

Remélem még nincs vége a történetnek.

Old Boys
Old Boys - Do you love me
Old Boys - I put a spell on you
Old Boys - Radar love
Old Boys - Rockin' All Over the World
Old Boys - Roll over Beethoven
Old Boys Koncertek
Old Boys Nights In White Satin
old boys 30 /Fülöp Ervin emlékére
old boys 30/1

 
   

Old Boys



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide

« Előző
Létrehozás dátuma: kedd, 2016. március 1. Nézettség: 1,821

Tetszik