Brigitte Bardot

Brigitte Bardot

69 videó - 2010
Brigitte Bardot 1934. szeptember 28-án született egy jómódú francia család első lányaként. Apja a folyékony nitrogént és acetilént gyártó családi cég elnöke volt, édesanyja a társasági élet üdvöskéje. A kis Brigitte-re így kisbaba korától fogva egy dada felügyelt, majd szülei egy olasz nevelőnő gondjára bízták. Élete első négy évét tehát Párizs egy divatos lakónegyedében lévő házban töltötte, mint a Bardot család egyetlen szeme fénye. Édesapja, Pilou azonban szeretett volna egy fiút is, és a házaspár öröme felhőtlen volt, amikor édesanyja, Toty bejelentette, hogy ismét gyermeket vár. Az 1938-ban megszületett kisbaba azonban ismét kislány lett, akit a Marie-Jeanne névre kereszteltek, és a Mijanou becenéven szólítottak. Brigitte nem örült a kistestvérnek. Úgy érezte, hogy amúgy sem túl gyengéd édesanyjától így még kevesebb szeretetet fog kapni. A testvérféltékenység felütötte a fejét.A kislányokat Toty meglehetősen szigorúan nevelte. Katolikus magániskolába járatta őket, és a barátaik is csak a megfelelő társadalmi rétegből kerülhettek ki. Mint jó családból származó úrilányok, a téli szüneteket síeléssel, a nyarakat pedig Dél-Franciaországban, a tenger mellett töltötték szüleik felügyelete alatt. Később Toty úgy gondolta, hogy a lányoknak meg kell tanulniuk táncolni is, így beíratta őket egy balettiskolába. Az otthonülő, félénk, vékonyhajú, szemüveges és fogszabályzós Brigitte valóssággal kivirult: imádott táncolni.
Először 14 éves korában édesanyja barátnője felkérésére szívességből szerepelt egy divatmagazin különkiadásában, majd ezt a képet látva az Elle magazin alapítója felfigyelt a csinos kislányra.
Brigitte Franciaország legjelentősebb divatmagazinjának címlapján tündökölt, de a kép alatt a neve helyett csak annyit írtak ki: B.B....

"Les pétroleuses"_Brigitte Bardot VS Claudia Cardinale (FR)
1960s Brigitte Bardot-Style Makeup
BB au fil du temps
BRIGITTE BARDOT
Brigitte Bardot
Brigitte Bardot "Esta noche te esperaba"Michele Torr. "Ce soir je t'attendais" Michele Torr
Brigitte Bardot - "Moi Je Joue"
Brigitte Bardot-And God Created Woman(1956)
Brigitte Bardot - Au bout du monde avec Sacha
Brigitte Bardot - Ay Que Viva La Sangria
Brigitte Bardot - Babette s'en va-t-en guerre
Brigitte Bardot - Chère Brigitte
Brigitte Bardot - Colinot Trousse-Chemise
Brigitte Bardot - Doctor At Sea
Brigitte Bardot - Faite Pour Dormir
Brigitte Bardot - Gang Gang
Brigitte Bardot - Harley Davidson
Brigitte Bardot - Jamais Trois Sans Quatre
Brigitte Bardot - Je Voudrais Perdre La Mémoire
Brigitte Bardot - Je danse donc je suis
Brigitte Bardot - Je me donne au qui me plait
Brigitte Bardot - La Chasse
Brigitte Bardot - La Madrague
Brigitte Bardot - La Vérité - Au tribunal
Brigitte Bardot - Les Amours Célèbres
Brigitte Bardot - Les Dents Longues
Brigitte Bardot - Mambo Italiano
Brigitte Bardot - Manina, La Fille Sans Voiles
Brigitte Bardot - Moi Je Joue
Brigitte Bardot - Ne Me Laisse Pas L'Aimer
Brigitte Bardot - On demenage
Brigitte Bardot - Plaisir d 'amour
Brigitte Bardot - Quand Mon Amour Danse
Brigitte Bardot-Sacha Distel-1958- Brigitte ( chanson hommage)
Brigitte Bardot - Sei Arrivato Amor Mio
Brigitte Bardot - Si Versailles M'était Conté
Brigitte Bardot - Soyons deux
Brigitte Bardot -Tom Zé -circulodedanteX-
Brigitte Bardot - Tu veux ou tu veux pas
Brigitte Bardot - Une Ravissante Idiote
Brigitte Bardot - Un jour comme autre (Unofficial version)
Brigitte Bardot - Viva Maria - Strip-tease
Brigitte Bardot 2017
Brigitte Bardot Photogallery video
Brigitte Bardot Stories: Passion for Animals...[English Subs]
Brigitte Bardot and Sophia Loren
Brigitte Bardot as a Young Ballerina
Brigitte Bardot dance
Brigitte Bardot encourage Sylvie Vartan
Brigitte Bardot et Sacha Distel
Brigitte Bardot et Sacha Distel "La bise aux hippies"
Dario Moreno - Brigitte Bardot (1961)
Do You Saint Tropez - Summer 2012 - Brigitte Bardot song
Elegant Brigitte Bardot
Emouvante Brigitte Bardot
Movie Legends - Brigitte Bardot (Reprise)
On the set of 'VIVA MARIA' (1/3)
On the set of 'VIVA MARIA' (2/3)
On the set of 'VIVA MARIA' (3/3)
Rossa Nova - Brigitte Bardot
Serge Gainsbourg & Brigitte Bardot - Bonnie & Clyde (86 remix)
The Brigitte Bardot legend on show in Paris
Thierry Le Luron - Nous sommes les sommets d'aujourd'hui (Parodie Sacha Distel & Brigitte Bardot)
Tribute to Brigitte Bardot
Tu Es Le Soleil De Ma Vie ( Sacha Distel & Brigitte Bardot ).wmv
Woman and Time: Brigitte Bardot
[HD] BRIGITTE BARDOT - LES HOMMES ENDORMIS (the sleeping men) ULTRA RARE TUNE
brigitte bardot sur la plage abandonnée"la madrague" CLIP
brigitte bardot tribute

 
   

"Les pétroleuses"_Brigitte Bardot VS Claudia Cardinale (FR)



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide

« Előző
Létrehozás dátuma: szerda, 2011. június 1. Nézettség: 2,022

Tetszik