Vágóné dr. Iván Katalin

Vágóné dr. Iván Katalin

Vágóné dr. Iván Katalin 1958-ban született Zalaegerszegen. 1976-tól 1981-ig tanult a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetem gyógyszerésztudományi karán. 1997-től mint vállalkozó gyógyszerész, saját gyógyszertárát vezeti Szekszárdon. Férjével három gyermeket neveltek fel. Bernadett ismert operett és musical színész, Lóránt informatikus, Péter mérnök. Legkedvesebb elfoglaltsága a festés, első önálló kiállítása 2008-ban volt a megyeszékhelyen, azóta folyamatosan láthatók képei egyéni és közös kiállításokon a megyében, az országban. Hobbija a tánc, egy baráti társasággal rendszeresen szerveznek társastánc délutánokat.

Baky Péter festőművész irányításával kezdett rajzolással, festészettel foglalkozni. 2001-től a Pécsi Tudományegyetem művészeti alapképzés szakára járt, tanárai Kovács Zoltán és Fusz György voltak. 2009 óta rendszeresen jár a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus által szervezett képzésekre, 2011 óta tagja a Művészetbarátok Egyesületének. Jelenleg két országos zsűrizésre választottak be a képei közül. Stáció festményei a harci római katolikus templomban láthatók. 2012-ben elvégzett egy lámpagyöngy készítő tanfolyamot. Mint mondja, elvarázsolta az üveg szépsége, ezért megpróbálja elővarázsolni a benne rejlő csodát.