Esterházy Pál

Esterházy Pál

48 videó
A középkori eredetű Esterházy-család egyike volt a művészetek pártolásában élen járó legjelentősebb magyar arisztokrata családoknak. A család minden ágában találunk a zeneművészet iránt érdeklődő személyiségeket, a leghosszabb ideig fennálló, kiemelkedően magas színvonalú kulturális élet azonban a hercegi ág kismartoni birtokához kötődik. Az udvar első fénykorát Esterházy Pál (1635–1713) uralkodása alatt élte, aki 17 évesen lett a család feje. Az igen tehetséges és sokoldalúan képzett ifjú a nagyszombati jezsuita iskolában tanult, ahol a bölcsészeti, jogi és katonai tanulmányok mellett részt vett az iskolai színjátszásban is. Fiatalon lett Sopron megye főispánja, majd magas katonai ranggal részt vett a török elleni harcokban. 1681-ben Magyarország nádora lett, 1687-ben megkapta a birodalmi hercegi címet. 1688-89-ben átfogó tervet készített az ország közigazgatási, pénzügyi és gazdasági újjászervezésére, ezt azonban a bécsi udvar nem fogadta el. Esterházy ezután visszavonult a közélettől, s bár formálisan az ország katonai vezetője maradt, az 1690-es évektől elsősorban családi birtokaival, és a művészetekkel foglalkozott. Számos képzőművészeti alkotást rendelt, maga pedig magyar és latin nyelvű imádságokat, prédikációkat, verseket írt. 1706-ban kibővítette udvari zenekarát, 1711-ben pedig kiadta –1699-ben kéziratos formában már meglévő – zenei gyűjteményét, a Harmonia caelestist. Korábban úgy tartották, hogy az 55 egyházi éneket maga a herceg komponálta, mai ismereteink szerint Esterházy Pál az anyag összeállítójának tekinthető.

"Magyar" írók (Spiró, Esterházy, Kertész) a magyarság(uk)ról
Arckép: Esterházy János (1. rész)
Arckép: Esterházy János (2. rész)
Dörnerezés I. (Esterházy Péterrel)
ESTERHAZY CASTELY
Esterházy Pál - Harmonia Caelestis - Exsultet iam terra
Esterházy Pál - Harmonia Caelestis: Dormi Jesu
Esterházy Pál-Harmonia caelestis-- Dormi Jesu
Esterházy Pál-Harmonia caelestis--Surrexit Christus
Esterházy Pál-Harmonia caelestis -Sol recedit igneus
Esterházy Pál - Harmonia caelestis: Surrexit Christus
Esterházy Pál - Harmonia caelestis: Veni creator Spiritus
Esterházy Pál: Ave, Iesu charissime (Harmonia Caelestis)
Esterházy Pál: Ave maris Stella
Esterházy Pál: Dormi Iesu
Esterházy Pál: Harmonia Caelestis - excerpt
Esterházy Pál: Harmonia Caelestis: »Sol recedit igneus«
Esterházy Pál: Harmonia caelestis
Esterházy Pál: Jézus eljön nem sokára
Esterházy Pál: Pange lingua
Esterházy Pál: Pange lingua
Esterházy Pál: Pange lingua
Esterházy Pál: Pange lingua
Esterházy Pál: Puer Natus In Betlehem
Esterházy Pál: Puer natus in Betlehem
Esterházy Pál: Sol recedit
Esterházy Pál: Surrexit Christus
Esterházy Pál: Veni Creator Spiritus
Esterházy kastély Fertőd 1-09-10-13-20_wmv.wmv
Fertődi Esterházy-kastély
Harmonia caelestis II.
Imperatrix Együttes Karácsony 2010 dec 25-én, szombat, 11:30 óra
Jesu parve, recens nate
Katakomba Pápán az Esterházy Kastély alatt (egy rövid szakaszából részlet telefonnal)
Mesterházy: Ez az ország megszenvedte...
Miklos Kocsár: Négy Mária ének Esterházy Pál emlékére
New Yorkban kitüntetést adományoztak Esterházy Jánosnak - MTI - Hirado
Őstörténetünk- Mesterházy Zsolt 2. rész
Őstörténetünk - Mesterházy Zsolt 3. rész
Őstörténetünk - Mesterházy Zsolt 4. rész.
Őstörténetünk - mesterházy Zsolt 5. rész
Pál Esterházy: Four Christmas Cantatas from Harmonia Cælestis (Mária Zádori)
Pál I Esterházy of Galántha (1635-1713) Cantatas for Maria
Pál I Esterházy of Galántha (1635-1713) O, mors - Sol recedit igneus
Pál I Esterházy of Galántha (1635-1713) Saule, Saule
Pápai Esterházy-kastély híradó 1.
Pápai Esterházy-kastély megnyitó ceremóniája
TERCINA: ESTERHÁZY, Pál (1635-1713): Harmonia caelestis

 
   

"Magyar" írók (Spiró, Esterházy, Kertész) a magyarság(uk)ról



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide

« Előző
Létrehozás dátuma: vasárnap, 2012. február 12. Nézettség: 1,582

Tetszik