Tiszafa (+++)


Tiszafa (+++)

Népi elnevezése Ördögfa, halálfa. 

Ezer évig is élhet, segíthet a rák elleni harcban, ugyanakkor veszélyes, mérgező növény. A hazai erdőtársulásokban érdekes színfoltként, ritka elegyfaként előforduló, de leginkább dísznövényként ismert tiszafát 2011-ben az év fájának választotta az Országos Erdészeti Egyesület.

A tiszafa viszonylag kis termetű fafaj, magassága 10-25 méter között változik. Törzse alacsonyan elágazik, szétterül, sőt előfordul olyan is, hogy több példány olyan mértékben összenő, hogy egy fának tűnnek. Kérge nagyobb, hártyaszerű pikkelyekben, lapokban vagy csíkokban válik le, szép vörösesbarna színű. Sötétzöld, fényes tűlevelei egyesével állnak. A tűk laposak, körülbelül 3 cm hosszúak, néhány mm szélesek. Végük kihegyesedő, de nem szúrós. A zöld színű hajtásokon fésűsen állnak. Apró, tojásdad rügyei zöld színűek. A tiszafa kétlaki növény, vagyis két különböző példányon élnek a hím és nővirágok.

A mérgező hatása miatt korábban ördög- vagy halálfának is nevezett tiszafa a hiedelemmel ellentétben nem a Tisza folyóról kapta nevét. Érdekes módon egyedül az élénkpiros színű magköpeny nem mérgező, a fa többi része egy taxin nevű alkaloidát tartalmaz, amely az emberre és a páratlan ujjú patásokra (pl. ló) veszélyes méreg, de a modern gyógyászat a kivonatából előállított taxolt a rák elleni hatékony gyógyszerként is alkalmazza. A páros ujjú patások (szarvas, őz) különösebb mérgezési tünetek nélkül hántják e faj törzsét, rágják hajtását. A központi idegrendszert izgató, egyidejűleg a szívre, az emésztő- és a kiválasztórendszerre ható növény.  Napjaink mérgezési esetei főleg a növény magjának fogyasztásával függenek össze. Jelentős mennyiségű, a diterpén alkaloidokhoz sorolt taxint, a taxikation glikozidot, a taxifillin ciánglikozidot, valamint kevés illóolajat tartalmaz.

A tiszafamérgezés tünetei a fogyasztást kb. egy órával követő rosszullét, szédülés, öntudatlan állapot, pupillatágulat, az ajkak vörösödése, felszínes légzés, tachycardia. Később a pulzusszám és a vérnyomás csökken, a halál légzésbénulás következtében következhet be. A tiszafamérgezés egyértelmű diagnosztizálása - főleg kisgyerekek esetében - nem könnyű, a gyomortartalomban lévő tűlevelek mikroszkópi azonosítása segítheti ezt a feladatot.

 

 

 

 

 

 

 

 


Szerkesztés dátuma: vasárnap, 2013. április 7.
Nézettség: 1,820 Kategória: Gyógynövények » Erdők-mezők kincsei
Előző cikk: Tavaszi kankalin Következő cikk: Tövises iglice

Forrás:
www.med-courier.com
www.galeria_fak.abbcenter.com


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: