NAGY Oszkár

(1893 - 1965)
festőművész
 
   

Nagy Oszkár

Nagy Oszkár

 

(1893, Magyarpécska - 1965, Nagybánya)

 

Nagy Oszkár életműve fiatal korától erős szálakkal kötődött a nagybányai művésztelephez. Édesanyja egyedül nevelte, de gyakran került el hosszabb-rövidebb időre "idegen helyre", vagy rokonokhoz. Iskolába Aradon járt, majd a lugosi gimnáziumban érettségizett.

Gyermekkorától kezdve kedveli a rajzolást, egy rövid önéletrajzában az iskola legjobb" rajzosának" mondja magát. Az érettségi után (édesanyja kívánságára) egy hivatali állással próbálkozik, de tervrajzok helyett inkább csak a kollégákról készült rajzok születnek. Elbocsátása után sziládul meg az elhatározása, hogy festőművész lesz.

1912-ben üres zsebbel érkezik Nagybányára, ahol az első időkben -Réti engedélyével-nem kell modellpénzt fizetnie. Nem sok időt tölt Nagybányán, mert egy év múlva fölveszik a budapesti képzőművészeti Főiskolára, ahol Ferenczy Károly tanítvány lesz. Még, mint főiskolás elnyeri a tekintélyes összeggel járó Műbarátok ösztöndíjat, de tanulmányait mégsem fejezheti be. Három főiskolai év után sorozzák be katonának és 1915-ben az olasz frontra kerül. 1917-ben fogságba esik. Pádua és Montecassino fogságának színhelyei. 1919-es szabadulása után hazatér Aradra, de rövid idő múlva már a szolnoki művésztelepen találjuk Fényes Adolf mellett. A következő évben, 1920-ban néhány hónapig a kecskeméti művésztelepen dolgozik, majd még abban az évben visszatér Nagybányára, amely élete és művészete hátralevő több mint negyven esztendejének állandó színtere lesz.

1920-ban rendezi be első egyéni kiállítását Szatmáron, de szerepel egy-egy aradi és temesvári csoportos bemutatón is. 1921-ben Kolozsváron részt vesz az Erdélyi Szalon tárlatán. Nem a Börtsök- Krizsán -féle kitaposott úton jár, nem a naturalisztikus látványfestészet érdekli, hanem a nagybányai "neós" hagyomány.

1924-ben római özöndíjat kap a román kormánytól, amely kétévi ott tartózkodást tesz számára lehetővé. Az Itáliában eltöltött hosszú idő viszont nem hagy látványos nyomot O Nagy festészetében. Hazatérve Temesváron rendez kiállítást, majd visszatér Nagybányára. Az elkövetkező években sokat fest a Nagybánya mellett fekvő, festői szépségű Felsűbányán, ahol nagyon jó viszonyba kerül az itt műtermet építő Popp Auréllal és az idelátogató Aba- Novák Vilmossal, Patkó Károllyal. A rendszeresen "Felsőn" dolgozó művészek kísérletet tesznek egy helyi kolónia létrehozására, de a próbálkozás néhány év múlva kudarcba fullad. Ebből az időszakból származik az az évtizedekig tartó ellentét, ami jelentősen befolyásolja Nagy Oszkár és a nagybányai kolónia néhány vezetőjének kapcsolatát.

A húszas évek közepétől teljesedik ki igazán festői stílusa. Már korábban is homogén, nagy festékfoltokból építkezett. De ezek a dekoratív festékfoltok most megnagyobbodnak, jelentőségük (jelentésük) egyre határozottabbá válik. A színfoltok néhol teljesen leszakadva a formáról, önálló életet élnek. Nagy Oszkár ekkor jut legmesszebbre festészetében, addig a határig, ameddig általában egy nagybányai elmerészkedhet: a nonfigurativitás határáig. Ezt azonban sem ő, sem a többiek, soha nem lépik át.

A harmincas években sok jelentős műve születik, ezekből számos kiállítást rendez Erdély nagyvárosaiban.

A háború után támadások érik a korábbi évekbeli általános nézetei, tettei miatt, rendőrségi kihallgatásra is sor kerül. Bár a bíróság felmenti a vádak alól, számos kollégájával örökre megromlik a viszonya. Festészete is nagy változáson megy keresztül; eltűnnek az erős kontrasztok, színei kivilágosodnak, uralkodó lesz a halványzöld és az okker, de ragyogó komponáló készségét mindvégig megőrzi. Nagybányán és Felsőbányán dolgozik 1965-ben bekövetkezett haláláig.