CSEBI-POGÁNY István

(1908 - 1979)
festőművész
 
   

Csebi Pogány István

festő

(Szombathely, 1908. június 14.–Balatonfüred, 1979. augusztus 19.)

 

1928-37: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mestere: Vaszary János, Réti István, Edvi Illés Aladár. A főiskolán, mint tanársegéd tevékenykedett. 1937-ben a Képzőművészeti Főiskola Jubiláris kiállításán a főváros vízfestészeti díját és a Céhbeliek díszérmét nyerte el. Az oktatásügy kiváló dolgozója és Szocialista Kultúráért kitüntetéseket kapott. Balló-díjjal bejárta Franciaországot, Belgiumot, Hollandiát, Németországot, állami ösztöndíjjal pedig Olaszországot. 1943-ban balatoni és székelyföldi ösztöndíjakat kapott. A KÉVE művésztársaság tagja volt. 1947-ben római ösztöndíjas. 1940-től 25 éven keresztül a budapesti Képzőművészeti Szakközépiskolában és Gimnáziumban, illetve különböző budapesti gimnáziumokban tanított. Verseskötetet is illusztrált. Olajfestményeket, pasztelleket is készített, de munkásságának javát akvarellek teszik ki. 1933-tól állította ki portréit és csendéleteit, valamint tájképeit. Ecsetjének inspirálója a természet volt, amelyben a Balaton központi helyet kapott. Alumíniumszobrokat, térplasztikákat, reliefeket is készített.

 

Díjak/ösztöndíjak

1937 • Balló-díj

1943 • Balatoni ösztöndíj

1943 • Székelyföldi ösztöndíj

1947 • Magyar Akadémia ösztöndíja, Róma.

 

Mesterei: Vaszary János, Réti István, Edvi Illés Aladár.

 

Könyve

Rembrandt. Budapest, 1940.

 

Illusztráció

Pável Ágoston: Felgyújtott erdő. Szombathely 1936. [Andor Lóránddal]

 

Egyéni kiállítások

1933 •CXXXVII. Kiállítás, Ernst Múzeum, Budapest

1940 • Műterem [Krayerné Záborszky Ellyvel], Budapest

1941, 1942 • Műbarát, Budapest

1959 • Ernst Múzeum, Budapest (gyűjt., kat.)

1969 • Annabella Szálló, Balatonfüred

1977 • Balatoni Galéria, Balatonfüred.

 

Válogatott csoportos kiállítások

1933 • Jubiláris Kiállítás, Képzőművészeti Főiskola, Budapest

1941 • Nemzetközi Grafikai Kiállítás, Milánó (I)

1945 • Az Első Szabad Nemzeti Kiállítás, Műcsarnok, Budapest

1946 • A Magyar Képzőművészetért, Ernst Múzeum, Budapest • Fiatal magyar képzőművészek, Fővárosi Képtár, Budapest

1947 • Magyar Művészhetek Reprezentatív Képzőművészeti Kiállítása, Ernst Múzeum, Budapest

1948 • Balatoni Képkiállítás, Nemzeti Szalon, Budapest

1955 • VI. Magyar Képzőművészeti kiállítás, Műcsarnok, Budapest

1957 • Tavaszi Tárlat, Műcsarnok, Budapest

1968 • Vas megyéből származó képzőművészek kiállítása, Savaria Múzeum, Szombathely.

 

Köztéri művei

Dekoráció (festmény, 1953, Győr, Vörös Csillag Szálló étterme)

Dekoráció (festmény, 1955, Budapest, Finommechanikai Művek)

Dekoráció (festmény, 1957, Ózd, Kohászati Művek)

Kecske (szobor, alumínium, 1961, Balatonfüred, strand) (eltűnt)

Molnár Béla síremléke (alumínium, beton plasztika, 1963, Budapest, Farkasréti temető)

Maitz János síremléke (alumínium, beton plasztika, 1965, Budapest, Újpesti Temető)

 

Művek közgyűjteményekben

• Fővárosi Képtár, Budapest

• Janus Pannonius Múzeum, Pécs

• Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

• Savaria Múzeum, Szombathely.



Forrás:
artportal.hu