Eric Alfred Leslie Satie - Erik Satie

Eric Alfred Leslie Satie - Erik Satie

185 videó - 1866
Eric Alfred Leslie Satie (Honfleur, 1866. május 17. – Párizs, 1925. július 1.) francia zeneszerző és zongorista.

Egykori lakóháza Honfleurben ma múzeum
Eric Satie négyéves korában az alsó-normandiai Honfleur városkából Párizsba költözött a családjával, mert édesapja, Alfred Satie a fővárosban kapott fordítói állást. 1872-ben anyja, Jane Leslie Anton halála után öccsével, Conraddal visszaköltöztek Honfleurbe az apai nagyszülőkhöz. Eric ott kapta az első zeneórákat a helyi orgonistától. Miután 1878-ban nagyanyja elhunyt, öccsével ismét apjukhoz kerültek, aki kicsivel később feleségül vett egy zongoratanárnőt. Az 1880-as évek elejétől az apa szalonzenei művek kiadásából élt, amelyeket – többek közt – maga, illetve felesége írt.
1879-ben Satie-t felvették a párizsi Konzervatóriumba, de hamarosan tehetségtelenként könyvelték el a tanárai. Hazaküldése után két és fél évvel, 1885 végén vették vissza a Conservatoire-ba, de nem tudott a korábbinál kedvezőbb elbírálást elérni a tanárainál, így egy év múlva katonai szolgálatba szegődött. Ez nem tartott túl soká, néhány hét múlva némi csalással megszabadult a hadseregtől.


Chat noir, 1906
Nevét első szerzeményeitől, 1884-től Erikként használta. 1887-ben elköltözött otthonról, és kivett egy lakást a Montmartre-on. Itt kezdődött hosszan tartó barátsága a párizsi művészvilág olyan ismert alakjaival, mint Séphane Mallarmé vagy Paul Verlaine. Ekkortájt jelentek meg apja kiadásában az első szerzeményei. Gyorsan beilleszkedett a Le Chat Noir (a Fekete Macska) Café kabaré művészközösségébe, és megkezdte a Gymnopédies kiadását, amelyet hasonló jellegű művek (Ogives, Gnossiennes stb.) követtek. 1890-ben kisebb lakásba költözött, a rue Cortot N° 6 alá, és mind több időt töltött a Le Chat Noir-ban, ahol barátságot kötött Claude Debussyvel is. 1891-re mindketten a Sâr Joséphin Péladan vezette „A Templom és a Grál Katolikus Rózsakeresztes Rendje” tagjai. Satie a Rend hivatalos zeneszerzője és karnagya lett, aminek a „Salut Drapeau!”, „Le Fils des étoiles” és „Sonneries de la Rose+Croix” műveit köszönhetjük.
1892 közepére megszülettek a maga alkotta zeneszerzői módszertan első darabjai („Fête donnée par des Chevaliers Normands en l’Honneur d’une jeune Demoiselle”), kísérőzenét írt egy pikareszk, ezotérikus darabhoz (a két „Préludes du Nazaréen”), útjára bocsátotta az első álhírét (a „Le Bâtard de Tristan” című anti-wagneriánus, valószínűleg soha meg nem írt darabjának premierjéről). Szakított Péladannal, s az őszt már az Uspud projektben, a „keresztény balettben” kezdte, együttműködve Contamine de Latourral. A „Chat Noir” és a Miguel Utrillo-féle „Auberge du Clou” törzsközönségének biztatására egy promóciós kiadványt készített, amely egy új ezotérikus szekta szórólapjának tűnhet.
1893 elején Satie szerelmi kapcsolatba került Miguel Utrillo régi művészbarátjával, Suzanne Valadonnal, az egykori artistával, festőmodellel, később festőművésszel (1865–1938). Valadon nemsokára Satie mellé költözött a Rue Cortot-ra. A szerelmes bohém az első együtt töltött éjszaka után megkérte Valadon kezét. Szenvedélyes feljegyzéseket írt az ő kis „Biqui”-jéről, „lényének egészéről, gyönyörű szeméről, finom kezéről és pici lábairól”, de sosem házasodtak össze. Valadon megfestette Satie portréját, neki ajándékozta, majd fél év után lelépett, összetört szívet hagyva maga mögött. Kapcsolatuk idején írta Satie a „Danses Gothiques”-ot, egyfajta imádságként a lelki békéje visszanyeréséért. Úgy tűnik, Valadon volt a művész egész életének egyetlen szerelme…
Satie ez évben ismerte meg Maurice Ravelt. Zenéjének hatása megfigyelhető a fiatal Ravel első műveiben. E korszakának egyik szerzeménye, a „Vexations” – a mindössze háromsoros kottalap, melyet 840-szer kell elismételni – haláláig publikálatlan maradt. Az év vége felé megalapította a „Eglise Métropolitaine d’Art de Jésus Conducteur”-t, „az Útmutató Jézus Nagyvárosi Egyházát”, melynek egyetlen tagjaként, a „Parcier et Maître de Chapelle” szerepében nekikezdett a „Grand Messe” (Nagy mise) darabjának, amely később „Messe des Pauvres” (Szegények miséje) néven vált ismertté, továbbá számtalan levelet, újságcikket és brosúrát jelentetett meg, amelyekben vallási és művészeti témákban való jártasságát fitogtatta. (Például kétszer is pályázott az Académie Française – amelynek elnöke akkoriban Camille Saint-Saëns volt – tagságára, a jelentkezésében kétséget sem hagyva afelől, hogy ezzel „tartozik” neki az intézmény.) A történtek következményeként a kormányzat kulturális intézményeivel való minden kapcsolata zátonyra futott.
1895-ben örökölt némi pénzt, ami lehetővé tette néhány művének nyomtatott kiadását, illetve sikerült egyházfi jellegű megjelenését „bársonyos úriemberére” cserélnie.

"Erik Satie : Nocturne no 1"
1. Variations On A Theme By Erik Satie (1st And 2nd Movements) 2. Smiling Phases
1ere Gnossienne (1890)- Erik Satie
1ère Gymnopédie - Erik Satie (accordion)
ALI PROJECT - JE TE VEUX (ERIK SATIE) I WANT YOU
Aldo Ciccolini plays Satie (vaimusic.com)
Alessandra Celletti plays Erik Satie
Buddha Bar VI - Erik Satie - Gnossienne No1-Buddha Bar Remix
Cocco / SATIE
Concierto de graduacion - Gnossienne Nº1 Piano - Erik Satie
Debussy - Erik Satie Gymnopedie No 3
Duo Raviglia Biagini - Erik Satie"Sylvie"
ERIK SATIE - 2 PIECES FROIDES
ERIK SATIE: Nocturne No.2
El viaje. Erik Satie y Michael Nyman.
Eric Satie: Gnossiennes #1 and Gnossiennes #3
Erik SATIE: Gnossienne No. 1
Erik SATIE: Gnossienne No. 2
Erik SATIE: Gnossienne No. 3
Erik SATIE: Gnossienne No. 4
Erik SATIE: Nocturne No. 2 [v01b]
Erik Satie
Erik Satie "Menus Propos Enfantins"
Erik Satie 'Je te veux'
Erik Satie's Vexations on Wall Street | Make Music New York 2012
Erik Satie (1866-1925) : Trois morceaux en forme de poire, orchestrés par Roger Désormière
Erik Satie, Avant Dernières Pensées: Aubade
Erik Satie, Gnossienne 3 & 4 - played by Steven K. Roberts
Erik Satie, Gnossienne No. 4
Erik Satie, Gnossienne nº 1, Reinbert de Leeuw
Erik Satie, Gnossienne nr.4
Erik Satie, Gymnopedie No. 1 (1888), by Sederman
Erik Satie, Gymnopedie nr.1
Erik Satie, Gymnopedie nr.2
Erik Satie, Pieces froides - Danses de travers No.1
Erik Satie, Troisième Gymnopédie, Henri Rousseau
Erik Satie, petite ouverture a danser
Erik Satie - "Caresse"
Erik Satie - 1ére Gnossiennes
Erik Satie - Classical Guitar - Gymnopedie no 1
Erik Satie - Danses Gothiques
Erik Satie - Embryons Desséchés
Erik Satie - Gnossiene No.3
Erik Satie - Gnossienne #3
Erik Satie - Gnossienne, 5. Modéré (08)
Erik Satie - Gnossienne 1
Erik Satie - Gnossienne No.1
Erik Satie - Gnossienne No.1 - Seth Ford-Young
Erik Satie - Gnossienne Nr. 1 - Jozsef Eotvos, guitar
Erik Satie - Gnossienne Nr.1 on Privia [+sheet music]
Erik Satie - Gnossienne Nr1
Erik Satie - Gnossienne nº 1 (piano cover)
Erik Satie-Gnossienne nr.5
Erik Satie - Gnossiennes Nº 1, por Reinbert de Leeuw
Erik Satie - Gnossiennes No.1
Erik Satie - Grande Ritournelle and Can-Can from La Belle Excentrique (2 pianos)
Erik Satie-Gymnopedi No.1
Erik Satie - Gymnopedia Nr 2
Erik Satie - Gymnopedia Nr 3
Erik Satie - Gymnopédie
Erik Satie- Gymnopedie #1
Erik Satie - Gymnopedie #1 on baritone guitar
Erik Satie - Gymnopedie N.1(Cafe Del Mar)
Erik Satie-Gymnopédie No. 1
Erik Satie - Gymnopédie No.1
Erik Satie - Gymnopédie No. 1
Erik Satie - Gymnopédie No. 1
Erik Satie - Gymnopédie No.1
♫ Erik Satie - Gymnopédie No.1 ♫
Erik Satie - Gymnopédie No.1 ( Orchestra )
Erik Satie - Gymnopedie No.1 (Orchestrated by Debussy)
Erik Satie - Gymnopedie No. 1 - Aldo Ciccolini
Erik Satie - Gymnopedie No.1 - Piano
Erik Satie - Gymnopedie No.1 - Tolgahan Cogulu
Erik Satie - Gymnopédie No. 1 [phaser]
♫ Erik Satie -Gymnopédie No.1 [piano] ♫
♫ Erik Satie - Gymnopédie No.1 [piano] ♫
Erik Satie - Gymnopédie No.2
Erik Satie - Gymnopedie No.3 (Orchestrated by Debussy)
Erik Satie - Gymnopedie No. 3 - Aldo Ciccolini
Erik Satie - Gymnopedie No 1
Erik Satie - Gymnopedie n.1
Erik Satie - Gymnopédies 1
Erik Satie - Gymnopedies III lent et grave
Erik Satie - Heures Séculaires et Instantanées
Erik Satie - Je te veux (22)
Erik Satie - Je te veux (gesungen von Nadine Eisenhardt)
Erik Satie - Katia & Marielle Labèque - EPK
Erik Satie - Messe des Pauvres, V-VII
Erik Satie- Petite ouverture a danser
Erik Satie - Piccadilly
Erik Satie - Poudre d'Or
Erik Satie - Sonatine Bureaucratique
Erik Satie - Sonatine bureaucratique (21)
Erik Satie - Sports et Divertissements (1-18)
Erik Satie-video by Alessandra Celletti
Erik Satie/René Clair: Entr'Acte (1924)
Erik Satie: "Je te veux" - Valse chantée (original)
Erik Satie: "Tendrement" - Valse chantée (original)
Erik Satie: 1.Gymnopedie
Erik Satie: Choses vues a droite et a gauche, sans lunettes (
Erik Satie: Gnossienne 4 - Gilbert Garcin
Erik Satie: Gnossienne nº 1
Erik Satie: Gnossienne nº 3
Erik Satie: Gnossiennes No. 1, 2, 3
Erik Satie: Gymnopédie No. 1
Erik Satie: Gymnopedie No 1 - for flute cello and piano - water drops & waves
Erik Satie: Gymnopédie nº 1 - Reinbert De Leeuw
Erik Satie: Relâche (Complete ballet) (1924)
Erik Satie: Sarabande # 1 (Reinbert de Leeuw)
Erik Satie : VEXATIONS (1893) [Extrait]
Erik Satie — Berceuse (Lullaby)
Erik Satie FURNITURE MUSIC Chamber League
Erik Satie Gnossienne 1 - Alessio Nanni
Erik Satie Gnossienne N°1 Alexandre Tharaud
Erik Satie Gnossienne No. 1 Orchestra
Erik Satie Gnossienne No. 1 by Tzvi Erez, piano
Erik Satie Gnossienne No1 Break Beat Remix♫
「ジムノペディ 第1番」 エリック・サティーErik Satie Gymnopedie No.1
Erik Satie Gymnopédie No. 1 - Tzvi Erez, piano
Erik Satie Gymnopédie nº 3
Erik Satie Je te veux - Tzvi Erez, piano
Erik Satie Nocturne 03
Erik Satie Sarabande / Classical Music Masterpieces / Classic Music Channel
Erik Satie Trois Gymnopédie No. 1 (synth cover)
Erik Satie Trois Gymnopedies
Erik Satie Trois morceaux en forme de poire
Erik Satie [1866-1925] - Ogives - Jean-Yves Thibaudet
Erik Satie bajo la lluvia.
Erik Satie et le Groupe des Six
Erik Satie the Precursor Pt 1
Erik Satie the Precursor Pt2.mp4
Erik Satie ~ Gnossienne No.1
Fantasie Valse - Satie
Gimnopedies 3 : Erik Satie, piano : Branka Parlic
Gnossienne #1 (Erik Satie) - Nachtvlinders
Gnossienne N°1 Alexandre Tharaud (Erik Satie : Gnossiennes)
Gnossienne No. 1 (Erik Satie)
Gnossienne No. 1 ( Lent ) Erik Satie
Gnossienne No. 1 : Erik Satie, Piano : Branka Parlic
Gnossienne No. 1 Erik Satie video
Gnossienne No.1 by Erik Satie
Gnossienne No. 1 by Erik Satie
Gnossienne No. 3 ( Lent ) Erik Satie
Gnossienne No. 3 by Erik Satie
Gnossienne No.5, Piano Works, Erik Satie
Gustav Klimt - Gymnopedie - Erik Satie
Gymnopedie 1 - Erik Satie (Classical Piano) Photos by Pianopod
Gymnopédie No.1 - Erik Satie
Gymnopédie No. 1 - Erik Satie (Guitar Transcription)
Gymnopedie No.1 - Satie
Gymnopedie No.1 Audio (Erik Satie)
Gymnopedie No.1 by Erik Satie
Haken Continuum Meets Erik Satie
Impressionist - Art Exhibition- Gymnopedie- Erik Satie
Japanther - Satie
Je Te Veux - Erik Satie
József Eötvös Gnossienne by Erik Satie
La Diva de l'Empire - Erik Satie
Lushlife, Spirit-Waltz (Erik Satie rework), Live @ Union Transfer Philadelphia 101411
Measha Brueggergosman - William Bolcom - L'OMNIBUS AUTOMOBILE - Erik Satie-Vincent Hyspa
Musica relajante - Erik Satie - Avant-Dernières Pensées
Musica relajante - Erik Satie - Gnossienne No.1
Nicholas Spanos: Erik Satie "Je te veux"
Nocturne III - Erik Satie
Papp Lajos - In memoriam Erik Satie
Reinbert de Leeuw - Erik Satie/ from: Le Fils des Étoiles - nr 2
Reinbert de Leeuw - Erik Satie/ from: Sonneries de la Rose - nr 3
Satie - Trois Sarabande
Satie: Parade, played by Poulenc and Auric, piano four hands
Sports et Divertissements - Erik Satie
Steve Hackett Plays: Erik Satie: Pièce Froide n.2 "Danse de travers n.1" (Arr. Hackett)
Szentpeteri Csilla - Atlantis - Erik Satie - Crossover / transc.Csilla Sz. - Valeria B. /
TRIBUTE TO ERIK SATIE
Tenture de Cabinet Préfectoral - Erik Satie (Marius Constant & Ensemble Ars Nova)
The Colours of Autumn - Gymnopedie No.1
Tosca - Song - Kruder & Dorfmeister Erik Satie Harold Budd Eluvium Ambient Piano
Tribute to Erik Satie & Marguerite Duras
Triste Sire, La Gnossienne n°1(Erik Satie)
Violent cop (gnossienne #1 by Erik Satie)
erik satie - je te veux
erik satie gnossienne 1
erik satie gnossienne in swing
jm - Gymnopedie nº 3 - Erik Satie
patrick watson - gnossienne n°1 (erik satie cover)

 
   

"Erik Satie : Nocturne no 1"



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide

« Előző
Létrehozás dátuma: csütörtök, 2012. február 2. Nézettség: 1,933

Tetszik