![]() Lovasi András
29 videó - 2011
Lovasi András 1967. június 20-án Pécsett született, gyermekkorát is itt töltötte. Elképzeléseit megvalósítva 1984-ben jelentkezett a Pécsi Tudományegyetem földrajz szakára, ahová sikeresen fel is vették. Ám nem tartott sokáig egyetemista karrierje, mert 1987 – ben eltanácsolták.
S szinte ahogy végleg becsukódott mögötte az egyetem ajtaja, megalakult a Kispál és a Borz együttes, amelynek ő lett a szövegírója és a basszusgitárosa. Az első lemez megjelenése ótaa csapat népszerűsége töretlen és egyre fokozódik, túlzás nélkül Magyarország legismertebb és legtudatosabb rockzenekaráról van szó. Mindebben óriási szerepe van Lovasi András finom, hol szarkasztikus, hol patetikus, a szürealitással finoman kacérkodó szövegeinek. A Kispál és a Borz muzsikájában a korai Police hatása éppúgy felfedezhető, mint David Bowie-é, de a tagok mindebből jellegzetesen egyéni világot gyúrtak össze. A zenekar filmekben közreműködött, legismertebb ilyen megmozdulásuk talán a Csinibaba című film. András családos ember, két kislány boldog édesapja, Dóri 1992-ben, Eszter pedig 1996-ban született. Szólólemezre sem kellett sokat várnia a rajongóknak, ugyanis 2001-ben dobta piacra a Bandi a hegyről névre hallgató korongját. 2005-ben pedig gondolt egy merészet, és az ex-Kispálos Ózdi Rezsővel, Bräutigam Gáborral és Leszkovics Gáborral életre hívta a Kiscsillag elnevezésű zenekart, amellyel szintén szép sikereket érnek el és egyre szélesebb körben kedvelik meg őket is, akár csak a Kispált. Több filmben is kapott szerepet, így megmutathatta, hogy nem csak a színpadon és a mikrofon előtt érzi otthon magát. Bognár Szilvia és Lovasi András : Caeli Deus Sanctissime Bognár Szilvia és Lovasi András : középkori himnuszok 1 Bognár Szilvia és Lovasi András : középkori himnuszok 2 Budapest Bár - Lovasi András - Csak egy nap a világ Budapest Bár - Szilvafácska (Bubamara) (Énekel: Lovasi András). Chip Chip Chokas :The Best/feat:Lovasi Andras/ Csík, Lovasi- Tankcsapda: Üljenek a fiúk ölébe... Csík János, Lovasi András, KissTibor: "Én vagyok az aki nem jó" - Komárom (Komárno) 2010.5.1. Csík Zenekar, Lovasi András : Fiúk ölébe lányok (Tankcsapda) - Be sok eső (Mezőségi) Csík Zenekar és Lovasi - Fiúk ölébe lányok (Tankcsapda) Csík zenekar-Lovasi András -Fiúk ölébe a lányok Kispál és a Borz - Egy az egybe Lovasi Andras Lovasi - Leskovics : Ha a csend beszélni tudna Lovasi - Mire megtanultam Lovasi András - Aki szeretne visszajönni (Bandi a hegyről) Lovasi András - Az éjszaka(Radnóti Miklós verse) Lovasi András - Az utolsó Aktus a Földön (filmrészlet) Lovasi András - Ha az életben... (Filmrészlet) Lovasi András - Mennyország (Bandi a hegyről) Lovasi Andras - Senki nem ert semmit Lovasi Andras - Zar az egbolt Lovasi András: Ából Bébe (lyric video) Lovasi András: Az élet értelme... Lovasi Andrással beszélget Hajós András a Magánszámban Lovasi András szerzői estje - Apa övének a csatja Lovasi beszélget Hajóssal a Magánszámban+kispál - nem fáj MR2 Szimfonik Live Budapest Bár - Lovasi András: Szilvafácska Magyar Rádió Szimfonik LIVE: Budapest Bár & Lovasi András - Szilvafácska Vedres Csaba - József Attila: Íme, hát megleltem hazámat - Lovasi András |
Bognár Szilvia és Lovasi András : Caeli Deus SanctissimeA videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt Ez youtube.com videó. Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide « Előző
|