A kusok sokféle népneve


A kusok sokféle népneve

A kusokat az egyiptomi magyarok sokféle néven nevezték. Az egyik legtöbbet használt, talán éppen a legelső név, amellyel őket illették, a SATET vagy SETÉT név volt, - az angol szakemberek megállapítása szerint. Ezt a nevet rövidített alakban, egyszerűen Setinek vagy Setnek is olvassák, feleslegesnek vélve a nevet író második T-hang kiejtését. A Setet szóról ugyanezek a tudósok azt is megállapították, hogy jelentése "sötétség" (darkness, 192m 243, 247; 22m 161; 24m 181; 57m 64). Mivel eszerint a nem-magyar tudósok már elolvasták a név hieroglifáit és a szó értelmét is megállapították, nekünk könnyű kideríteni, hogy a Satetnek és Setetnek olvasott és sötétséget jelentő egyiptomi szó azonos a magyar nyelv 'Setét, Sötét' szavával és hogy ez a megjelölés a kusok arcszínére vonatkozott, akiket más nyelven is "égett arcú" embereknek neveztek.

 

Hogy az angolok jól olvasták a vonatkozó hieroglifákat és a Setét szó valóban a bőr színére vonatkozott, írott kútfőkkel is tudjuk igazolni. Az első kőtorlasz vidékén, amint mondottuk, a kusok nagyon tiszteltek egy fekete arcú istenanyát, akitől magukat származtatták. Nevének hieroglif jeleit (Okmánytár 1) a közismert kulccsal (25m, 199m) így betűzzük: a nyíl SET; a két félkör T és T; az asszony NU; együtt SE(T)-Te-Te NU, mai magyar grafikával 'Setét Nő'. Észre kell azonban vennünk, hogy a hieroglif szövegben a nyíl a bőr-fogalmat érzékeltető értelemhatározón megy keresztül, amiből félreérthetetlen, hogy ami sötét színű, az a bőr. Eszerint az egész kifejezés így hangzik (zárójelbe téve a fogalomhatározót): Setét (bőrű) nő. (2)

 

Az asszuáni kus istenasszony nevét más hieroglifákkal is írták (Okmánytár 2), de azok ábécés átírása is ugyanaz: SeTUA-T ~NU, 'Setét nő'. A név kétféle írásmódja szemlélteti, hogy a körülbelül ötszáz közhasználatú írásjel közül az írnok meglehetős szabadsággal választhatta ki az egy-egy szó lejegyzéséhez véleménye szerint legalkalmasabb vagy legtetszetősebb írásjeleket. Ugyanannak a szónak vagy névnek tehát többféle grafikai alakja lehetett, nem úgy mint a ma használt harminc-egynéhány írásjel esetében, amikor egy-egy szót csak egyféle grafikával írhatunk.

 

Az ősi egyiptomi és a mai Setét szó egyezése nem a véletlen műve. Bizonyság erre nemcsak a nevet kísérő két másik magyar szó, hanem az a körülmény is, hogy a kusok megjelölésére a Setét rokonszavát, a Fekete szót is használták. A rendelkezésünkre álló példák közül ezúttal csak egyet idézünk, I. Ramás király uralkodói címét. Ez a király trónralépését (Kr. e, kb. 1304) megelőzőleg az akkor már meghódított Núbia kormányzója volt s trónnevei közt utóbb is viselte a 'feketék ura' címet. Vonatkozó dupla kartusát (Okmánytár 4) így olvassuk: RA-MÁ-SA SZUDAN URA; RA-MÉNE PEKH-T.ék URA: 'Ramás Szudán ura, Ramén (a) Feketék ura'. A kartusban előforduló írásjeleket megelőző kötetünkben már megmagyaráztuk, kivéve a most felbukkanó leopárdfejet, a fekete emberek szimbolikus állatát. De ez is jól ismert és nyilvántartott jel: a PEKH, PEKHTY hangcsoport hordozója. Az írásjelek közt szereplő két T itt a többes számot jelzi, olvasása, tehát 'T.ék'. A szókezdő régi P viszont lágyulás után (P/F) hangzik ma F-nek, ezért mondunk Pekete helyett Feketét. A név és cím tehát ezúttal is pontosan, szabályosan és hibátlanul olvasható magyarul. Ramás király kartusát a nem-magyar tudósok is olvassák, de a név jelentését nem tudják megállapítani. A 'Feketék ura' címet ők Pekh-T-eT-Ra alakban adják, vagyis ott akadnak el, ahol többes számot kellene alkalmazni (T+TT.ék) és ahol a magyar hangtörténet egyik alapvető jelenségét (P/F) is ismerni kellene. Eredményük azonban így is hasznos, mert segíti meggyőzni az olvasót a magyar átírás hiteles voltáról.

 

Az egyiptomi magyarok a kusokat testszínükön kívül különleges állataikról is elnevezték. Ezek között az állatok között első helyen szerepelt az ő hosszúlábú, fekete színű juhuk, melynek hímje - a kos - lapos szarvat viselt. E hím állatról a fekete embereket "Kos (embereknek)" nevezték, nyilván birkapásztor, juhász értelemben, de a szót régiesen, egy hanggal mélyebben, KUSnak ejtették ki. A magánhangzó egy fokkal mélyebb kiejtése a régi magyar nyelv egy további jellegzetessége, ami egyes tájszólásainkban ma is megfigyelhető, ahol pl. a Ló kiejtése Lú, a Tinóé Tinu. A kos vagy kus állatnevet ember vagy nép értelemben használva, természetesen hozzá kellett tenni vagy gondolni a megfelelő fogalomhatározót (őr, juhász, nép), de amit a név gyakorisága miatt nem tartottak szükségesnek minden egyes esetben kiírni és ismételni. A feketék újabb neve tehát egyszerűen Kos lett, személyazonosságukat jelző népi szimbólumuk pedig a kos. A nem- magyar szerzők ezt a nevet rendszerint a Kush, Cush, Chus, Cassi, Cossi és egyéb rokon grafikai formákban szerepeltetik, de jelentését nem tudják (238m 17) és azt sem veszik észre, hogy a népnév és az állatnév egy és ugyanaz.

 

Könyvünk címlapján és fennebb a leghíresebb kos-szimbólumot szerepeltetjük, amelyet III. Aménatya (Kr. e. 1412-1380) rendeletére készítettek és eredetileg a Kunföld legnagyobb templomában, a Sulb városban lévő Amén- templomban állítottak fel és a Napistennek szenteltek. A kos a Napisten kerek szimbólumát és az Úr jelentésű kobrakígyót viseli fején, első lábai között pedig III. Aménatya királyt őrzi. Ezt az egykorú szemlélőnek oly sokat mondó emlékművet ma a berlini múzeumban őrzik. A kus nevet nemcsak kos-szobrokkal írták, hanem kos-képekkel is. Amikor pl. a fejedelmet ábrázolták, kilétét úgy érzékeltették, hogy egy emberalakot rajzoltak, de azt emberfej helyett kosfejjel látták el. Félreértés elkerülése végett és nehogy a szemlélő esetleg azt vélje, hogy valami közönséges juhásszal áll szemben, az emberalak kezébe még egy kosfejben végződő sétapálcát, "jogart" is adtak. Ezt a jogart fából szokták faragni és 'fakos' volt a neve. Így a jogarnak képen való szerepeltetésével ki-ki világosan megérthette a szavak összecsengése alapján, hogy akit lát, az a 'főkos' azaz a fejedelem, vagy legalább is egy igen előkelő valaki (ld. képét 192m 50 és 58 ) .'

 

A kun népnevet az egyiptomi írnokok nemcsak művészi ábrázolással azaz tiszta kép-írással érzékeltették, hanem rendes jelrendszerükkel is. A legegyszerűbben úgy, hogy egy kést rajzoltak és utána tették a többes szám k jelét, a három szaggatott vonalkából álló kis merőlegest (Okmánytár 3). A kés-jel megfelelt a név írásának, mert - ezt is az angol tudósok derítették ki - a kést egyiptomiul is Késnek hívták és annak rajza a QES, QECH hangcsoportot jelezte (25m 85 no 13 és 87 no 46.; 199m T-19). Így a kés-jel, többes számban QUES-eK a 'Kosok' nevet jelentette. írhatták a nevet egészen betűsen is (Okmánytár s), egy kosár ábrázolásával (K), alája rajzolva egy vizes sajtárt (S) én hozzátéve a megfelelő fogalomhatározót, jelen esetben a területet jelző 'szék' (ország) jelét, s ez a kombináció a Kusföldet jelentette.

 

Okmánytárunk 6, sz. alatt közölt példában még pontosabb betűzést látunk, ott az írnok a két mássalhangzó (K-S) közé még a kiejtéshez szükséges magánhangzót is beszúrta.

 

Volt az afrikai kusoknak egy másik különleges állatuk is, amit az egyiptomi írnokok alkalmasnak tartottak arra, hogy arról is elnevezzék a szomszédságukban élő sötét arcú pásztornépet. Ezt a különleges állatot felálló hegyes füllel, erős felsőtesttel és merőlegesen álló, villában végződő farkkal ábrázolták (Okmánytár 7). A szakemberek nem ismerték fel e már kihalt négylábú állatot, csak annyit tudnak róla, hogy egyiptomi nyelven SETHES-nek hívták és valamiféle disznó lehetett (perhaps a kind of pig, 199m E-20). A feltételezés helyesnek bizonyult, hiszen Sethes~ isten-királlyal kapcsolatban több ízben történik említés "fekete disznóról" (black pig, 57m 65; 192m 248) és a núbiai kus fejedelmet is "főkanásznak" címezték, ami éppenséggel sertések pásztorát jelenti. Ennyi útmutatás után a magyarul tudó embernek megint egyszerű a dolga, mert megállapíthatja, hogy a Sethés egyiptomi szó teljesen azonos a magyar nyelv jelenleg Sertés alakban írt szavával. A vonatkozó írásjelek átírása valóban Se-T-éS, ami után következik a helyes olvasást biztosító segédjel, a sertés rajza. Az egyiptomiul "Setes"-nek írt szót azonban nekünk, akik az etimologikus helyesírást követjük, természetesen Sertésnek kell átírnunk, az R-hang jelölésével, nem pedig a hieroglifák helyesírási szabálya szerint, amely fonetikus volt, vagyis a kiejtést követte, tehát az úgynevezett torlódó és a kiejtésben alig hallható mássalhangzókat nem jelölte. Ugyanezt a Sertés szót más hieroglifákkal is írták (Okmánytár 8) azok fonetikus átírása is S-E-TOS, utána az értelemhatározóval, egy mai fogalmaink szerinti sertéssel. Etimologikus átírásunkban természetesen ezúttal is Sertést kell írnunk. Ebből az elemzésből az egyiptomi szavak helyes átírási módján felül azt is megtanuljuk, hogy a kusok főfoglalkozása juhok és sertések legeltetése lehetett, tehát főleg mint juhászok és kanászok foglalatoskodtak. Azt felesleges ismételnünk, hogy itt újabb súlyos bizonyítékok kerültek elő az egyiptomi és magyar nyelv azonos voltára.

 

A kusok népi szimbólumaként szoktak emlegetni egy másik fekete színű állatot is, amely a kutya-családba tartozik, Ezt az állatot az egyiptológusok hol kutyának, hol sakálnak, hol meg farkasnak nézik és nevét (Okmánytár 9, 11, 12) Anubisnak, Sahnak illetve Up-Wawatnak olvassák, de e nevek jelentését nem ismerik. Csak annyit tudtak kideríteni, hogy Anubist a régi görög írók is kutyának nézték, de hozzátették, hogy ősapát is jelent, amikor is KUON a neve. Kujon leszármazói mind hasonlítottak egymáshoz, mondja tovább a görög hagyomány, de mégis különböző típust testesítettek meg, mert más és más anyától származtak (192m 264 sk). Ez a görögök által feljegyzett hagyomány nyilván a kusok keveredésére utal, de egyúttal hozzásegít bennünket a szóbanforgó állatok írásjeleinek helyes elolvasásához. Ha ugyanis a kutya soknejű, azaz kicsapongó ősapát (kujont) jelent, akkor világos, hogy az Okmánytár 9. sz. alatt szereplő írásjeleket A-Né-Pu-Se, 'A nép őse' értelemben kell olvasnunk, nem pedig az érthetetlen Anubisnak; a 11. sz. alatt szereplő jeleket pedig aS-A BA, 'Ősapa'; a 12. ez. alattiakat AB-UT-T-oK, 'Apátok' értelmében. Okmánytárunk 10. sz. betétje is 'A nép ősét' írja, amelyhez az írnok az olvasás helyességét biztosítandó ezúttal még egy 'ősúr' fogalomhatározószót is hozzácsatolt. Mindezek ismeretében világos az is, hogy amikor a fekete embereket Etiópiában "kutyafiaknak" (fils de chien, 52m, 16 sk) mondták, ezt nem szükségszerűen csúfolkodásból tették, hanem így utaltak azokra az égett arcú kunokra, akik a kutya szimbólumú ágból származtak.

 

Továbbmenőleg, akkor is ilyen ősi értelmet kell a háttérben keresnünk, amikor az európai középkor nyugati krónikásai a szintén sötétes arcú Attila királyról halálos komolysággal állítják, hogy "kutyától" származott. A nyugati krónikások azonban már nem voltak elég műveltek ahhoz, hogy követni tudják a keletiek észjárását, azért szó szerint képzelve el a dolgot, Attilát egy igazi kutyától származtatták és félig állatnak félig embernek hitték, egyszóval szörnyetegnek. Sok minden világossá lesz az új magyar őstörténet reflektorfényénél, amit azelőtt sehogy sem értettünk.

 

Az afrikai kusok egy bizonyos csoportjával kapcsolatban sokszor szerepel a MASAI név, amit Gardiner professzor Medjay, Budge professzor pedig Matchai alakban közöl. Mindkét tudós jól körülírja a szó értelmét, de egyikük sem tudja megmondani, hogy ez is magyar s a városlakó emberrel szemben a vidékit jelenti: a Mezei, Megyei illetve Mucsai embert, e ma is használt szavaink pontos megfelelőjét.

 

Gardiner professzor a Megyei (Medjay) szónak szenteli Egyiptomról készített földrajzi szótárában a leghosszabb cikket (200m, csillagos 73- 89), ahol minden adatot bemutat, amit a kérdés megvilágítására össze tudott gyűjteni. Szerinte a Medjay szó a VI. dinasztia idejében bukkant fel s alatta akkor a 2. kőtorlasz vidékéről Egyiptomba vándorolt kusokat értették. Budge szerint a szó (Mezei) eredetileg területfogalom volt, s aztán vele jelölték meg azokat az embereket is, akik Núbián túlról származtak. Ezek a Mezei nevű bevándorlók Egyiptomban is vidéken éltek, rendszerint a sivatag széle felé eső sovány legelőkön (sohasem a Nílus partján lévő termőföldeken) és mint csőszök, mezei rendőrök és pásztorok, kisebb közigazgatási feladatokat végeztek. Kusföldön lakó csoportjaik politikai jelentőségre akkor tettek szert, amikor Egyiptom már kettészakadt és a thébai királyságnak mindjobban gyarmati erőforrásaira kellett támaszkodnia. A thébai király trónnevei közt ekkor jelent meg rövid időre a "Matchau népek és Punt ura" cím (192m 6).

 

Amit az egyiptológusok a Mezei kusokról körülményes vizsgálattal megállapítottak, azt mi az általuk közölt feliratok szövegéből a magyar nyelv segítségével közvetlenül és sokkal értelmesebben megtudjuk. Okmánytárunk 13. sz. alatt szereplő szöveg betűzése és olvasása ugyanis ez M.E-Ze-JI UT-AS-oK, 'Mezei utasok', tehát akik a mezőkön teljesítenek valamilyen szolgálatot; a 14. szövegé: M.E-Ze-A-E U-I-SET SZ-aB-AJoSZ-oK, 'Mezők vízét szabályozók' (így is: 'Mezők vizét szabályozzák'), vagyis akik az öntözőcsatornák karbantartását végzik; és a 15. sz. szövegé: UR SZí-Ne, Me-Z-E-JI U-T-aS-oK, AJ-U-SZ-aK.ok K-U-JA-SA, Úr színe (vagyis alkalmazott), 'Mezei utasok, a jószágok gulyása'. E szövegek szerint a Mezeiek valóban mezőkről származtak, Egyiptomban is mezőkön foglalatoskodtak, vízellenőrök, csőszök és pásztorok voltak.

 

A mezei kusokkal kapcsolatban helyesen állapították meg a kutatók, hogy a nevükben szereplő Mező szó eredetileg földrajzi fogalom, tehát bizonyos fajta földet jelent. Következőleg az egyiptomi írnokok nem tévedtek, amikor ugyanezt a szót nemcsak a délen élő, illetőleg délről jövő bevándorlókra alkalmazták, hanem azokra is, akik a Nílus deltájától nyugatra, a líbiai mezőkön éltek, illetve ezekről a mezőkről szivárogtak be Egyiptomba. Nevüket itt némi eltéréssel, az észak-egyiptomi szokásnak megfelelően, Me-Se-US, 'Mezős' alakban írták (Okmánytár 16), amit az egyiptológusok angolosan Me-Shw-Esh grafikával tolmácsolnak. Ennek a névnek hieroglifikus lejegyzését is sokfelé látjuk (200m I csillagos lapok 74, 114, 116, és 119-121 ) és a vonatkozó anyagból kiemeltük az Okmánytár 18. sz. alatt bemutatott részletet. Ez a magyar nyelvű szöveg a líbiai mezősökről azt mondja: Te-He-Ne-KET U-I-Da-SZAK, 'Teheneket vigyázzák'. Amikor a líbiai mezőkről eredő emberek. sikeresen bejutottak Egyiptom városaiba és ott egy kis jólétre is szert tettek - Gardiner prof. jól megfigyelte - igyekeztek Mezős nevüket minél hamarabb levetni és a jobban hangzó "Úr" névvel felcserélni ( 200 I csillagos 120 ) .

 

A kusok Napatában székelő fejedelmét 'Nagyúrnak' címezték. Emberalakban ábrázolták, sertés-maszkkal (ld. fent és Okm. 20). A Nagyúr úr-székén (trónján) ül, baljában Núbia jogarát tartja, a szokásos fokost, jelezve, hogy ő a Főkos, a pásztorok királya, jobbjában pedig az egyiptomi eredetű élet-szimbólumot, mert országában ő az élet ura, Isten mása. Előtte látjuk a neki ajándékba vagy adóba hozott ételeket. Vele szemben egy udvari ember jön, aki magas tálcán rituálisan sült kacsát hoz. Ez a Kos-úrnak szánt rituálisan sült hús nyilván fontos lehetett, különben nem állna a kép középpontjában. Az ábra felső részében öt oszlopba tagolt szöveg látható, alul pedig vonalra helyezett további három sor írás.

A kép felső részében, az oszlopokon kívül, a Nap olyan szimbóluma látható, amely a hieroglifák kulcsa szerint az UTU hangcsoportot jelzi. Az ennek folytatásában lévő három másik figura (a férfi, a csirke és a közönséges tartású kar) az AS-U-NAK részlegét írja, a jelek nem-magyarok által készített jegyzéke szerint. Ha ezeket az elemeket összekapcsoljuk, az UTU-AS-U-NAK, 'Utazónak' szót kapjuk. Ebből már sejthető, hogy a sült kacsa az Isten földi képviselőjének szánt úti eledel, aki hivatása közben éppúgy utazgat országában, miként az Ég ura (Nap) utazik a maga végtelen birodalmában, az égboltozaton. A kép bal oldalán a napkorongot (AR) látjuk szárny (MAAT) folytatásában, amit az előbbi szóval összekapcsolva, talán jókívánságnak kell értelmeznünk: 'Utazónak örömet!'

 

Áttérve a folyószövegre, az oszlopokba írt üzenetet felülről lefelé haladva olvassuk, abban a sorrendben véve az oszlopokat, amit a figurák iránya megszab. E szabály szerint jelen esetben a kezdés a balról számított harmadik oszloppal történik, azután a negyedik és ötödik oszlop következik, majd a második oszlop és végül az első. A magyarul írt üzenet az oszlopok sorrendjében így hangzik: 3. 'Ezeket süti népe: torta habbal' (ezután az asztalra rakott ételeket kellene olvasnunk, de azt nem tudjuk) . A 4. oszlop: 'Itt Napata kos-ura sokat étkezik, (5) mert állatokat herélt (érth. 'herélt')'. A 2. oszlop: 'Királyokat Napatábam (1 )' Nagyúrnak nevezik.' A kép alatt elhelyezett három vízszintes sor közül kettőt szintén végig tudtunk elemezni. E két sor jobbról balra haladva a következő csodálatos magyar mondatot írja: '(1) Ezt a kacsát sütik Sertésnek Napatában. amikor mindent megyében adóz- (2)-nak tíz mérő búzát (érthet. "mezőgazdasági dolog"), sajtot, túrót, mézet, tojást, sok tyúkot béce-(3)-ét . . .'.

 

Összegezve az afrikai kusok neveivel kapcsolatban szerzett ismereteinket; úgy látjuk, hogy ez a nép állattenyésztő volt, eleinte még fémkultúra és városi civilizáció nélkül. Legfontosabb háziállata a juh, sertés és a kutya lehetett, de szárnyasokat (tyúkot, kacsát) is tartott. Ismerte a méhekkel való helyes bánásmódot, a tejet feldolgozta sajttá és túróvá. Élénk lehetett a népben a kivándorlási vágy és ha egyes fiai fölkerültek Egyiptomba, a Régi Kelet Amerikájába, ott boldogan szolgáltak mint kistisztviselők. Sok névvel illették őket magyar mestereik, szinte mindennel, amit velük kapcsolatban érdekesnek, figyelemre méltónak, sajátosnak találtak: testük színéről, különleges juhaikról, sertéseikről, fekete kutyájukról és mezőikről. Mindez felbecsülhetetlenül értékes tudományos eredmény az egyiptológia terén, de bennünket mégis az lep meg a legjobban, hogy vizsgálódásaink során teljesen nem várt módon rengeteg magyar szóra, kifejezésre és mondatra bukkantunk, amelyekből valóságos mezőgazdasági szótárt tudunk összeállítani a Kr. e. III. és II. évezredben forgalomban volt magyar szavakból. Talán felesleges újra felhívni a figyelmet arra, hogy a tárgyalt írott magyar nyelvemlékek nem az Ural hegység vidékéről kerültek elő, hanem a Nílus felső völgyéből és hogy az egyiptomi-magyar közös szavak nagy dörömböléssel követelik a magyar eredet ural- szibériai elméletének módosítását.

 

Feltűnő, hogy a megvizsgált szövegekben sem az angol szakemberek, sem mi nem találtunk semmiféle útmutatást arra, hogy mi lehetett a kusok saját nyelve. Vagy talán ők is magyarul beszéltek? Erre egyelőre nem tudunk feleletet adni. Folytatjuk tehát vizsgálatainkat, hogy a rejtély nyitjára némileg rájöjjünk.

