Vikár Béla


Vikár Béla

(Hetes, 1859. április 1. – Dunavecse, 1945. szeptember 22.) etnográfus, műfordító, az MTA tagja.

 

Már az 1870-es évek végétől népmesék és népdalok szövegeit jegyezte le gyorsírással.

1896 karácsonyán Borsod vármegyében kezdte el – Európában egyedülálló módon – fonográfra rögzíteni a népdalokat.

1900-ban a Párizsi Világkiállításon megrendezett Ethnográfiai Kongresszuson ismertette módszereit és eredményeit. A nemzetközi etnográfia is számon tartja ettől kezdve.

Gyűjtései során mintegy hétezer dalt rögzített.

 

Ő készítette el a Kalevala első, a finn eredeti alapján készült fordítását (Barna Ferdinánd még részben Schiefner német átköltése alapján dolgozott), mely 1909-ben az Akadémia gondozásában, majd 1935-ben La Fontaine Társaság díszkiadásában jelent meg.

Lefordította La Fontaine összes meséjét is, amelyet 1926-ban adtak ki.


Szerkesztés dátuma: szombat, 2010. február 13. Szerkesztette: Kabai Zoltán
Nézettség: 1,041 Kategória: Zeneszerzők
Előző cikk: Vidovszky László Következő cikk: Vincze Ottó


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: