Hungarikumok

 

Magyar Állami Operaház Budapest (360° panorámás virtuális túra)


Magyar Állami Operaház Budapest (360° panorámás virtuális túra)

A Magyar Állami Operaház (Budapest, Andrássy út 22.) Magyarország egyetlen nagy létszámú társulattal rendelkező és kimondottan operákra, balettekre szakosodott színháza. Az épület Budapest egyik legjelentősebb 19. századi műemléke. Neoreneszánsz stílusban épült Ybl Miklós tervei alapján. A gazdagon díszített belső terek kialakításában neves magyar művészek működtek közre, többek között Than Mór, Lotz Károly és Székely Bertalan.

koktel
Az Operaház második előadásának plakátja

Pest-Budán 1837 óta a Nemzeti Színház adott otthont a zenés drámai műfajnak, azonban az 1867-es kiegyezést követően a város gyors fejlődésének köszönhetően a színház egyre szűkebbnek bizonyult feladatai ellátására. 1872-ben létrejött az a bizottság, amely a felépítendő operaház helyét volt hivatva kijelölni. 1873-ban a belügyminiszter versenytárgyalást írt ki az épület megépítésére, ezt Ybl Miklós terve nyerte meg. Az építkezés 1875-ben kezdődött és kilenc évig tartott. A Magyar Királyi Operaház ünnepélyes megnyitására 1884. szeptember 27-én került sor Ferenc József császár jelenlétében.

E díszelőadáson a Bánk bán első felvonását, a Hunyadi László nyitányát és a Lohengrin első felvonását adták elő Erkel vezényletével.

Hamarosan művészi válságba került a társulat, ugyanis sem létszámban, sem pedig színvonalban nem volt képes megfelelni a mindennapi színjátszás követelményeinek. Ehhez anyagi problémák is társultak, hiszen a pesti közönség nem volt képes viselni a produkciók költségeit. A helyzet 1888–1891 között változott, amikor az intézmény igazgatója Gustav Mahler volt, az ő nevéhez fűződik a társulat első „aranykora”.

 

Magyar Állami Operaház Budapest
Az Operaház illusztrációja a Meyers-lexikonban

Építészeti leírása

Az épület:

  • Beépített alapterület (fő- és oldalbejáratok lépcsői nélkül): 5383,2 négyzetméter;
  • térfogata (utcaszint alatti részekkel): 198 974,42 légköbméter;
  • legnagyobb hossza: 113,22 méter;
  • legnagyobb szélessége: 59,06 méter;
  • az épület legmagasabb pontja 50,69 méterre van az utcaszint felett;
  • a színpad területe: 634,55 négyzetméter (hátsó színpad +252,98 négyzetméter);
  • a színpadtér legnagyobb magassága: 48,4 méter (a süllyesztő aljától a tető aljáig)
  • a színpad tengerszint feletti magassága: 109.85 méter,
  • utcaszint feletti magassága: 5,29 méter.

Külső és belső dekorációk:

Az Operaház belső díszítéseinek kivitelezésére Scholtz Róbertet kérték fel. Az eredeti díszítőfestésnek ma csak töredéke látszik, mivel az alkalmazott kazeintempera 30–40 év alatt tönkrement. Az újrafestést az eredeti mintákat figyelembe véve állították helyre. A díszítményeket többször felújították, így 1903-ban, 1912-ben, a második világháború után, de a legjelentősebb az 1984-es helyreállítás volt. Az eredeti falfestés a büfé mennyezetének egy részén és a királylépcső földszintjén maradt fenn a legjobb állapotban. A díszítés 1880-tól 1884-ig több lépcsőben készült el: legkorábban készültek el a párkányszobrok és velük egyidejűleg az ornamentika. A falképek festése 1881-től a megnyitásig, 1884 szeptemberéig több helyiségben egyszerre, párhuzamosan haladt.

Az Operaház belső falfestéseinek megvalósításával Than Mórt és Lotz Károlyt bízták meg, akik a bécsi Staatsoper mintájára egy átfogó programot gondoltak ki, amelynek központi mondanivalója a zene dicsőítése, allegorikus és filozófiai jelentéstartalma azonban sokkal átfogóbb és kigondoltabb. A program alapötletére hatott Nietzsche 1871-ben megjelent kultúrfilozófiai–esztétikai tanulmánya, a Die Geburt der Tragödie is, amelyben a filozófus az emberi lényegnek az antikvitásban gyökerező kettéválasztása szerint az emberi létezés apollóni és dionüszoszi meghatározottságáról értekezik. Az apollóni humanizmus és a dionüszoszi ösztönös élet ellentéte egyben a zene elementáris, felemelő vagy kárhozatba taszító hatásának szimbóluma is.


A homlokzat:

A mészkőből faragott főhomlokzat enyhén ferde földszintje fokozza az épület monumentalitását. A sarkokat Stróbl Alajos két hatalmas márványszfinxe díszíti. A bejárat melletti fülkékben Erkel Ferenc és Liszt Ferenc portrészobra szintén Stróbl alkotása. A foyer (büfé) ablakai előtti fülkékben a négy múzsa, a felső teraszt tizenhat zeneszerző szobra díszíti. Az eredeti, bécsi mintát követő szoborciklust a kor legkiválóbb pesti szobrászai faragták. A sóskúti mészkőből készült, finoman akademizáló stílusú szobrok az 1930-as évekre annyira tönkrementek, hogy el kellett távolítani őket. Pótlásukra csak 1965-ben került sor, ekkor kerültek helyükre a ma látható új alakok: Monteverdi, Scarlatti, Gluck, Mozart, Beethoven, Rossini, Donizetti, Glinka, Wagner, Verdi, Gounod, Bizet, Muszorgszkij, Csajkovszkij, Moniuszko és Smetana.

Az előcsarnok:

A reneszánsz hangulatú vesztibült a különböző színű nemesmárvány burkolatok uralják. Az aranyozott dongaboltozatot 8 márványoszlop tartja, kazettáiban Székely Bertalan a kilenc múzsát festette meg. A bejárati oldalon, a kapuk és a régi pénztárfülkék fölött, medaillonokban Mosonyi Mihály, Doppler Ferenc, Hummel Nepomuk János és Goldmark Károly dombormívű portréja (Szécsi Antal művei). A főbejárat felett aranylant, szemben fehér márvány reneszánsz faragott ajtó vezet a ruhatárba.

Az előcsarnok
Az előcsarnok

A díszlépcső:

Ez az Operaház egyik legsikerültebb, legszebb része. A főlépcső ágai az előcsarnok két széléről egyenesen vezetnek fel a földszinti nézőtéri bejáratokig, így a nagyszerű térkompozíció késleltetve, csak a félemeleten bontakozik ki. Az aranykazettás tükörmennyezeten Than Mór kilenc téglalap alakú festménye a Zene ébredését és diadalát ábrázolja, az ablakok feletti lunettákban szintén tőle származó mitologikus jelenetek. A foyer bejárata feletti két lunettában a művészetek allegóriái Lotz Károlytól.

A díszlépcső
A díszlépcső

A foyer (büfé):

A két szintet átfogó, hatásában későreneszánsz itáliai csarnokokat idéző foyert kis belmagasságú, nemes tölgyfaburkolattal és kék-arany kárpittal borított, intim dohányzófolyosó keretezi. A foyer dúsan aranyozott mennyezetén kétoldalt Dionysos születését és neveltetését, középen pedig diadalmenetét festette meg Vastagh Gvörgy. Az oldalfalakat Feszty Árpád különböző hangokat jelképező kilenc tájképe díszíti.

Az udvari reprezentácíó termei:

A Dalszínház utcai kocsifeljárótól egy reprezentatív, elkülönített útvonal, az ún. királylépcső vezet az I. emeleti szalonokhoz. A földszinti előcsarnokot Kovács Mihály 17 mezőre osztott, zenélő puttókat ábrázoló falszalagja díszíti, a lépcsőfeljárat mellett két bronz apródszobor áll. A királylépcső emeleti galériája az Operaház egyik legszebb terme: a különleges márványok színhatása, a boltíveken Scholtz Róbert dekoratív groteszk festései, a lunettákban Aggházy Gyula leheletfinom ideális tájképei harmonikusan olvadnak össze. Ma ebben a teremben találhatók az Operaház emlékmúzeumának kiállításai. A csarnokból visszafordulva a bal oldali proszcéniumpáholy szalonjába (Székely Bertalan-terem) jutunk. A gazdag tölgyfafaragásokkal ékesített terem fő dísze Székely Bertalan meztelen puttókat ábrázoló fríze, "A négy évszak". A galériából egyenesen továbbhaladva az ún. királyi (vörös) szalon, a középső díszpáholyhoz tartozó fogadóterem következik. Nevét tölgyfaborításáról és meggyszínű selyemkárpitjairól kapta. Falait és mennyezetét Than Mór másik mitológiai ciklusa díszíti: a Hajnal és az Éj, a Három grácia, Ámor és Psyché, valamint Páris ítélete.

A nézőtér:

A patkó alakú, háromemeletes nézőtér lélegzetelállító térélményt ad. A káprázatos vörösarany színvilág, a nyugodt, harmonikus kompozíció a fölötte lebegő mennyezetfreskóval és a pompás bronzcsillárral az épület legtökéletesebb együttese. Minden emeletsor más-más kiképzésű, a látvány mégis páratlanul egységes. A földszinti páholyokat ión, az I. emeletieket korinthoszi, a II. emeletieket kariatidákkal díszített oszlopok határolják. A páholyokat aranyozott mellvédek és könyöklők díszítik, közöttük aranyozott ónból öntött, stilizált akantuszleveleket mintázó elválasztó korlátok.

A színpaddal szemben a két emeletet átfogó királyi díszpáholy, két oldalpáholya fölött Donáth Gyula allegorikus szobrai a négy hangnemet személyesítik meg. A nézőtér két szélét a proszcénium nagyszerű architektúrája zárja le. A kerek mennyezetet, mely a III. emelet korinthoszi oszlopainak árkádjain nyugszik, Lotz Károly monumentális kupolafreskója, a Zene apoteózisa díszíti. Nemcsak a historizáló magyar falfestészet egyik csúcsteljesítménye, de barokkos mozgalmassága ellenére tökéletes stílusegységet alkot a nézőtér reneszánsz nyugalmával. A kompozíciót a lantpengető Apollón alakja uralja: az ő játékát hallgatják az olympusi főistenek, kíséretükkel, a félistenekkel, gráciákkal, múzsákkal és démonokkal együtt. A nézőtér festészeti munkáit szinte teljes egészében Lotz Károly készítette: a proszcénium mennyezetét a Költészet, mellette a Zene és a Tánc géniusza díszíti, a kupola alatti lunettákban bájos zenélő puttók, a Hír és a Dicsőség géniusza.


 

A nagycsillár:

A nézőtér nagycsillárját Mainzban készítették, és 1884 nyarán szerelték fel a nézőtér mennyezetének közepén található füstelvezető szellőzőkürtőbe. Két acél sodronykötél tartja. Kézi csörlők segítségével a földszintig leengedhető, ez teszi lehetővé karbantartását. Teljes leengedéséhez majdnem 25 perc szükséges, felemelése viszont kétszer annyi időbe telik, mert ügyelni kell, hogy a csillár ne forduljon el tengelye körül. Eredetileg 500 gázláng égett rajta, amelyeket elektromos indukciós módon gyújtottak meg. Az előadások alatt nem lehetett teljesen kioltani a légszeszvilágítás sajátosságai miatt, ezért a nézők félhomályban nézték az előadást. A nagy hőkibocsátás miatt a maitól három méterrel lejjebb lógott. 1895-ben bevezették az elektromos világítást. Az addigi lámpatesteket és csillárokat átszerelték, elektromos hálózatot építettek, hálózati berendezéseket telepítettek.

1980-ig javításokat és átalakításokat csak az évtizedek alatt megváltozott feszültség miatt kezdeményeztek, de az 1980 és 1984 közötti rekonstrukció alatt a csillárt teljesen szétszerelték és felújították. A csillártestből kiszerelték a régi gázcsöveket, teljes tömege ezáltal mintegy 900 kilogrammal csökkent. A 2,1 tonnás csilláron jelenleg 220 darab fényforrás működik.

A nagycsillár
A nagycsillár

Felújítási munkálatok

Az első, fontos korszerűsítéseket az Operaház épületében 1912-ben végezték el Medgyaszay István vezetésével. Ekkor alakították ki a földszinti ruhatárat, növelték a nézőtéri helyek számát, ezáltal süllyesztették és részlegesen a színpad alá tolták a zenekari árkot, lecserélték a székeket, kiszélesítették a közlekedőfolyosókat. A nézőtér fa alépítményét vasszerkezetre cserélték, és az akusztika javítása érdekében, előzetes kísérletek eredménye alapján, fa, illetve cementrabitz burkolatokat építettek be a nézőtér oldalain és a zenekari árokban. Megtisztították a festményeket, felújították a szellőzőrendszert valamint a fűtést és az elektromos hálózatot. Ekkor készültek el a személyfelvonók is, a színpad mélyén, kétoldalt.

A második világháború szerencsére nem sok kárt okozott az Operaházban, és ezeket akkor gyorsan ki is javították. 1950-ben végeztek ismét felújítási munkálatokat Kaufmann Oszkár vezetésével. Ekkor cserélték le az aranyos–mohazöld előfüggönyt meggypirosra, és ehhez igazították a többi kárpitozást. 1960–1970 között a homlokzatokat, a Székely-termet, valamint a királylépcsőt újították fel. 1965-ben kicserélték az elektromos hálózatot és berendezéseket.

Átfogó rekonstrukciós munkákra került sor 1981–1984 között. Első lépésben megépült a Hajós utca 11. szám alatt, az opera igazgatósági bejáratával szemben az új üzemház, amelyet alagút köt össze a színházépülettel. Ide kerültek át az Operaház helyreállítása idejére az áthelyezhető funkciók, majd a rekonstrukció befejeztével véglegesen mindazok, melyek a főépületben nem indokoltak, illetve nélkülözhetők.

Az 56-os forradalom után

Az 1956-os forradalmat követően az intézmény erős cenzori felügyelet alá került, számos előadást betiltottak, ennek ellenére népszerűsége töretlen maradt. Az ötvenes évek második felétől az Operaház intézménytörténete kevéssé volt eseménydús. Ez köszönhető volt részben az erős cenzúrának, illetve a politikai konjunktúra miatt sokkal „tapintatosabb” sajtónak is. Tóth Aladár távozása után három évig provizórikus jellegű maradt az igazgatás. 1957 elején kormánybiztos irányított, azután Palló Imre állt egy esztendeig az intézet élén, majd Fajth Tibor igazgatóhelyettes vitte az ügyeket Nádasdy Kálmán igazgatói kinevezéséig.

Az ötvenes évek végén az intézmény ismét bekapcsolódott az operaművészet nemzetközi vérkeringésébe. Számos világhírű énekes lépett fel a színpadán: Helge Roswaenge, Nicola Rossi-Lemeni, Giuseppe di Stefano, Giulietta Simionato, Piero Cappuccilli, Luciano Pavarotti, Giacomo Aragall, Carelli Gábor, Kónya Sándor, Renata Scotto, Felicia Weathers stb. Ez a bekapcsolódás ugyanakkor lehetőséget teremtett az intézmény társulatának külföldi vendégszerepléseihez is. Ezek a szereplések 1958-ban kezdődtek, moszkvai és leningrádi vendégjátékokkal, a hatvanas és hetvenes években folytatódtak, és általában kedvező kritikai visszhanggal jártak.


 

Forrás
www.opera.hu


Szerkesztés dátuma: hétfő, 2011. február 28. Szerkesztette: Sándor Kinga Blanka
Nézettség: 10,586 Kategória: Épített örökségünk
Előző cikk: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (360° panorámás virtuális túra) Következő cikk: Magyaregregy, Márévár


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: