Posztobányi László

Posztobányi László

18 videó - 1990
" Egy Kalocsa melletti - Géderlak nevû - községben született. Már ifjú korában alakított egy helyi zenekart, ahol dobolt, majd késõbb gitározott. Mezõtúron katonaként játszott egy együttesben, majd Kiskunhalason telepedett le. Szinte valamennyi kiskunhalasi zenésszel játszott különbözõ formációkban, a kilencvenes évekig. 1988-tól újságíró, négy könyve jelenik meg 1994-ig. 1995-ben egy TOP JOY nevû együttessel felveszi elsõ önálló albumát - Egy érzés - majd rövid idõn belül a másodikat is, - Szervusz, Hazám - címmel. A Turcsány Tamás, Pitz Róbert, Valkai Attila és Czeglédi István összetételû banda akkor tér vissza skandináviai vendégszereplésébõl, de nem tudnak kiugrani, így az útjaik szétválnak. Posztobányit New Yorkban megérinti a country "szele" és 2001-ben önálló country albumot ad ki - Mindig visszatér az álmod - Route 50 címmel. Boldizsár Péter jazz-zongorista és Steve Szalay billentyûs - gitáros a sassion zenész, akik feljátsszák vele az albumot. Egy Ír zenész - John Allen - az angol nyelvû kiadáson Johnny Allen - Magyarországon felénekli a Route 50 angol változatát, így van külföldi kiadás is. Posztobányi verseit a liverpooli Paul Robert Crowson fordítja angolra. A zeneszerzõ-szövegíró-énekes menedzsere a kezdetektõl fogva: dr.Kastyják János ügyvéd. Bár itthon minden fellépésén nagy sikert arat, nem csap le rá a showbiznisz. Külföldi fellépéseirõl is pozitívan írnak. A country anyagában emléket állít szülõfalujának is. A NET-rõl nagyon sokan töltik le számait. Stílusa a country és a western keveréke, speciális ízekkel és a mûfajban szokatlan, kiváló verseléssel. 2002-ben saját gondozásában jelenik meg a Kiskunhalasi Könnyûzenei Almanach címû CD, melyen olyan mûvészek szerepelnek, akik halasi kötõdésûek, többek között Miklósa Erika, D.Nagy Lajos, Trunkos András és Daczi Zsolt. Ezen az albumon Posztobányi három számmal van jelen.
Most újabb albumon dolgozik. Ugyanolyan megoldásban, mint az elõzõ Route 50, ennek is zenéjét és szövegét Posztobányi írja és a régi zenésztársak is közremûködnek a stúdiómunkákban."

www.posztobanyi.hu

896 - Honfoglalás - Posztobányi és a Top Joy
Egy perc - az kell még.........Posztobányi László
Hogy higgyek én? - Posztobányi László
Hogy mondjam el neked? Posztobányi László
Minden rosszban....Posztobányi László és a Top Joy Band
Most az éj vigyáz rám-Posztobányi László
Posztobányi László - Egy Álmot Kell Vennem (Egy Tánc)
Posztobányi László - Emlékszel Még (2012)
Posztobányi László-Fény,az a sápadt fény
Posztobányi László - Kászonvölgyi dal
Posztobányi László - Kell,kell egy jó barát
Posztobányi László - Köddé Vált..
Posztobányi László-Ne menj még
Posztobányi László:Emlékszel még?
Posztobányi László és Barátai - Dal a pálinkáról
Posztobányi László és Barátai - Hey
Posztobányi László és a Top Joy Band-Szervusz,hazám
Tavasszal - Posztobányi László és a Top Joy

 
   

896 - Honfoglalás - Posztobányi és a Top Joy



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide

« Előző
Létrehozás dátuma: szombat, 2011. április 23. Nézettség: 969

Tetszik