NYAKKENDŐ, VAGY RAKAMAZI TURUL?


NYAKKENDŐ, VAGY RAKAMAZI TURUL?

 

 

 

 

 

 

 

 

NYAKKENDŐ, VAGY RAKAMAZI TURUL?

 

   Áldott Emlékű Édesapám, ahogyan szokta nevezni, „fölőtözött”, ha valami ünnepi alkalomra készült, vagy valami elintéznivalója volt a Községházán, vagy később a TSZ irodán. Frissen vasalt inget vett fel pantallóval, félcipővel, vagy hidegebb időben, bricsesznadrágban (csizmanadrág) és erre húzta fel a frissen kifényesített csizmáját. Zakót, vagy ahogyan csak egyszerűen nevezték, kabátot vett fel hozzá és az elmaradhatatlan nyakkendő soha nem felejtődött el nála. Talán, mivel Ő sem tudott nyakkendőt kötni, szerette a gumis kivitelűeket, mert azzal nem volt gond. Ezt a jó példát is örököltem tőle, hiszen én is, ha öltönyben mentem valahova, akkor már ifjúkoromtól kedve szerettem nyakkendőt viselni és hozzá hasonlóan, 71. évemhez már közelebb járva, jómagam sem tanultam meg a nyakkendőkötés talán nem is olyan bonyolult módját.

   Másoknál tetszett a csokornyakkendő valamilyen formája, de annyira nem állt közel hozzám soha, hogy ezzel is kísérletezzem. Láttam másoknál különféle domborművese plaketteket, nyakláncokat is, de a nyakláncot kivéve sokat gondolkodtam én is valami, a hagyományostól eltérő nyakbavaló viselésén.

   2012. 08. 10 – 12 között a Párommal, Terikével részt vettünk Bugacon a KURULTÁJON. Az árus soron megtetszett nekem egy gyönyörű medál, amit akkor ugyan még nem ismertem eredete szerint és ezt megkaptam Tőle ajándékba.

Hazaérkezve később tudtam meg, hogy ez a Rakamazi Turul elnevezésű, régi magyar leletből lett mintázva és sokszorosítva. Részletes leírás található ezzel kapcsolatban az alábbi linkre kattintva:

 

https://turul.info/turul/regeszet

 

   Pár évvel ezelőtt eszembe jutott, mi lenne, ha ezt az általam megkedvelt régi szimbólumot hordanám a nyakkendő helyett, ha valahova elmegyünk a Párommal „fölőtözve”, ahogyan Édesapám is beszélt róla annak idején. Úgy is történ, a medál felső részén lévő lukon egy vékony szíjat húztam át és a nyakamhoz igazítva a hosszúságot, méretre vágva csomót kötöttem rá. Meg mondom őszintén, először aggódtam, hogy milyen kritikát kapok majd azoktól, akik az eddig megszokott valamilyen színű nyakkendő helyett majd ezt látják rajtam. Mondhatom, hogy az aggodalmam felesleges volt, mert sokan megkérdezték és kérdezik a mai napig is, hogy mit ábrázol a medál?

   Azóta még pár alkalommal a régi nyakkendőim közül is feltettem alkalmakként, de legutóbb azt mondtam a Tündérrózsámnak, Terikémnek, hogy a következőkben már csak ezt fogom feltenni nyakkendő helyett, már annyira hozzám nőtt és azonosulni tudok a szimbólumrendszerével, ezzel az Őseink szelemével és tiszteletével.

 

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Gyula. 2018. 11. 21. szerda Délelőtt 10: 20

 

Köszönet a fotóért Valki Irénkének. A nyakamban most is ott lógott a Rakamazi Turul.


 


Szerkesztés dátuma: szerda, 2018. november 21. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 450


   







Tetszik 1 Nagy Bálint kedveli
Nagy Bálint




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: