Békésy György


Békésy György

(Georg von Békésy) (Budapest, 1899. június 3. – Honolulu, Hawaii, 1972. június 13.) magyar származású Nobel-díjas biofizikus.

1961-ben orvosi Nobel-díjat kapott „a belső fül, a csiga ingerlésének fizikai mechanizmusával kapcsolatos fölfedezéseiért”.

Békésy György 1899. június 3-án született Budapesten. Édesapja dr. Békésy Sándor (1860–1923) kolozsvári születésű gazdasági diplomata, édesanyja Mazaly Paula (1874–1974). Iskoláit – apja kiküldetései miatt – Münchenben (1904–1909), majd Konstantinápolyban, jezsuita iskolában (1909–1910) végezte. Gimnáziumi tanulmányait Budapesten, a Werbőczy Gimnáziumban (1910–1911) és Zürichben (1911–1915) végezte. 1916-tól a Berni Egyetemen vegyészetet tanult, a Budapesti Egyetemen az Eötvös tanítvány Tangl Károly professzor mellett 1923-ban ledoktorált fizikából.

1924-ben talált munkát a Postakísérleti Állomáson, az egyetlen jól felszerelt laboratóriumban, s két év megszakítással egészen 1948-ig az Állami Postakísérleti Állomáson dolgozott , ahol a távközléssel kapcsolatos kutatásokat végzett. Ez a kutatás keltette fel az érdeklődését a fül működésével kapcsolatban. Az 1930-as években a Magyar Rádió stúdióinak akusztikus tervezését is ő végezte el. 1933-ban a Tudományegyetem magántanárává habitálták, 1940-ben ugyanitt kinevezték a Gyakorlati Fizikai Intézet professzorává. 1946-ban Svédországba, a Karolinska Intézetbe utazott, hogy a füllel kapcsolatos kutatásait folytassa. Békésy megmutatta, hogy a belsőfülben, a csigában lévő alaphártya ugyanúgy feszítetlen, ahogyan a középfület határoló dobhártya az. Így a hangmagasság érzékelése nem történhet az alaphártya rezgésének rezonanciájával. Bebizonyította, hogy a csigában a hang érzékelésekor nem szabályos állóhullámok alakulnak ki, hanem egy - ma úgy mondanánk: nem lineáris - hullám halad végig, amelynek amplitúdója a frekvenciától függően a mintegy 30 mm hosszú járat más-más helyén éri el maximumát. Azt is megmutatta, hogy e hullám csak a gyújtó szerepét tölti be a hangérzetet közvetítő idegsejtek működésében, melyhez az energiát a csigában elektrokémiai források szolgáltatják. Az emberi hallószerv működésére vonatkozó kutatások jelentős részét, amelyekért végül is Nobel-díjat kapott, Magyarországon végezte az 1930-as években és az 1940-es évek első felében. Az Egyesült Államokban kiszélesítette kutatási területét: a látás és általában minden érzékelés közös tulajdonságait, például az úgynevezett oldalirányú gátlást tanulmányozta.

1947-ben az Egyesült Államokba utazott, és ott 1966-ig a Harvardon dolgozott. Miután laboratóriuma leégett a Hawaii Egyetem meghívását fogadta el 1966-ban, itt dolgozott haláláig.


Szerkesztés dátuma: kedd, 2010. február 9. Szerkesztette: Kabai Zoltán
Nézettség: 5,114 Kategória: Nobel-díjasok
Előző cikk: Bárány Róbert Következő cikk: Elie Wiesel


   











Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: