(1890, Szentendre - 1957, Budapest)
Festőművész, a modern magyar gobelinművészet megteremtője, Ferenczy Károly festő leánya, Ferenczy Béni és Ferenczy Valér testvére. Apjánál kezdte a rajztanulást, majd 1913-ban a "Manufacture des Gobelins"-ben sajátította el művészetének technikai alapjait. Nagybányán tervezte és szőtte első önálló munkáit, amelyeket 1916-ban Budapesten az Ernst Múzeum mutatott be (Teremtés, 1913; Menekülés Egyiptomba, 1917; stb.). 1920-tól kezdve szerkesztési módja és részformái egyszerűbbekké és a felülethez viszonyítva nagyobbakká váltak (Harangvirágok, 1921; Nővérek, 1921 stb.). Ez a folyamat - a gondolattartalom egyre inkább egyetemessé tágulásával, a monumentalitás és az összhang egyre tökéletesebb összefogásával - haláláig tartott (Kertésznők, 1923; Fahordó nő, 1925; Parasztfej kaszával, 1926; Piros korsós szőlőmunkásnő, 1930; Szövőnő, 1933; Kőműves, Házépítő, Pék, 1933 stb.).
Gobelinjeinek lírai színvilága művészetét a poszt-nagybányai iskola képviselőihez rokonította. 1945-ben az Iparművészeti Főiskola tanárává nevezték ki. Művészetének sajátossága volt, hogy a munkafolyamat minden fázisát maga végezte. Vízfestmény- (olykor gouache) terveit is maga vitte át a szövés alapjául szolgáló kartonra, s maga is szőtte kárpitjait, növényi festékkel, saját kezűleg színezett gyapjúfonalakból.
|
Forrás: |
Képek