Az őshaza északi felének benépesítése


Az őshaza északi felének benépesítése

A régészek az emberi települések legrégibb nyomait északon a Kaukázusban, a Kaspi- tó alatt, a Tigris felső vidékén és a Zab folyó mentén, valamint a Jordán völgyében és a Taurus lábainál észlelték és keletkezésük idejét Kr. e. 6800 és 6500 közé helyezték. Ezek még elszigetelt telepek voltak, az ősi menhelyről kimozduló nép első gyarmatai. A következő két és félezer esztendő alatt e telepek sűrűsödtek és a Termékeny Félhold lefelé hajló száraiban is megjelentek. E csiszolt kőkori telepeket térképünkön (211.) pontokkal jelöltük. Ha ezeket a pontokat vonalakkal összekötjük és figyelemmel vagyunk az időrendre, valóban azt látjuk, hogy a magasabb fekvésű helyekről történt a szétágazás, a földrajzi adottságok által előírt útvonalon, a Kaukázusból nézve délkelet illetve délnyugat felé.

 

A legkorábbi gyarmatok ránk maradt nevei, a velük kapcsolatos képírásos szövegekkel együtt, a népesség fokozatos szétterülésére közelebbi felvilágításokat is nyújtanak. A Tigris és a Zab találkozásának vidékén a legősibb két emberi település neve a szakemberek átírása szerint AR-PACH vagy AR-PACH-i-YAS és QALET-JARMO (Kr. e. 6500). Időrendben utánuk következett (Kr. e. 4500) SAM-AR-RA, MAT-AR-AH, GA-URA és AR-BELA. A Tigris folyó ez időbeli neve IDI-KLAT, az Eufráteszé BUR-UTU, az Eufrátesz középső szakasza alatt elterülő mezőföldé pedig MESO-POT-AM-JA. A Tigris mentén szervezték meg a KALDI vagy KALTI nevű országot. A szétterülő nép ez első történelmi emlékeiben többször szerepel nyelvünk Úr (UR, AR) szava; látjuk ott Kelet szavunkat a Qalet- Jarmo, Idi- Klat és Kaldi (Kalti) nevekben; a hon értelmű Mat, Ma összetevő elem a Matarah, Jarmo és Mesopotamja névben; Szem szavunk a Szamarra névben; víz értelmű Bor szavunk a Burutában; Mező szavunk a Mesopotamjaban; Jós szavunk az Arpachi- Yasban; ismerős az Ar- Belában szereplő Béla, melynek ,férfi' jelentését a Bál szóval kapcsolatban már tudjuk. Az Idi szót az Idi-Klatban más nyelvészek kutatásai alapján a régi magyar folyót jelentő ,ügy' szóval azonosíthatjuk (v, ö. Fekete-ügy); Burutu ,utu' ~ részlegét több hasonló név összevetése alapján Út szavunkkal azonosítjuk; a Mesopotámiában is szereplő ,pot' részleget a törvényszerű lágyulás (P = F; T = D) alapján Föld (főd) értelembe vesszük, Gaurában pedig kő szavunkat látjuk (G=K), mint ezt a kérdéscsoportot már fejtegettük. Ezek szerint a Termékeny Félhold legfontosabb tíz neolitikus helyneve egytagú magyar szavak összetételéből keletkezett és egyik- másikának értelmét a megadott ábécés átírásból is kitalálhatjuk. Qalet- Jarmo mai helyesírásunkkal: Kelet Gyarmata; Kaldi vagy Kalti: Keleti ország (Kel-Ta); Idi- Klat: Keleti ügy (folyó); Szarvarra: Szemúr vagyis a Napisten otthona; Matarah az a hely, ahol a Magyar ős lakott; Ar- Beles: Bál Úr, a termékenységi isten székhelye; Burutu: Bor Útja; Mesopotamja: Mezőföldből álló ország (Ma); Gaura: Kő Ura, vagyis az ország urának székhelye.

 

Külön figyelmet érdemelnek az Árpád nevet megörökítő helynevek: Arpach és Arpachi-Yas és a velük kapcsolatba hozható feljegyzések. Az Encyclopaedia Biblica és a Dictionnaire de la Bible szerint Árpád a napisten (Szemúr) harmadik fia volt, aki a Tigris felső vidékét, vagyis az Idi- Klat és a Zab környékét, az úgynevezett Árpádi Földet (Arpachi Ta) kormányozta. Ezen a területen az eredeti lakosság igen hosszú ideig, a jelen időszámítás 635. esztendejéig folyamatosan élt. A vidéken egy híres kerámiai üzem is dolgozott, melynek legjellemzőbb gyártmányai a kulacs alakú ivóedények voltak (122m. 81, 83). Az edényekre mértani díszítéseket, főleg köröket, azaz napszimbólumokat festettek (91m. 371 sk). Azt is tudjuk, hogy az Árpád-dinasztia szervezte meg a Tigris mentén lejjebb elterülő Káldi: Keleti országot, adta annak első dinasztiáját, melyről lakosait Árpádi népnek nevezték. Ebből nyilvánvaló, hogy őshonukból, a Zab vidékéről, az első Árpádok hatalmas telepítési és ország szervező politikát folytattak délkelet felé. Ez események emléke a későbbi időkben is megmaradt, mert a mezopotámiaiak egyik hagyománya szerint országuk lakosságának legősibb része északról eredt. Arra is emlékeztek, hogy első királyaik fejükön koronát viseltek és hatalmi jelvényként botot és lándzsát tartottak kezükben. A király koronás fője AR, botja POT, lándzsájának hegye ANA, keze KETE. Ezek az elemek tehát a képírás módszerével szabályosan írják AR-POT-(H)ANA 2: Árpád Hona 2., vagyis Árpád második országa. (82)

 

Ezeket a mozzanatokat figyelembe véve, úgy látszik, hogy a Tigris-Eufrátesz völgyi első kultúra, vagyis az ősi mezopotámiai kultúra, körülbelül Kr. e. 3500-ig, amikor már dél felől is érkezett Mezopotámiába lakosság, kizárólag a Zab vidéki Árpádok alkotása lehetett.

 

A Termékeny Félhold nyugati felében szintén folyóvölgyekben találjuk a legkorábbi neolitikus telepeket. A Jordán völgyében van Jerikó: Jó Úr Kője, azaz a napisten országa, melynek keletkezési ideje kb. Kr. e. 6800. További telepek Kánaán földjén és annak szomszédságában Kr. e. 4000 körül keletkeztek. Fiatalabb neolitikus kori telepek MUGHERA: Magyar, és UGAR-i-TA: Ég Úri Ta, a napisten földje. E nyugatra eső telepek a Taurus lábainál elterülő síkságon folytatódtak, ahol a mai Katal-Huyuk nevű község közelében egy szintén Kr. e. 6800-ból eredő telepre bukkantak.~ Beljebb Aratollában Kr. e. 3000-től kezdve folyamatosan sok sziklarajzot találtak, továbbá szarvakkal ékesített szobrokat és mértani jellegű írásjeleket, amelyek a Tigris és Zab vidéki leletekkel feltűnő egyezést mutatnak. Ezek alapján a tudósok úgy vélik, hogy ez a nyugaton megjelenő népesség is a kaukázusi táj gyarmata, amely keletet is feltöltötte emberanyagával.

 

A Termékeny Félhold nyugati népességének a keletivel való azonosságát a régészeti anyagon felül a képírással írt egykori pecsétek is megerősítik. E pecsétek egyike- másika olyan írásbeli üzenetet közvetít, amely hozzásegít bennünket a lezajlott néprajzi események felvázolásához. Sajnos ez utóbbi emlékek keletkezési idejét eddig még nem tudták közelebbről megállapítani, de kivitelezésük és tartalmuk nagy régiségre utal. Az egyik ilyen írásos emléken (29. táblán a D. figura) egy embert látunk (UR, AR), aki íjat tart a vállán. Mivel az íj a képírás jelrendszerében a PET, PAT hangcsoportot jelzi (25m. 85 No. 2), az íjas figura az AR-PAT: Árpád nevet írja. De a személy előtt egy három oszlopba írt hosszabb szöveg is szerepel, amely a figurával szembehaladó sorrendben olvasandó: 1. ANU-KHAT-IK 2. NU-MA-RA 3. AR.Pa.T Ka-Pi.T-aN, mai ábécével ~A nyugatik nemura, Árpád kapitánya. Egy másik pecséten (81m. 203 No. 3) hasonlót olvasunk: AG-MA-S PET-SUTe, EST-AN SZÉ-Ke, Égmás pecsétje, Esthon széke. Itt is arról van szó, hogy az ország királyi széke nyugatra esik. A kaukázusi Árpádok telepítési politikájának nyugati eredményeiről van egy további döntő bizonyítékunk is: az Eufrátesz nyugati nagy kanyarának külső oldalán alapított ARPAD: Árpád királyság, azonos nevű fővárosával (lel. térképünket a 21. oldalon). A nevet ezúttal az idegen szerzők is helyesen, Árpád alakban írják át ábécére. A királyság Szíriában terült el, azon a részen, ahol a nagy folyó legközelebb kanyarodik a Földközi tengerhez. Ez az Árpád Királyság a Kr. e. 10. századtól Kr, e. 740-ig jelentős szerepet játszott a keleti események irányításában. (84)

 

Mi volt a helyzet a Termékeny Félhold lekanyarodó nyugati szárának végében, a Nílus deltájában és a folyó hosszú völgyében? A hajdan itt élők emlékezete szerint országukba az első népesség észak felől érkezett. A tudósok e híradást beigazolták és munkáikban kiemelik, hogy a Nílus völgyébe a földrajzi adottságok miatt nagyobb tömegekkel észak felől csak egy keskeny átjárón keresztül lehet behatolni, amely a Szuezi-öböl vége és a Földközi-tenger között elterülő mocsaras és vízárkokkal átszelt területen vezet át. Ezt a bejáró kaput a régiek találó kifejezéssel HIRUS AITU (129m. II. 155) Híres Ajtó néven nevezték. Kezdetben Egyiptom alatt nem is értettek mást, mint e bejáró kapu környékén keletkezett és fokozatosan szaporodó településeket ennek megfelelően Egyiptomot "Ajtós Országnak" hívták (94m. I. 117) A Deltának első közigazgatási központja a görögül Butonak mondott város volt, amelynek hieroglifáit így írják át: PI UT JOIT (87m. 97), amit bizonyára így kell helyesen hangzósítanunk: ~Be itt jött-, hiszen az egyiptomi nevek általában egy-egy rövid mondatból szoktak állni. A második nagyobb helyet görögül Busirnak mondották, hieroglifáit (24m. 205) így írják át: PER ASAR (23m. 368 jzt).. Az írásjeleket mi így olvassuk P-A-AR EST-UR, amit a Hon értelemmeghatározó követ, tehát igazi neve: Vár, Estúr Hona. Innen a népesség továbbterjedt a Fayum nevű oázisba, amely már a Delta alatt van s mintegy nyolcvan kilométerre nyúlik be a sivatagba. Az oázis környékét T-ARK-HAN: ~Tó Urak Hona- néven ismerték, keletkezési idejét rádiókarbon mérésekkel Kr. e 4437-4145 közötti időre teszik (91m. 234).

 

A jóval lejjebb lévő BAD-AR-l ~Botúri~ (Árpádi) telepet és a görögül Abydosnak mondott várost Kr. e 4000 táján alapították (120m. 50; 91m. 219-259). Abydos nevét öt hieroglifa írja, amit a szokásos Hon meghatározó követ (24m. 202). A jele ezúttal is egy rövid mondatot eredményeznek: ABa Be-KET-U-SAT Hon, Vagyis -Abba beköltözött. Eddig még meg nem állapított időből eredt Delta alatt lévő Hon város; az átírók szerint ON, AN, ANU, UNNU, a görögök elnevezésével Heliopolisz azaz Napváros. Idők múltán egy darabig ez a város lett a Delta közigazgatási középpontja. Hieroglifái szerint (24m. 203) a város régi teljes neve tulajdonképpen AN-NET ,Hon': ~A Nagy Hon-. A hozzáfűzött magyarázó hieroglifák szerint ez volt a P-A-AR-A NETER: Nagyúr Vára. Vele egyidős lehetett a Badari felett mintegy 120 kilométerre lévő második Hon város: UNNU, a görögül Hermopolisznak mondott hely.

 

A lakosság földrajzi eredete és népisége szempontjából a legfontosabb mozzanat az, hogy az észak-egyiptomi dinasztia megalapítójaként is egy ER-PAT, ER-PET: ~Árpád~ nevű királyt tiszteltek, akinek neve mellett gyakran szerepel az őshazájára, a Zab folyó vidékére utaló Zab név, amit az egyiptológusok SAB, SEB alakban írnak át (23m. 18, 138, 435). Ez az első egyiptomi Árpád-dinasztia több királyt adott a kialakulóban lévő országnak a nagy esemény idejéig, a déli magyarok bejöveteléig, de azok nevét a megadott alakban nem tudjuk értelmezni. Kivételt csak az utolsó király képez, akit ~Ősúrnak~ neveztek. Az ő nevét az irodalomban a görögök által használt OSIRIS alakban találjuk. Ez a király Kr. e. 3400-3200 táján uralkodott és magát ER-PAT SAB-UR ősétől származtatta. (85)

 

A Nílus deltájába és a folyó völgyébe északról betelepülő magyar nyelvű törzsek és nemek megannyi kisebb-nagyobb Honba szervezkedtek, miként erre a helynevek értelemmeghatározója is utal és magukat abból képzett szóval Honi, Huni (ONI, UNNI, ANI), azaz ,hazai, bennszülött' népnek kezdték nevezni, ami azután általánossá lett és rajtuk is maradt: ők lettek a történelem Huni, Uni népe, mai nyelvünkön hunok (87m. 95 sk jzt). Ugyanez a nép szállta meg a Sinai- félszigetet és az onnan délre a Núbiáig terjedő sivatagosodó területet, valamint a Nílustól nyugatra eső Líbia jelentékeny részét is. Mind a két terület lakóit egyformán ANUnak nevezték. Volt azonban egy másik nevük is. A delta-honiak ugyanis a Nílus ágaiban és a Földközi-tenger keleti partja mentén apró hajóikkal élénk kereskedelmet bonyolítottak le és hajós foglalkozásukról őket egyszerűen ,,Hajó népének (HAUI NIBU,HAU NEBU),a Deltát pedig~Hajó~országnak- (HAAU) mondották - az angol szakemberek átírása szerint (87m. 35; 129. II. 217).

 

79) Használt kútfőink: 23m. 19, b7, 102. 144, 146. 387 és római 206: 129m. 1. 183 sk; 54m. 27, 30 sk; 37m. 117. A sok név együtt: 23m. 435- 438. Egy helyütt, amidőn a papiruszt készítő írnok felsorolja Osiris neveit, ezt a bejegyzést olvassuk: MÁS SZeT-TEM-M U-SZI SA-K EM-UK-eM: Most szedtem össze sok emlékem. Hieroglifáit (23m. római 56) a kiadó tévesen olvassa.

 

80) Osiris tragédiáját az egyiptológusok nem a valóságnak megfelelően fogják fel, teste szétmetszéséről beszélnek. Osirist nem ölték meg, mint erről később szólni fogunk.

 

81) Az Amén-papok hatalmáról és az egész vallási mozgalomról minden kézikönyv bőven szól. Jó összefoglalást olvashatunk 87m..284 sk, 257, 264, 302; 120m. 64.

 

82) Hon szavunk nagy régiségét mutatja. hogy ez a szó a finnugor nyelvekben is megvan, rendszerint ház értelemben: finn Huone, eszt Höne, lapp Huona. Olv. 169m. 16; 17m. 117 sk: 164m. 217, 240.

Az Árpád nevet író három írásjelet a szaktudósok, nem tudták megnyugtatóan egyértelműen hangzósítani. A javasolt átírások ezek: AR-PHAx- AD, AR-PHAz-AD és AP?PAch-AD. Szerintünk e három írásjel mindegyike csak egy mássalhangzót jelöl, amelyek mindegyikéhez csak egy-egy magánhangzót kell fűzni az olvasásban. A jelen esetben tehát a névbe iktatott sziszegő hangokat (x, z, ch) ki kell hagyni és a jeleket így átírni: AR-Pa-aD vagy AR-Pa-aT, mai betűzéssel Árpád.

 

A Káldi vagy Keleti ország területe nem azonosítható a későbbi Szumerország területével. Utóbbi a Tigris és Eufrátesz közén terült el, attól e vonaltól délre, ahol a két folyó medre egymáshoz legközelebb halad, egészen a Perzsa-öböl akkori partjáig. A Perzsa-öböl az ókorban mintegy 200 kilométerrel beljebb nyomult a szárazföldbe, mint manapság és a két folyó külön torkolattal öntötte vizét a tengerbe. A jövendő Szumérország Kr. e. 5000 táján még lakatlan mocsárvilág volt, amiből itt- ott kezdtek kiemelkedni egyes hátságok. A területet aztán a két folyó hordaléka feltöltötte. Figyelemmel ezekre a földrajzi, kronológiai és történeti tényekre, az ókori történettudomány elvetette azt a régibb véleményt, amely szerint a neolitikus kultúra bölcsője Szumérország lett volna és onnan terjedt volna szét a világba. A neolitikus kultúrát ma már több helyen a Kr. e. VII. évezredből ismerjük, amikor még Szumer nem volt. Olv. Time, 1961 február 24. Ezt nekünk is tanácsos megjegyezni, mert a jelenlegi magyar és nemzetközi irodalom a régi nézet alapján sokszor több jelentőséget tulajdonít Szumérnek, mint amekkorával valóban bírt.

