Vajda János - Harminc év után


Vajda János - Harminc év után
Mi hátra volt még, elkövetkezett.
E földi létben gyász sorunk betölt.
Találkozunk - irgalmas végzet! -
Utolszor, egyszer még, a - sír előtt.
Hittem, hogy lesz idő, midőn megösmersz
S helyet cserél bennünk a fájdalom:
És folyni látom, majd ha már késő lesz,
A megbánásnak könnyét arcodon.

Mert amit én vesztettem, óriás,
Hozzá az ég adott erőt nekem.
Én látok itt olyant, mit senki más:
Csodákat mível emlékezetem.
A multból fölmerül egy pillanat,
Mint óceánból elsüllyedt sziget:
És látom újra ifjú arcodat,
Mikor még másért nem dobbant szíved.

És e varázslat rád is visszahat.
E lélek a te Veszta-templomod.
Oltára képében látod magad:
Mi vagyok én neked, most már tudod:
Ha majd a földi élettől megváltam,
Imába, dalba foglalt szerelem
Örökkévalósága a halálban...
Az ég, ládd, mégis eljegyzett velem!

Ki bájaidból méltatlan vadakra
Pazaroltál nem értett kincseket:
Én, a hideg bálvány vezeklő rabja
Ki minden kéjt szívébe temetett:
Most itt ülünk siralomházi lelkek,
És nézzük egymást hosszan, szótalan...
Tekintetünkben hajh! nem az elveszett,
Az el nem nyert édes fájdalma van.

Igy ül a hold ádáz vihar után
Elcsöndesült nagy, tornyos fellegen,
És néz alá a méla éjszakán,
Bánatosan, de szenvedélytelen,
Hallgatva a sírbolti csöndességet
A rémteli sötét erdő alatt,
Amig a fákról nagy, nehéz könnycseppek
Hervadt levélre halkan hullanak...

Szerkesztés dátuma: csütörtök, 2011. január 27. Szerkesztette: Szász Bea
Nézettség: 1,740 Kategória: Szeretni tehozzád szegődtem » Klasszikus
Előző cikk: Váci Miháy - Nélküled Következő cikk: Vajda János - Húsz év múlva


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: