ERDŐS Péter

(1938)
festőművész, szobrászművész
 
   

Erdős Péter

Erdős Péter

Erdős Péter (Hódmezővásárhely, 1938. május 16.) festő, szobrász.

Szülei Erdős János és Kolumbán Erzsébet is képzőművészek voltak. Először még gimnazista korában, 1954-ben tűnt fel az első Őszi Tárlaton, melyre a szervező, Galyasi Miklós múzeumigazgató hívta meg. 1960-ban diplomázott a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, mestere volt Füstös Zoltán. 1968-tól 1973-ig Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanult, mesterei Veress Sándor, Patay László voltak. 1974-ig dolgozott rajztanárként: 1960-tól Mártélyon, majd két évvel később a vásárhelyi Szántó Kovács János Általános Iskolába került át. Ezután szabadúszóként folytatta működését. Műveiben folytatja az alföldi festészeti hagyományokat, tájképeket fest, de emellett rézdomborítással is foglalkozik, valamint készít kerámiákat is. Hódmezővásárhelyen több általa készült utcanévtábla és emléktábla is látható.

 

Egyéni kiállítások

1960 • Hódmezővásárhely

1967 • Szentes • Hódmezővásárhely

1968, 1976 • Békéscsaba

1974 • Békés • Orosháza

1975 • Hatvan

1978 • Szentes • Gyula • Orosháza

1981 • Miskolc

1984 • Jászberény

1985 • Pécs • Karcag

1986 • Csanytelek

1987 • Salgótarján

1995 • Hódmezővásárhely

 

Válogatott csoportos kiállítások

1960-63, 1971, 1973, 1974 • Vásárhelyi Őszi Tárlat, Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely

1974 • Vásárhelyi művészek kiállítása, Salgótarján

1971 • Szatmári képzőművészek tárlata, Marosvásárhely

1966, 1968 • Délalföldi Tárlat, Szeged

1972, 1973, 1976, 1978 • Szegedi Nyári Tárlat, Móra Ferenc Múzeum, Szeged

1972 • Hódmezővásárhelyi festők Miskolci Tárlata

1975 • Mezőgazdaság a képzőművészetben, Mezőgazdasági Múzeum, Budapest

1978 • Tiszatáj kiállítás, Szombathely, Budapest

1981 • III. Képzőművészeti Triennálé, Szolnoki Galéria, Szolnok

1974 • Magyar Tájak, Hatvan

1980-84 • Táj- és Portrébiennálé, Hatvan

1986 • Szekszárd

 

Köztéri művei

panno (1983, Fábiánsebestyén, házasságkötő terem)

Bethlen Gábor Gimnázium (Hódmezővásárhely).