A.Toth Attila


festőművész

 
   

A.Toth Attila

A.Toth Attila

Impresszionista és szürrealista festőművész  

A kortárs impresszionista és szürrealista stílust képviselő festőművész, A.Tóth Attila Kecskeméten született, majd szüleivel Budapestre költözött és azóta is a fővárosban él. Munkásságának kezdete 1995-re datálható, ekkor megmagyarázhatatlan ihlet eredményeképpen alkotta meg első festményét. Egyedi stílusát, technikáját saját maga kísérletezte és fejlesztette ki, melyek egyre érettebbé és sajátosabbá tették munkáit az évek során. 

Autodidakta módon tanult és képzi folyamatosan magát. Mint kortárs festőművész, Csepeli Pálma segítette munkásságát. Leginkább falapokra fest, képeit több festékrétegben viszi fel az alapra, emiatt minden kép megalkotása hosszú hónapokig tartó formálódás eredménye. Képei között több olyan található, mely egy, másfél év alatt kapta meg végső arculatát. Gyakran egy, az általa kifejlesztett fonnyasztási technikát alkalmaz, mely által utánozhatatlan térhatásban jeleníti meg mondanivalóját. Az utolsó réteget kétszeres lakk borítással fedi.

Elmélyült pszichológia tanulmányai, melyek művészien átfogalmazva jelennek meg festményeiben, nem hirtelen sokkoló, de tartós hatást tesznek műértő közönségére, akik nem a napi tendenciákat keresik a műalkotásokban. Szintén szokatlan és formabontó, hogy képei világítanak. Megvilágítás után a sötétben teljesen új formában jelennek meg, életre kel egy másik, belső világ, döbbenetes hatással.(Pl. Egerszalóki látomás, Május 19. , Szerelmesek szigete Korfun, Fantázia, Szigetecske,Inverz Szigetecske...stb.)

Képein keresztül megnyílik a természet egyedi és sokak számára láthatatlan kincsestára, a felhőktől egészen a föld és a tenger mélyének csodálatos világáig, nem kifelejtve az embert sem, akit képeinek mély gondolatiságában jelenít meg. Stílusa, képeinek hangulata egyszerre megdöbbentő, sejtelmes, izgalmas és mély érzékiséget sugároz. Teljesen egyedi és utánozhatatlan. A művek egy részét átöleli a magányosság atmoszférája, utat hagyva azonban a változásnak, a kibontakozásnak (Pl. Magányosság, Út tavasszal, Part 1.,Part 2.). Az erőteljes színek, a néhol már vibráló kontrasztok, a telített, mély tónusok az alkotó erejét sugározzák.(Pl. Mantovai Dóm, Álomút, Pula partja, Naplemente, Május 19., Fenyők stb.) 

Ugyanakkor munkáiban megjelenik a pasztellebb, lágyabb megfogalmazása sajátos érzelemvilágának, érzékenységének és egyéni látásmódjának, melyből a játékosság sem hiányzik (Pl. Fantázia, Szerelmesek szigete Korfun, Felhők, Szigetecske,Inverz Szigetecske...stb.) 

Művészi munkássága jelen szakaszában minden megjelenési forma, lehetőség nagyon sokat jelent, ezek inspiráló hatása nélkülözhetetlen számára. Gyakran az elismerés jelenti a következő kép elgondolásához vezető első lépcsőfokot. Eddigi kiállításai remélhetőleg a közeljövőben újabbakkal gyarapodnak, lehetővé téve a szélesebb érdeklődő réteg számára egyedi világának megismerését.

 

 

http://www.kepafalon.hu/A.Toth_Attila__festmenyek_mid_674.html