Selena Gomez

Selena Gomez

50 videó
KEZDETEK

Selena Marie Gomez színésznõ és énekesnõ, 1992. július 22-én született Grand Prairie-ben, Texas államban, az USA-ban Mandy Cornett és Ricardo Gomez gyermekeként. Apukája mexikói, anyukája félig olasz. Szülei 5 éves korában elváltak, és Selena egyetlen gyermekként az édesanyjával maradt. Aki 2006-ban újraházasodott és Brian Teefey felesége lett. 2009-ben egy interjúban azt nyilatkozta, hogy a színészet iránti érdeklődése akkor kezdődött, amikor az anyukája színházi darabokban játszott és látta, hogyan próbál. 2010-ben szerezte meg középiskolai diplomáját.

KARRIER

Gomez 7 évesen elkezdte építeni színészi karrierjét. Első szerepét 2002-ben a Barney & Friends című gyereksorozatban kapta, ahol Giannát játszotta. 2003-ban egy kisebb szerepet kapott a Spy Kids 3-D: Game Over filmben. 12 éves korában a Disney fedezte fel egy tehetségkutató versenyen. Eleinte olyan sikeres Disney-sorozatokban kapott vendégszerepet, mint a The Suite Life of Zack & Cody és visszatérő szereplő lett a Hannah Montanaban. 2007-ben elindult saját sorozata a Wizards of Waverly Place, melyben az egyik főszereplőt Alex Russot alakítja.

Első olyan filmje, melyben a főszereplőt játssza 2008-ban készült el Another Cinderella Story címmel, ami a 2004-es Hilary Duff film folytatása. A filmben ráadásul énekel és táncol is. 2009-ben a Princess Protection Programban barátnőjével, Demi Lovatoval játszik együtt. Még ebben az évben a Sears Arrive Lounge ruhákkal foglalkozó márka és a Borden Milk tej reklámarca lett. Augusztusban bemutatták a tévében a Wizards of Waverly Place: The Movie filmet. Szeptember 29-én pedig a boltokba került első nagylemeze Kiss & Tell címmel. Az elsõ héten 66 000 példányt adtak el belõle, ezzel pedig az U.S Billboard 200 listán a 9. helyen debütált. 2010. március 5-én pedig bejelentették, hogy az album aranylemez lett. 2009-ben ráadásul még a Wizards of Waverly Place nyerte el a legjobb gyermekműsornak járó Emmy-díjat is.

2010 nyarán jelent meg Ramona and Beezus című családi filmje. Augusztus 1-jén került a boltokba saját ruhakollekciója a Dream Out Loud. Szeptember 28-án pedig napvilágot látott második albuma A Year Without Rain címmel. A beharangozó dal, a Round & Round már júniusban megjelent, melynek klipjét Budapesten forgatták. A Monte Carlo című film - amit részben Budapesten is forgattak - pedig 2011 februárjában debütál az amerikai mozikban. Illetve tárgyalások folynak a WOWP: The Movie 2. részének elkészítéséről is. A Disney Channel Shake It Up! című sorozatának ő énekelte fel a betétdalát.

2011 Márciusában jelent meg a Who Says című videóklippje, és szintén ebben az évben lát napvilágot az új albuma a nyár folyamán, amelyre Britney Spears, Pixie Lott és Katy Perry is írt dalokat. Júniusban jelent meg a második kislemez az albumról, a "Love You Like A Love Song".

MAGÁNÉLET

12 évesen kezdett el hordani egy "tisztaság gyűrűt", ami nagy divat a fiatal sztárok körében. 2008-ban Nick Jonas volt a barátja, majd a pletykák szerint 2009-ben összegabalyodott Taylor Lautner színésszel. 2010 Augusztusában az a hír terjedt, hogy összejött Mark Salling színésszel, majd 2011-ben a nála 2 évvel fiatalabb Justin Bieberrel kezdett el járni.

ÉRDEKESSÉGEK

- Jó barátja Taylor Swift és Demi Lovato.
- Selenának van egy állatmenhelyrõl megmentett kutyája, akit Chip-nek hívnak.
- Szeret gördeszkázni, szörfözni és táncolni.
- Kedvenc elõadói a Paramore, Christina Aguilera, Fall Out Boy és a The Jonas Brothers.
- Szereti a csokit, kedvenc édességei a Snickers és a Good & Plenty.
- Kedvenc pizzája sajtos, gombás.
- Selena nagy rajongója Lady Sovereignnek, Johnny Deppnek és Rachel McAdamsnek.
- Szerepel a Jonas Brothers "Burning Up" c. klipjében.
- Az anyukája 16 évesen hozta világra Selenát.
- Nevét egy tejanoi énekesnõ Selena Quintanilla Perez után kapta.
- Selena a világ legfiatalabb UNICEF-nagykövete.
- Imádja a converse cipőket

DÍJAK

2009 ALMA Awards - Legjobb színésznő - WOWP
2010 BLIMP Awards - Legjobb színésznő - WOWP
2009 BLIMP Awards - Legjobb színésznő - WOWP
2009 Teen Choice Awards - Legjobb színésznő - Princess Protection Program
2009 Young Artist Awards - Legjobb színésznő - Another Cinderella Story



Forrás: http://starity.hu/sztarok/selena-gomez/eletrajz/#ixzz1c6LRsTLL

"Call Me Maybe" by Carly Rae Jepsen - Feat. Justin Bieber, Selena, Ashley Tisdale & MORE!
Demi Lovato és Selena Gomez táncvideója (magyar felirat)
Exclusive: Selena Gomez gets a mani pedi after Justin Bieber's paparazzo death incident.
Harmony Korine on Selena Gomez & The Girls: Spring Breakers Behind the Scenes
Justin Bieber & Selena Gomez Back Together at 2012 AMAs Party
Justin Bieber and Selena Gomez Cute Moments 2013
Kids Choice Awards 2013 - Selena Gomez and Kristen Stewart New BFFs!
La La La-Selena Gomez
SPRING BREAKERS Interview: Selena Gomez, Vanessa Hudgens, Ashley Benson and Rachel Korine
ScreenSlam -- Selena Gomez, Red Carpet Interview
Selena Gomez & Demi Lovato (tell me something, La La Land, one and the same)
Selena Gomez & The Scene - "I Knew You Were Trouble [Cover]"
Selena Gomez & The Scene - "Love You Like A Love Song" (Music Video)
Selena Gomez & The Scene - "Naturally"
Selena Gomez & The Scene - A Year Without Rain
Selena Gomez & The Scene - Falling Down
Selena Gomez & The Scene - Hit The Lights
Selena Gomez & The Scene - Love You Like A Love Song
Selena Gomez & The Scene - Love You Like A Love Song (Audio)
Selena Gomez & The Scene - Naturally
Selena Gomez & The Scene - Un Año Sin Lluvia
Selena Gomez & The Scene - Who Says
Selena Gomez & The Scene: ¨Love You Like a Love Song¨
Selena Gomez's Album Won't Mention Justin Bieber
Selena Gomez, Ashley Benson and Rachel Korin sing "Hit Me Baby One More Time" at SXSW (HD)
Selena Gomez, Vanessa Hudgens, James Franco... Spring Breakers / Venice Mostra 2012
Selena Gomez - Come & Get It (Audio Only)
Selena Gomez - Come & Get It Teaser
Selena Gomez - Come & Get It Teaser Part 2
Selena Gomez - Cruella De Vil (Official Music Video) HD
Selena Gomez - Hit Me Baby One More Time (Live for UNICEF)
Selena Gomez - Kiss & Tell HD 720p
Selena Gomez - Love Will Remember (Audio)
Selena Gomez - Love You Like A Love Song (Cover by Sami)
Selena Gomez - Magic Music Video
Selena Gomez - Tell Me Something I Don't Know
Selena Gomez: Best Covers
Selena Gomez @ Adidas NEO Label (Comercial)
Selena Gomez Channels Britney Spears for "Come & Get It" Performance 2013 MTV Movie Awards
Selena Gomez Interview on MTV Movie Awards Performance of "Come & Get It" & New Music
Selena Gomez Just Being... you know... Selena Gomez!!!!!! 2
Selena Gomez On Hair, Music & Red Carpet Style | Harper's Bazaar The Look S2.E6
Selena Gomez Scores a Touchdown With Christina Grimmie!
Selena Gomez Selfies
Selena Gomez Sexiest Tribute Ever.
Selena Gomez Spring - Nicole By OPI
Selena Gomez When The Sun Goes Down Official Album I Love You Like A Love Song Whiplash Who Says
Selena Gomez and the Scene - Falling Down - Official Music V
Selena Gomez on Kissing Someone from One Direction
Selena Gomez on Life after Bieber

 
   

"Call Me Maybe" by Carly Rae Jepsen - Feat. Justin Bieber, Selena, Ashley Tisdale & MORE!



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide

« Előző
Létrehozás dátuma: péntek, 2011. október 28. Nézettség: 1,726

Tetszik