Szolnok-Doborka vármegye


          

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szolnok-Doboka vármegye  közigazgatási egység volt a Magyar Királyság keleti részében. Jelenleg Románia része.

Földrajz
A vármegye teljes területe hegység volt. Északon a Lápos hegység és a Cibles csoportjai, nyugaton az Ilosvai-hegység, délen alacsonyabb hegyvidék, keleten pedig a Mezőség födte le területét. Legfontosabb folyói a Nagy- és Kis Szamosok, illetve Lápos folyók voltak. Északról Szatmár illetve Máramaros vármegyék, keletről Beszterce-Naszód vármegye, délről Kolozs vármegye, nyugatról pedig Szatmár illetve Szilágy vármegyék határolták.

Történelem
A vármegye 1876-ban alakult Belső-Szolnok vármegye és Doboka vármegye legnagyobb részéből, kiegészítve a Kővárvidék egy részével.

A vármegye 1918-tól gyakorlatilag, majd 1920-tól hivatalosan is Románia területéhez tartozott, a II. bécsi döntés értelmében azonban 1940-ben visszakerült Magyarországhoz, és kissé módosult területtel 1944-ig ismét fennállt.

A II. világháború után újra Románia része lett. Területét 1960-ban a romániai Kolozs, Máramaros, Beszterce-Naszód és Szilágy megyék között lett felosztva.

Közigazgatás
Járási beosztás
A vármegyében közvetlenül megalakulása után, 1877-ben 14 járás volt, melyek jóval kisebbek voltak az ország más területein szokásosnál. Néhány év múlva ezeket a kis területű és népességű járásokat összevonták és csupán hét maradt belőlük. 1886-tól volt a járásoknak a vármegye által kijelölt állandó székhelye[1], addig a főszolgabíró mindenkori lakhelye számított a székhelynek. A trianoni előtti utolsó átszervezés 1907-ben történt, amikor egy új, nyolcadik járást szerveztek.

A vármegye járásai és székhelyeik az alábbiak volta 1886 után:


Az egykori vármegye területe 1940-ben, a második bécsi döntéssel ismét Magyarországhoz került, és ekkor újjáalakult, bár határait kisebb mértékben kiigazították. A Csákigorbói járás nem alakult újra, egykori területének egy részét a székhellyel együtt Szilágy vármegyéhez csatolták, a Kápolnokmonostori járás viszont ezekben az években Szatmár vármegyéhez tartozott. Így ekkor a vármegyéhez hat járás tartozott:

  •     Bethleni járás, székhelye Bethlen
  •     Dési járás, székhelye Dés
  •     Kékesi járás, székhelye Kékes
  •     Magyarláposi járás, székhelye Magyarlápos
  •     Nagyilondai járás, székhelye Nagyilonda
  •     Szamosújvári járás, székhelye Szamosújvár


Városok
A vármegyéhez megalakulása után, 1877-ben három rendezett tanácsú város tartozott, Dés, Szamosújvár és Szék. Dés középkorú eredetű város, mely korábban egy ideig szabad királyi rangot is viselt, Szamosújvár a szabad királyi városi rangot végig megtartotta és csak az 1876-os rendezés során oszották be a vármegyébe, Szék pedig 1870-ben kapott törvényhatósági jogot, de 1876-ban megfoszották ettől, majd az 1880-as években a rendezett tanácsú városi rangról is lemondott az azzal járó adóterhek miatt. Így a trianoni békeszerződés előtt a megyében két rendezett tanácsú város volt (Dés és Szamosújvár). 1940 és 1944 között, amikor a megye ismét Magyarországhoz tartozott ugyanez a két városa volt, de ekkor a megváltozott jogszabályoknak megfelelően megyei város volt a rangjuk.

 

VIDEÓ

 

Forrás: Wikipédia

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Szerkesztés dátuma: kedd, 2011. szeptember 13.
Nézettség: 1,575 Kategória: Magyarország » A Magyar Királyság vármegyéi
Előző cikk: Szilágy vármegye Következő cikk: Temes vármegye


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: