A napközpontú világkép az őshazai magyar népek második nagy vallási szintézise volt. Nem forradalmi úton, nem a régivel való hirtelen szakítással jött létre, sem pedig valamely idegen népnek a magyar őshazába való behatolása nyomán, hanem a megelőző vallás szerves folytatásaként.
Mivel a régiek az istent emberalakban képzelték el, emberi szükségletekkel, logikai kényszerűség volt, hogy a földi emberek életének mintájára számára is lakóhelyet tételezzenek fel, illetőleg ilyent építsenek. Az isten lakóhelyét ~Úr honának: AR-INA nevezték, mint a hettiták (81m. 139) és elsősorban az égben képzelték el.
A termékenységi vallás a magyar népek legrégibb vallása lévén, az anyaisten és az atyaisten neveit legtöbbször még tiszta képírással írták, mint az írásról szóló fejezetünkben bemutattuk. Ott különösen az emberalakban írt képekkel foglalkoztunk, Vénuszokkal és férfi párjukkal.
Amint a földi halandó szemeit a halál lezárta, teste megszűnt mozogni s az ember tehetetlenül feküdt. Mi történt vele? Úgy magyarázták a teológusok, hogy elhagyta az a valamije, amit két párhuzamosan felfelé tartott karral írtak, a két kart alul hosszúra nyújtott téglalap alakú idommal kötve össze (kép: 37m. 231).
Piramis volt az egyiptomi királyok ünnepélyes temetkezési helye. A legelsőt a III. dinasztia Az Ősúr (ZOSER) királya emeltette a Delta alatt, a Memfisszel szemben lévő Szakkarában Kr. e. 2686 táján. Sokat foglalkoztak a szakértők azzal, vajon a piramis szó egyiptomi nyelv szava-e, és ha igen, mi tulajdonképpeni értelme.
Az egyiptomi ősmagyar világ tárgyalásakor lépten-nyomon hivatkoztunk főforrásunkra, a Halottak Könyvére. Hieroglifikus írással készített szöveggyűjtemény ez, amelyben istenekhez intézett himnuszokat, sóhajokat, imákat és varázsigéket találunk, valamint rituális útmutatásokat és tömérdek történeti feljegyzést.
Őshazájukban élő magyar elődeink úgy gondolták, hogy isten, miután befejezte a teremtés művét és eligazította a földi dolgokat, visszavonult égi birtokára, a földiek kormányzását pedig rábízta kiválasztottaira, a királyokra.
Az egyiptomi királyok trónneveiket akként választották meg, hogy abban az isteni megbízatás kifejezésre jusson. Ezért a trónnév rendszerint az isten valamelyik nevét foglalta magában: Úr, Mén, Magar, Tudó, Szem- úr, Napúr, amihez hozzáfűzték a helyettességet kifejező szavak egyikét Képe, Mása, Színe, Árnyéka.
Az őshazai magyar királyok trónneveken és uralkodói címeken kívül rangjukat mutató jelvényeket is használtak. Ez utóbbiak bizonyos tárgyak voltak, amelyek nevei a szavak összecsengése alapján a legrégibb írástechnikával juttatták kifejezésre kilétüket.
Mezopotámiában a legrégibb uralkodói jelvények közé tartozott a nap, hold és csillag.
PAPI INTÉZMÉNY
Az ókori világ alapvető bölcselete szerint királyságtól független, önálló papi intézményről nem beszélhetünk, hiszen a Teremtő a földön minden hatalmat a királyok kezébe tett le s ez az Ég Urával való érintkezést is magában foglalta.