Tizenhét évvel ezelőtt, 1996 elején felhívott Szathmáry Lajos barátom és kérdezte mit szólnának a Magyarság szerkesztői ahhoz az ötlethez, ha tárcákat írna magyaros ételekről az amerikai – kanadai magyar háziasszonyok részére.
A cikkek hasonlóak lennének azokhoz, melyeket az angol nyelvű újságokban éveken keresztül publikált. Bevezetőül valami érdekes, általában vele történt sztori, majd egy általa többször kipróbált recept következne, ami változatosabbá, izgalmasabbá tenné a magyaros ételeket kedvelő családok táplálkozását. Szathmáry Lajost remek szakácsvendéglősként ismertem, s az angolul írt, hetente megjelenő tárcáit mindig érdeklődéssel olvastam. Akkor rákérdeztem, vajon mi a célja egy magyar hetilapban való megjelenéssel, mire elmondta: szeretne kiadni egy magyar és angol nyelven írott szakácskönyvet az Észak Amerikai kontinensen élő magyar és magyar származású háziasszonyoknak, akik közül sokan már nem beszélik anyanyelvünket, de ragaszkodnak az óhaza ételkultúrájához.
Az első remekbe szabott tárcáját lapunk 1996. január végén közölte, s a sorozatnak egy év múlva, a szerző halála vetett véget. Egy év leforgása alatt, a remekül író szakácsművész harminc tárcája jelent meg lapunkban, melyeket a következő héttől kezdve újra publikálunk. Az eltel tizenhét év alatt jelentősen megváltozott lapunk olvasótábora, új generációk érkeztek, akik közül reméljük sokan élvezettel olvassák majd a számukra ismeretlen ételrecepteket. Most több mint hét évvel a halála után, szeretném megismertetni olvasóinkkal azt a kiváló magyar embert, akinek életműve feldolgozása hozzáértő, hazai szakemberek feladata lesz a jövőben.
Ki is volt az a chicagói Szathmáry Lajos? Költő, író, újságíró, tanár, előadó, könyv- és műgyűjtő, szakács-művész és üzletember, valamint filantróp, - bármelyik szót használnám jelzőként, ráillene. Akár a gourmet és a gourmand is, hisz közismert volt kifinomult ízlése az ételek terén, valamint hatalmas étvágya is. Öt angol nyelvű szakácskönyv viseli nevét. Leghíresebb közülük az 1980-ban megjelent The Bakery Restaurant Cookbook, amelynek borítóján szakácsruhába öltözve, maga a szerző, a nagybajuszos, mosolygó Louis Szathmary áll, híres vendéglője előtt.
A Bakery vendéglő nagyhírű szakács-tulajdonosa ebben könyvében feltárta titkait a nagyközönség számára. Akkoriban kérdeztem tőle, nem fél-e attól, hogy akik a könyvét megveszik, nem jönnek többet a Bakerybe? Nevetve válaszolta: Pistám, csak nem képzeled, hogy ezek a hölgyek akik hozzám járnak vacsorázni, főzésre használják majd a könyvemet? Egy frászt. Kiteszik a dedikált példányt a kávéasztalra, s kellemesen elbeszélgetnek felette. Amint e sorok írásakor elővettem a számunkra dedikált példányt, elégedetten tapasztaltam a szamárfüleket, amelyek igazolják, hogy nálunk használva van. Szerkesztője volt a tizenöt kötetes Cookery America könyvsorozatnak, valamint az Antique American Cookbooks című műnek. Magyarul két könyve jelent meg. Egy verseskötete Ajándék címmel, 1992-ben Budapesten a Szency Molnár Társaság kiadásában, 1994-ben ugyanaz a kiadó publikálta Arcok chicagói szemmel című kötetét, amelyek esszéket, tárcákat és karcolatokat tartalmaznak.
Zsurnalisztikai művei angolul a Chicago Daily News már megszűnt napilapban, a Chicago Sun – Times-ban és a Houston Chronical-ban jelentek meg.
Magyarul a Cleveland-ban megjelent Új időben, a chicagói Szivárványban, valamint haláláig az Amerikai – Kanadai Magyarságban publikált. Ez utóbbival kapcsolatban kérdezte tőlem, mit gondolok, lenne-e érdeklődés a lapban cikkei iránt. Régi vágya volt ugyanis egy angol – magyar nyelvű szakácskönyv elkészítése amerikai – magyar háziasszonyok számára. Írásait kedves történekkel fűszerezve, majd egy remek étel receptjével kiegészítve közölte vigyázva arra, hogy a hozzávalók itt beszerezhető nyersanyagok, fűszerek legyenek. A mértékegységet mindig kijelölte az Amerikában divatos mérőeszközök szerint, a sütéshez a hőfokot Celsius-ban és Fahrenheit-ben is megadta. Egyik esszéjében írta: „magyar írónak, magyar költőnek, magyar újságírónak lenni a emigrációban, hivatás!… A tollat csak szeretetből, áldozatvállalásból forgatom.”
1919. június 2-án született Rákospalotán, egy marhavagonban. A Szathmáry család Erdély menekültje volt. Gimnáziumi tanulmányait a Lónyayban kezdte, majd Sárospatakon, a református kollégiumban fejezte be. A II. világháborúban katona és újságíró volt. 1944. december 25-én hagyta el Magyarországot, s oda életében soha vissza nem tért. Járt a világ majd minden országában, de szülőhazájába nem ment vissza a rendszerváltozás után sem. Kérdésemre, hogy miért, mindig mosolyogva adta a választ: Pistám én minden éjjel otthon vagyok. Mindig a legszebbet és a legjobbat álmodom hazámról, Erdélyről és Magyarországról.
1945-től kezdve Ausztriában, Salzburgban élt, ahol szerkesztője volt a Sorsunk című kőnyomatos irodalmi hetilapnak. 1951. december 27-én lépett az Egyesült Államok területére, zsebében öt dollárral, s angol szókincse sem volt több öt szónál. 1963-ban, Chicagóban megnyitotta a később világhíressé vált vendéglőjét, melynek a The Bakery nevet adta, u.i. az üzlethelyiségben azelőtt pékség és cukrászda működött. A Bakery a 60-as évek közepén forradalmasította Chicago vendéglátóiparát. A 120 személyt befogadó étterem 26 éves fennállása során minden évben több mint 1 millió dollárt forgalmazott annak ellenére, hogy hetente öt napot tartott nyitva, s akkor is csak vacsorára. A szeszes italok közül csak sört, bort és pezsgőt árult. „Az én vendéglőmbe jöjjenek kellemes környezetben finom vacsorát enni, igyanak otthon.”
A Bakery leghíresebb fogása az általa kiagyalt egyszemélyes „Beef Wellington” volt, ami a rendelések több mint 50 százalékát tette ki. Chef Louis minden este kétszer végigjárta éttermét, minden asztalhoz odament, beszélgetett vendégeivel, megköszönte a dicséreteket, megfogadta a bírálatokat. Talán ez volt üzleti sikerének titka. 1989-ben bezárta éttermét, „70 éves vagyok – mondotta – megérdemlem a pihenést.” Ezután persze sokkal többet dolgozott, szinte állandóan úton volt, előadásokat tartott, kiállításokat rendezett és könyveit dedikálta. A Bakery helyén ma egy újjáépült ház áll, üzlethelyiségekkel, öröklakásokkal. A volt üzlete és a lakóháza közötti keskeny közt, Szathmary Lane-nek nevezte el a város.
A polgármester ezzel a gesztussal fejezte ki elismerését Szathmáry Lajos munkája iránt. A 60-as évek végén magyar kultúregyletet alapított Tulipános Láda néven, hozzá házat vásárolt, amelyben magyar iskolát létesített. A Tulipános Láda házában, majd később a Bakeryben kultúresteket rendszeresített, ahol megfordultak a magyar emigráció híres egyéniségei: Faludy György, Kovács Imre, Tollas Tibor, Borbándi Gyula – csak néhány kiragadott név emlékeimből.
Szathmáry Lajos híres volt gyűjtőszenvedélyéről. Magyar könyvtára egyedülálló volt a világon, akárcsak magyar kartográfiai gyűjteménye. Gyűjtött mindezeken kívül Kossuth, Bartók, és Liszt relikviákat, melyekből remek kiállításokat rendezett New Yorkban és Washingtonban. Könyvtárát, amely cca. 50.000 kötetet tartalmazott, a 80-as évek vége felé helyezte biztonságba, olyan amerikai akadémiai intézeteknél, ahol túlélésük biztosított. 1989-ben My Budapest címmel kiállítást rendezett a University of Chicago, Regenstein könyvtárában, s odaadományozta a Szathmáry család magyarságtudományi gyűjteményét, amely több ezer darabból állt. A Liszt Ferenc relikviákat a bostoni egyetem kapta, szakácskönyv gyűjteményének egy részét a Providance-beli Johnson & Wales University, gasztronómiai szakkönyvtárát pedig az Iowa City-ben lévő Iowai Állami Egyetemnek adományozta. Magyar könyveit igazságosan osztotta el az alma mater, a Sárospa-takon működő gimnázium és a budapesti Károlyi Gáspár református egyetem között.
Szathmáry Lajos az élettől mindent megkapott, amit földi halandó várhat. Tudást, hírnevet, vagyont, szeretetet, barátokat, elismerést. Mindamellett sosem volt elégedett, mindig többet akart tenni a magyarságért. Mint híres ember, mindenhová bejutott. Többek között a Fehér Házba is, ahol Ronald Reagan elnöknek főzött vacsorát. Bárhová ment, bárkivel beszélt, mindig büszkén viselte magyarságát.