 

83) A Katal- Huyuk környékén végzett ásatásokról beszámolt a Montreal Star 1964 december 19. száma, ismertetve s British Institute of Archaeology jelentését (Anatolian Studies No. 41). V.ö. a Time 1961 február 24. számát.

 

84) Az Árpád királyságra olv. 81m. 41; 87m. 461. Az Encycl. Bibl. 317. oszlopa felsorolja a királyság hat említését a Bibliában. Ezek: 2K 18/34; 2K 19/13; IS 10/19; IS 36/19; IS 37/13 és JER 29/23. A királyságról minden nagyobb terjedelmű történeti munkában szó esik

 

85) Az európai Magyarországba irányult magyar népágról egy bizánci forrás azt mondja, hogy őket valamikor SAB- AR-TO-I AS-PHALO-I- nak nevezték. Vajon ebben a kifejezésben nem a Zab-Úr-Földi Ős- falvakból kiindult embereket kell látnunk?

 

A benépesítési folyamat lezajlását a régészeti, nyelvészeti és történeti adatokon kívül igazolják az embertani megfigyelések is. E tudomány szakértői szerint a csiszolt kőkori kultúra elterjesztői kerek koponyájú emberek voltak, akik a Régi Kelet egész felső vidékét az iráni térségből kiindulva árasztották el (152m. 375, 516 és olv. 129m. I. 56 sk; 94 I. 118 jzt). Az Iránból való szétáradásnak több írásbeli említése is van, melyek közül az Egyiptomi Bibliában előforduló feljegyzéseket és egyes fáraók idevágó sírfeliratát megelőzőleg már ismertettük. A Termékeny Félhold azonos forrásból eredő benépesítése nyomán olyan egységes kultúra keletkezett a Tigris folyótól a Nílus völgyéig, amelynek közös jellemző tulajdonságai a kutatók figyelmét régóta magára vonta és a tényt minden szakkönyv gondosan nyilvántartja. A. L. Waddell például így szól: "A világ három legnagyobb ősi kultúrájának egysége (a Tigris-Eufrátesz völgyi, a Nílus völgyi és az Indus völgyi, hozzáadva a Kréta szigeti kultúrát)... és ugyanezen kultúrának aránylag gyors elterjesztése az árja faj által... bizonyítja a világkultúra lényegbeli egységes voltát és egy központból való eredetét."

 

A felsorolt helynevek, személynevek és történeti okmányok, valamint a tudósok egybehangzó megállapítása szerint kétségtelennek látszik tehát, hogy Kis-Ázsiába, Szíriába és a Nílus völgyébe is ugyanaz a nép telepedett be elsőnek és szervezett ott államokat, mint amely a Tigris és Eufrátesz völgyét is megszállta és azt társadalmilag és politikailag először megszervezte. Ez a szervező nép a Kaukázus vidéki Árpádok magyar népe volt. Igaznak bizonyult eszerint az a régi feljegyzés, amely szerint a NU-KETE-KET URBOT NEMSETE, USUK KETE HAB-AA-BA MENT: A nyugatikat Árpád nemzette; ősük két hazába ment (ld. 29. táblánkon az A. okmányt).

 

A Régi Kelet felső részében lezajló népmozgást vizsgálva, eddig még nem szóltunk a Kaukázus két hegylánca között nyugat-keleti irányban húzódó Araxes- völgyről. Pedig e folyó vízgyűjtő területén ma is van egy Arpacsay nevű helység, amely kísértetiesen idézi az Árpád nevet. Környezetében két másik hely nevében is szerepel a BOT hangcsoport: Batum és Bitilis, és van ott egy Oltu és egy Maku helynév is, amely az európai Magyarország Olt és Makó régies alakjával véletlenül (?) megegyezik. Az Araxes folyó felső szakaszánál, Idgír helységben, egy roppant fontos régészeti leletet találtak: egy patkó alakú, három emberfejjel ékesített és írásjelekkel is ellátott tárgyat (képét 29. táblánkon B. jelzet alatt mutatjuk be), amit a régészek tűzhelyhez hasonlítanak. Ugyanez a kerámia a vidéken több példányban is előkerült és az egész Araxes- völgyre jellemző darabnak bizonyult. Ideje a Kr. e. IV. évezred.

 

Nemsokára azután, a csiszolt kőkor vége felé, ugyanez a minta nyugaton, az Orontes folyó völgyében is előkerült, abban a völgyben, amit akkor még MEGARA völgynek neveztek. Aztán felbukkant a figura Szíriában és Kánaánban, majd a Kr. e. 19. században a Hetita Birodalom területén lévő Kültepében is, Hattus fővárostól 250 kilométerre dél felé. Régészek e leletek földrajzi előfordulásait térképre vetítették és abból arra következtettek, hogy ez a figura egy és ugyanazon nép fokozatos szétterülésének tárgyi bizonyítéka. Ehhez mi azt is hozzáfűzzük, hogy mivel az ábrázolás mindig ugyanaz, mindig három személyt mutat, ezekkel az urakkal kapcsolatban valami nagyon fontos történeti emléket kívántak megörökíteni.

 

A kis tűzhelynek, az otthon szimbólumának, nem ok nélkül adtak ilyen alakot. Középső figurája emberalakú ugyan, de mégis egy öreg sas benyomását kelti, ami a patkó formával, az összecsengés alapján ezt sugalmazza: ~Öreg sas pataka.~ Ez pedig pontosan annak a folyónak a neve, amit ma Araxes grafikával írnak! Ha ez az ismétlődő kerámia egy nép gyarmatosító tevékenységének szimbóluma, akkor annak ősi otthona, a kivándorlás kiindulópontja az Araxes völgye lehetett. A középső öreg sas talán az ősurat, a legrégibb királyt jelenti, a két szélén lévő fiatalabb sas pedig azokat a dinasztiaalapítókat, bizonyára az Öregsas fiait, akik Keletet illetve Nyugatot benépesítették és országokká szervezték.

 

A középső figura írásjeleit felülről lefelé haladó sorrendben így oldjuk fel: az emberi arc UR; a kis karika az ágas között SZ; az ág maga AG, a szorzójel eS; alatta újra S, SZ, többesben tehát ES.ek; azután három kidomborodó emlő EMLŐK. Ezeket az elemeket hangrendbe téve: UR-SZ-AG eS.ek EMLÉKE: Országősök emléke. A két oldalsó figurán az OR-SZ-ÁG jelei ismétlődnek, azután két szorzójel következik egymás alatt: eS.ek; bennük három S karika: eS.ek, együtt: ~Országősök ezek. Az emlék tehát valóban a szétvándorlás és új hazák alapításának okmánya és a nép eredettudatának megőrzésére szolgált. Hogy viszont ki lakott az Öreg sas völgyében, arra nézve egy további nyelvemlék ad felvilágosítást. Ezt az emléket ott találták, ahol a vízfolyás már nem patak, hanem bővizű folyó: Arméniában, a régi Erman földön (129m. III. 152). A kép álló helyzetben koronát viselő személyt, királyt mutat, akinek a személyazonosságát így írja: Árpád király Armeniben. (87)

 

A szöveg többi részét bizonytalanul olvassuk, ezért mellőzzük.

Áttekintve a Régi Kelet felső részét annyit kétségtelenül megállapíthatunk, hogy annak vidékeit a Kaukázus völgyeiből, a csiszolt kőkor idején, az Araxes és Zab folyók mentén székelő ősi Árpád-dinasztia népesítette be. Ennek eredménye a Tigris mentén húzódó -Kelethon~ és a Nílus völgyében kialakított.-Esthona- lett. Az egész területet magyar nyelvű nép szállta meg, amelynek sok neve közül a letelepedésre utaló Honi lett a legelterjedtebb s ezért leggyakrabban ezen a néven szerepelt a történelem színpadán.

Forrás: Baráth Tibor: A magyar népek őstörténete


Szerkesztés dátuma: szerda, 2011. január 19. Szerkesztette: Garamszegi Vanda Natasa
Nézettség: 1,815 Kategória: Irodalom » Baráth Tibor: A magyar népek őstörténete
Előző cikk: Az őshazai nép története Következő cikk: Az őshaza déli felének benépesítése


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: