Radnóti Miklós - Eröltetett menet


Radnóti Miklós - Eröltetett menet
Bolond, ki földre rogyván fölkél és újra lépked,
s vándorló fájdalomként mozdít bokát és térdet,
de mégis útnak indul, mint akit szárny emel,
s hiába hívja árok, maradni úgyse mer,
s ha kérdezed, miért nem? még visszaszól talán,
hogy várja őt az asszony s egy bölcsebb, szép halál.
Pedig bolond a jámbor, mert ott az otthonok
fölött régóta már csak a perzselt szél forog,
hanyattfeküdt a házfal, eltört a szilvafa,
és félelemtől bolyhos a honni éjszaka.
Ó, hogyha hinni tudnám: nemcsak szivemben hordom
mindazt, mit érdemes még, s van visszatérni otthon;
ha volna még! s mint egykor a régi hűs verandán
a béke méhe zöngne, míg hűl a szilvalekvár,
s nyárvégi csönd napozna az álmos kerteken,
a lomb között gyümölcsök ringnának meztelen,
és Fanni várna szőkén a rőt sövény előtt,
s árnyékot írna lassan a lassú délelőtt, -
de hisz lehet talán még! a hold ma oly kerek!
Ne menj tovább, barátom, kiálts rám! s fölkelek!



Szerkesztés dátuma: szombat, 2011. január 8. Szerkesztette: Szász Bea
Nézettség: 3,314 Kategória: Rendületlenül » A második világháború alatt és után
Előző cikk: Pilinszky János - Háromszínű lobogó Következő cikk: Radnóti Miklós - Hetedik ecloga


   







Tetszik 1 és még 1 tag kedveli




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: