Ady Endre - Páris, az én Bakonyom


Ady Endre - Páris, az én Bakonyom
Megállok lihegve: Páris, Páris,
Ember-sûrûs, gigászi vadon.
Pandur-hada a szájas Dunának
Vághat utánam:
Vár a Szajna s elrejt a Bakony.
Nagy az én bûnöm: a lelkem.
Bûnöm, hogy messzelátok és merek.
Hitszegõ vagyok Álmos fajából
S máglyára vinne
Egy Irán-szagú, szittya sereg.

Jöhetnek: Páris szivén fekszem,
Rejtve, kábultan és szabadon.
Hunnia új szegénylegényét
Õrzi nevetve
S beszórja virággal a Bakony.

Itt halok meg, nem a Dunánál.
Szemem nem zárják le csúf kezek.
Hív majd a Szajna s egy csöndes éjen
Valami nagy-nagy,
Bús semmiségbe beleveszek.

Vihar sikonghat, haraszt zörrenhet,
Tisza kiönthet a magyar síkon:
Engem borít erdõk erdõje
S halottan is rejt
Hű Bakony-erdõm, nagy Párisom.

Szerkesztés dátuma: péntek, 2011. január 7. Szerkesztette: Kabai Zoltán
Nézettség: 3,108 Kategória: Rendületlenül » Így kezdődött
Előző cikk: Ady Endre - Nótázó, vén bakák Következő cikk: Ady Endre - Pimasz, szép arccal


   











Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: