(1873, Pápa - 1945, Budapest)

Szobrász. A modern magyar szobrászat és éremművészet egyik úttörője. 1888-tól 1893-ig a budapesti Iparművészeti Iskola ötvösszakán tanult, majd néhány hónapra Bécsbe utazott. 1894-ben ösztöndíjjal Párizsba került, majd 1895-ben az "École des Beaux-Arts"-on Ponscarme növendéke volt. Onnan pályázott a millenniumi kiállítási emlékérem megalkotására, amit meg is nyert. 1897-ben Münchenben a Glaspalastban rendezett kiállítást. Az Iparművészeti Múzeumban 1898-ban bemutatott első gyűjteményes éremkiállításán először szerepelt nálunk az érem önálló műfajként. A párizsi világkiállításon 1900-ban ezüstérmet nyert; ezután Olaszországban és Németországban járt tanulmányúton. 1906-ban Milánóban Grand Prix-t nyert. Ez idő tájt figyelme egyre inkább a szobrászat felé fordult. 1910-tõl Gödön épített műtermében maga faragta szobrait.

Robusztus erejű, zárt tömegű, sommázott formamegoldású szobrait 1914-ben mutatta be az Ernst Múzeumban, első önálló kiállításán. 1915-ben készült el élete egyik fő műve, az Aphrodite. 1922-ben ismét gyűjteményes anyaggal jelentkezett az Ernst Múzeumban. 1927-ben neki ítélték a Szinyei Társaság nagydíját. Épületplasztikával is foglalkozott (Corvin Áruház reliefjei, 1926). Az 1930-as években több síremléket mintázott (pl. Fellner emlék, 1932). Budapest ostroma alatt halt meg.

1946-ban műveiből a Szépművészeti Múzeum emlékkiállítást rendezett. Emlékiratait Rippl-Rónai Józsefével együtt jelentették meg (Budapest, 1957). Felállításra került legjelentősebb művei: Állatreliefek (1911); Szent Sebestyén (1914); Király György-síremlék; Baumgarten-síremlék (1928); Pápai hősi emlékmű (1931); Liszt Ferenc-emléktábla (1935); Ifjúság kútja (1938); Kölcsey-emléktábla, Vasöntő munkások (1943). Ismertebb mellszobrai: Móricz Zsigmond, Babits Mihály és Kodály Zoltán. Mintegy 500 érme közül legismertebbek: Petőfi Sándor, Liszt Ferenc, Ady Endre, Babits Mihály, Mikes Kelemen. Művészete a posztimpresszionizmus nagy áramkörébe kapcsolódott. Hatott rá a szecesszió is.