(1887, Budapest - 1957, Tihany)

Festő. Az Iparművészeti Iskolában Pap Henrik növendéke volt, majd Francia- és Olaszországanban járt tanulmányúton. 1912- től szerepelt kiállításokon. A háborúban hadifestőként működött, ekkor készűlt munkáit 1918-ban a Nemzeti Szalonban mutatta be. 1920-ban Hollandiába ment és 1928-ban Amszterdamban rendezett gyűjteményes kiállítást. Főként Olaszországbanban és Dél-Franciaországban élt. 1921-től 1932-ig hat ízben az Ernst Múzeumban rendezett kollektív kiállítást, 1936- és 1938-ban a Fränkel Szalonban mutatta be gyűjteményes anyagát, 1935-ben Zebegényben telepedett le. Finom, szürkés tónusú képein ekkor Szőnyi István és Berény Róbert hatása érezhető. 1921-ben a Műcsarnok kitüntetését, 1922-ben Fränkel-díjat nyert. A háborúban sok műve elpusztult.

1946-tól Tihanyban dolgozott. Itt érett egyénivé művészete, ekkor bontakozott ki kolorizmusa, színeinek ragyogó, eleven ereje. Posztimpresszionista stílusát Matisse és a hasonló jellegű művészeti törekvések alakították. Többnyire tájképeket és csendéleteket festett. 1957-ben nagy sikerű kiállítást rendezett Budapesten a Csók Galériában, 1966-ban Veszprémben volt emlékkiállítása. Több művét őrzi az MNG.