BÚCSÚZÁS


BÚCSÚZÁS

 

 

 

 

 

 

 

BÚCSÚZÁS

 

Zokogó szívemmel elindulok,

Megyek, sorsom bús kezek megírták.

Bár tudom, hogy ott zord lesz szép egem,

Eltemetnek zúgó, vad áriák –

És reszkettetnek majd a nagy szelek,

Tépett húrral sikongó kín leszek…

 

Itt hagyom búsan, talán örökre

Kis házunkat, hol hűség volt minden.

Hol álmodni kezdtem – a kis falut,

Ősök sírját kint a temetőben.

Az udvar, a kert, minden nagyon fáj!

Ha nem láthatom, megöl ez a táj!

 

Nagy rengetegét a szép Bakonynak.

Telehold táncát szikla – köveken,

Hol hallgattam az erdő zúgását

Valakivel, rég, nyári éjeken.

Az ifjúságom, életem itt marad,

A szívem jaj, zokogva leszakad !

 

Könnyes szemekkel még visszanézek:

Szülő falum, népem isten – hozzád.

Istenemhez, mely annyiszor hívott,

Nem hallhatom kis templom harangját.

Lehet, hogy még – mint álom, ha suhan –

Visszatérek majd egyszer boldogan.

 

 

Nagy Bálint

 

 


Szerkesztés dátuma: szerda, 2016. november 23. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 747


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: