SIMSAY Ildikó

(1942 - 1997)
festőművész, grafikus
 
   

Simsay Ildikó

Simsay Ildikó

1942. október 19-én született Budapesten.

Rajzi-festészeti alapismereteit Blaskó János festőművésztől kapta, majd 1966-ban diplomázott a Magyar Iparművészeti Főiskola murális festő szakán. Tanárai Ridovics László és Z. Gács György voltak.

Tanulmányainak lezárása után rendszeresen résztvevője volt a bel- és külföldi kiállításoknak. 1965 és 1970 között nyaranta egy-egy hónapot töltött a Paksi Művésztelepen, ahol Gábor Jenő és Gyarmathy Tihamér festőművészek segítették festői világának kialakítását.

1968-ban házasságot kötött Szily Géza festőművésszel.

Két gyermekük született: László (1970) és Sarolta (1974).

Az 1980-as évek második felétől aktív résztvevője volt a művészeti közéletnek.

Másfél éven keresztül a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége Festő szakosztályának titkára volt, majd tisztségéről lemondott.

1991-ben megalapította a Folyamat Társaságot, amelynek betegségéig vezetője volt.

Vezetőségi tagja volt a Magyar Képzőművészeti és Iparművészeti Társaságok Szövetségének és a Magyar Festők Társaságának, valamint tagja a Magyar Vízfestők Társaságának és a VUDAK-nak. 1994-től a Magyar Alkotóművészek Egyesülete Segélyezési Bizottsága Képzőművészeti Tagozatának elnökeként tevékenykedett.

1997. április 28-án, váratlan, rövid, súlyos betegségben halt meg.



Forrás:
www.tolnaart.hu