Kű Lajos

(1948)
labdarúgó

olimpiai ezüstérmes*


* MagyarVagyok adatbázis adatai szerint. Hiányzó adatokat jelezd itt.

 

Kű Lajos sporteredményei

  Év Sportág Esemény Eredmény
Csapat 1972 Labdarugás Olimpia ezüst


Csapattagok Év Szakág Esemény Versenyszám Eredmény
Kű Lajos
Dunai-II Antal
Kocsis Lajos
Páncsics Miklós
Szűcs Lajos
Bálint László
Branikovits László
Dunai-III Ede
Géczi István
Juhász Péter
Kovács József
Kozma Mihály
Rothetmel Ádám
Tóth Kálmán
Várady Béla
Vépi Péter
Vidáts Csaba
1972 Olimpia ezüst
   

Kű Lajos

Kű Lajos

(Székesfehérvár, 1948. július 5. –) olimpiai ezüstérmes labdarúgó.

1962-ben kezdődött pályafutásának első állomása a székesfehérvári VT Vasas (Vadásztölténygyár) csapata volt. Nevelőedzője Gantner János. 1968-ban a már Videotonnak hívott csapatban mutatkozott be az élvonalban. 1968 és 1974 között az FTC színeiben játszott – ahol UEFA-kupa elődöntőben is szerepelt, 4 bajnoki ezüstérmet és 2 MNK győzelmet szerzett. A gyakori formahanyatlást eredményező sportszerűtlen életmódja miatt a Ferencvárosnál lemondtak róla és a Vasashoz kényszerült igazolni. Itt is csak egy idény tölt el és 125 élvonalbeli mérkőzés után a másodosztályú Volán SC-hez igazolt.

1977-ben elhagyta az országot. Szabadkán keresztül Olaszországba szökött. A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség egy esztendőre eltiltotta a labdarúgástól. 1978-ban Belgiumban tűnt fel újra, az FC Bruges csapatában. Ugyanebben az évben BEK-döntőt játszott, ahol kikaptak a Liverpooltól. 1980-ban belga bajnok lett a csapattal. 1980–1981-ben egy idényt az Egyesült Államokban töltött. Majd honvágya visszahozta a magyar határ közelébe az ausztriai Kismartonba, ahol Pusztai László is a csapattársa lett. 1984-ben a burgenlandi bajnokság, FC Mönchof csapatában fejezi be az aktív labdarúgást.

1972-ben 8 alkalommal szerepelt a válogatottban és 1 gólt szerzett illetve háromszor játszott az olimpiai válogatottban. A müncheni olimpia ezüstérmese, majd a belgiumi labdarúgó-Európa-bajnokság negyedik helyezettje, ahol a magyar csapat egyedüli gólját ő szerezte meg.