A kálizok, a böszörmények és a bercelek


A kálizok, a böszörmények és a bercelek

- A káliz a középiránihoz hasonló nyelvet beszélő indoeurópai nép. Ötvöződésük helye a Kr.előtti XIII. században az Amu-darja deltája körüli Horezm volt. A dinasztia létrejötte után hurrik, masszagéták és szkíták is bekerültek a kálizok közé. Híres öntözőcsatornáikat a Kr. előtti VIII-VI. századok között építették. Horezm függetlenségét a Kr. utáni I. században a kusánok szüntették meg, majd a Szászánida időkben újra visszanyerte. A birodalom előbb a heftaliták uralma alá került, majd 710-ben az arabok foglalták el. A VIII. században szoros kapcsolat alakult ki Horezm és Kazária között; ekkor kerültek a kálizok Európa történelmi színpadára. Jelenlétükről Al-Tabari és Maszúdi tudósítanak. Nagy valószínűség szerint a kálizok a kabarokkal együtt jöttek be az országba. Bekerülve az országba jelentős szerepük volt. Egy részük katonai segédnépként szolgált, ezért a gyepükre - főleg a délire - telepítették őket. Az 1151 körül Magyarországon járt Abu Hamid al-Andalusi al-Garnáti közli, hogy itt ezerszámra élnek hvárezmiek utódai, akik a királyt szolgálják; nyilvánosan keresztények és titkolják az iszlám vallást. A kálizok az országban a királyi jövedelmek kezelői és pénzverők voltak. Nevük számos helységnévben maradt fenn (Kalász, Káló, Kálóz, Kálozd stb.) Krónikáink szerint a honfoglalás előtt a magyarokhoz egy khorezmi nemzetség (de gente Corosima) csatlakozott. A Képes Krónika írja, hogy Csaba felesége - és így Ednek és Edömének, (akitől az Aba nemzetség származtatja magát) az anyja - sorosinai (horezmi) származású.

- A magyarországi muszlimok ("ismaeliták", "szaracének") magyar neve böszörmény volt. jelentős muszlim települések voltak a Nyírségben (Hajdúböszörmény stb.).

-A kabarok (kazárok) összetevő népei között voltak a barszilok (bercelek). Az ujgur feliratokban és bizánci szövegekben találkozunk egy barsil nevű néppel, amelynek egyik része az Urál hegységtől keletre, a másik része attól délre élt. E nép nyugati ága a kazárok közé integrálódott be, majd az azokból kivált kabarokkal együtt bekerült a Kárpát-medencébe.


Szerkesztés dátuma: hétfő, 2011. február 28. Szerkesztette: Garamszegi Vanda Natasa
Nézettség: 3,366 Kategória: Irodalom » Kiszely István: A magyar nép õstörténete
Előző cikk: A török kazárok és a kabarok Következő cikk: A szabírok (szavírok)


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: