Hungarikumok

 

Kalotaszegi legényes


Kalotaszegi legényes

A kalotaszegi Felszeg, Alszeg és Nádas mente magyarságának legrégiesebb és legreprezentatívabb tánctípusa a legényes (névváltozatai: figurás, verbunk, csűrdöngölő, nyolcas, ropogós). A közép–erdélyi sűrű legénye három altípusa (mezőségi sűrű magyar, Maros–Küküllő–vidéki pontozó és a kalotaszegi legényes) közül motívumgazdagságát, szerkezeti felépítését tekintve a kalotaszegi a legfejlettebb. A legényes inkább a magyarok tánckészletének része, a románok szóhasználatában fecioreste ungareste (legényesen magyarul), fighuras, vagy rapagus a neve, mivel ők főleg a ritka legényes típust (fecioresca rara, romaniste de sarit) tekintik sajátjuknak. 

A legényes az I. világháborúig a táncciklus kezdőtánca volt. A legények a zenekar előtt csoportosan járták e táncot. A 20. század második felére a legényest már csak a középkorú, kiváló tánctudású egyéniségek őrizték meg gazdag motívumkészletű, fejlett szerkezetű, szinte tökéletes előadású változatokban. Inaktelke kivételével a fiatalok alig, s szegényesebb változatokban – főleg csapásoló figurákat alkalmazva – táncolták. A tánc a 20. század hetvenes éveire már csak bemutató funkciójú, egyéni virtuskodó formában élt, de ritkán „párban”, két férfi előadásában is táncolhatták. A legényest ekkor már csak nagyobb táncmulatságok szüneteiben, lakodalmak, keresztelők, tejmérések alkalmával mutatták be, és a bemutatókat az egész közösség nagy figyelemmel kísérte. A tánc alatt a leányok gyakran kis kört alkotva forognak, helyi elnevezéssel „sifitelnek”, „csoszognak”. 

A legényes kísérőzenéje kanásznóta-kolomejka típusú dallamokból álló gazdagon díszített hangszeres muzsika, amelynek vokális kapcsolatai elhomályosultak. E dallamokat egy-egy prímás, vagy jó táncos neve után különböztették meg: pl „Kis Palié”, „Puli Károlyé”, „Mundrucé”. Ellentétben Mezőséggel és a Maros-Küküllő-vidékkel, ahol egy-egy közösség csak 5-8 dallamot használt hasonló tánctípusához, a kalotaszegi falvakban 15-20 dallamra is táncolhatták a legényest. A kalotaszegi prímások saját falvaikon kívül a környező településeken is muzsikáltak, ahol más dallamokat ismeretét is elvárták tőlük, így repertoárjuk nagyobb volt, mint a saját falujuké. A legényes tempója többnyire mérsékelt: Mm.=116 -126, de Inaktelkén például ez az érték 130 is lehet. 

A legényes motívumkincse igen gazdag. Egy-egy kiváló táncos 30-50, fejlett, bővített és összetett szerkezetű, többnyire kétütemes motívumot ismer, melyeket tág amplitúdóval, rendkívül elegánsan adnak elő. E motívumok között – főleg az idősebb generációknál – több a virtuóz lábfigura, mint a csapás. 

A közép–erdélyi legényesek a táncfolyamat kezdése és a pihenés kivételével szigorúan táncszakaszokra, helyi nevén "pontokra" tagolódnak. A pontokat záróformulák választják el egymástól. Kalotaszegen a tánc plasztikai-kinetikai zárása mindig zenei periódus utolsó, hangsúlytalan negyedre esik. A kutatás e mellékhangsúlyos zárlattípus jelenlétével magyarázza a kalotaszegi legényes felépítését. A zökkenőmentes folytatás érdekében a mellékhangsúlyos zárlat után a szakaszok elején megjelenik egy állandósult ún. pontkezdő formula, melynek ritmusa rendszerint szinkópás. A szakaszokat az ABBC és az ABCD pontstruktúrák jellemzik, amelyben a táncszakasz lényegét jelentő gerincmotívumokat (B) szimmetrikusan megismétlik (BB). A szakaszok elején megjelenő kétütemes motívum (A) segíti a tánc változatos, pontismétléseket kerülő, szinte megtervezett felépítését. 

A rövid, tömör, egy-két perces, 10-12 pontból álló, hatásfokában egyre erősödő táncfolyamatban a figurák ismétlését, visszatérését igyekeznek elkerülni, s ügyelnek a tánc hatásos befejezésére. A mellékhangsúlyos záróritmus és az ABBC pontstruktúra más nyugat–erdélyi román legényesekben és páros táncokban is feltűnik.

 


Szerkesztés dátuma: vasárnap, 2013. május 19.
Nézettség: 2,115 Kategória: Magyar folklór
Előző cikk: Magyarózdi pontozó Következő cikk: Bogártelki legényes

Forrás:
tudasbazis.sulinet.hu


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: