Aladics Antal

(1949)
grafikus

 
   

Aladics Antal

Aladics Antal

 

1976 óta élek a Dunakanyar vonzásában. A családommal a Szentendrei-szigeten Tahitótfaluban lakom és Szentendrén művésztanárként dolgozom.

 

Tanulom, tapasztalom és csodálom mindazt, amit a lét valóságában, újra teremtenek alkotó emberek. A képzőművészet nagy palettáján, munkáim azt a színárnyalatot mutatják, amelyben az örök téma a táj, természetes anyagokból és festékfoltokból összeálló, változó, formálódó, rejtetten megkomponált látványban. A múlandó megörökítését, az idő pillanatnyi megállásának kísérletét tükrözve, határozott formákkal, mindig valami újszerű megjelenéssel, igényességgel, technikai tökéletességre való törekvéssel. A szín, a forma és az ötletgazdagság, min-mind eszköz arra, hogy az elvontságukkal ható képek a hangulat, a harmónia, a végtelenség, a természet határtalan változatosságának, szeretetének asszociációit ébresszék. Képeimmel átadok valamit abból a saját egyéni világomból, ami szándékaim szerint, másoknak is örömöt szerezhet, javára válhat.