 

1. A kusok nem azonosak a négerekkel, reájuk tehát a néger elnevezés nem alkalmazható. A néger ajka erősen duzzadt, orrnyílása tág, haja gyapjas, arca nem európai arc. E lényeges testi különbségek ellenére az embertan egyes tudósai mégis azt hirdetik, hogy a kus és a néger ugyanaz az emberfajta. Elméletük szerint eredetileg csak kusok léteztek és belőlük degenerálódás útján jött volna létre a néger, igen nedves (dzsungeli) klímában való hosszas tartózkodás eredményeképpen. A négerek kus származtatásának van azonban egy óriási akadálya: a néger nyelvek a kus nyelvektől alapvetően különböznek. Az elméletet ennek következtében a legtöbben elvetik és a néger problémát továbbra is megoldhatatlannak tartják.

 

2) A bőr fogalomjele a PAR (bőr) hangcsoportot hordozza, Id. 25m 63 no 55, 56. 57 és 59. Az idézett helyen szereplő első két forma felismerhetően a párduc bőrét ábrázolja, mert látjuk rajta az állatot jellemző sötét pettyeket. Talán azért szerepel a párduc ilyen célra. mert e szó első szótagja (PÁR) összecseng a bőr régies kiejtésével. Gardiner is bemutatja a bőr fogalomhatározóit, 199m F-27. F-28 és F-29 alatt és ezzel kapcsolatban közli a szó lexikális meg határozását az egykorú írnok betűivel. A meghatározás csak egy szóval történik, de találó: 'Takaró'.

 

A bőr fogalomhatározó grafikai formája a négyszög alakú P (Bél romba nyomott R jel kombinációjából született meg, vagyis ideogram helyett összerótt figurának is tekinthető: Pe-Ur, Be-UR, Bőr. Amint látjuk, akárhová nyúlunk, mindenütt magyar szavakra bukkanunk, a magyar és egyiptomi nyelvazonosság bizonyítékaként.

 

3). Az egyiptomi és magyar kapcsolatokra itt is alkalmasan rámutattunk, mert a magyar nyelv fokos szava szintén a fa-kosból eredt. A sétapálca végére ugyanis nálunk is kosfejet szoktak faragni és ez ceremoniális jelvény volt, az előkelő embert jelképezte, különösen a Felvidéken. A budapesti Nemzeti Múzeumban őriznek egy hun időkből eredő (!) fokost, amelynek fogantyúja szintén kosfejet ábrázol. A kusok tehát már akkor jelen voltak a Duna medencében. Ezt a fontos régészeti leletet a III. kötetben bemutatjuk.

 

4) Az Okmánytár 13. sz. ábrájának jeleit a 193m VI 57. oldaláról vettük; a 14. sz. jeleket 200m I csillagos 73-ról; a 15. jeleit pedig 200m I csillagos 77-ről. - A legnagyobb tekintélyű angol egyiptológus, aki egyébként a hieroglifok hangzósítás nélküli szerencsétlen átírását bevezette a tudományba és ezzel a szövegek nyelvészeti felhasználását eleve lehetetlenné tette. a 15. sz. alatt közölt szöveget így értelmezi angolul: Chief of Med ay of Aushek (named) Kuy Ha tudott volna magyarul, a Jószágok szót bizonyára nem Aushek helynévnek értelmezte volna és a Gulyás magyar szót sem tette volna meg Kuy dűlőnévnek és talán nem hagyta volna el a jelen esetben fontos Utasok vagy Utazók értelemhatározót sem. Gardiner professzor eljárása kitűnően példázza, milyen a mai hivatalos egyiptológia- amit nem értenek meg azt hidegvérrel kihagyják, vagy hely- és személynévnek teszik meg, hogy azután tovább ne kereskedjünk az értelem iránt. De ismételten hangsúlyozzuk, hiányosságaikat nem róhatjuk fel nekik, hiszen az egyiptológia magyar oldalának kidolgozása mégiscsak magyar tudósok feladata.

Forrás: Baráth Tibor: A magyar népek őstörténete


Szerkesztés dátuma: szerda, 2011. január 19. Szerkesztette: Garamszegi Vanda Natasa
Nézettség: 3,298 Kategória: Irodalom » Baráth Tibor: A magyar népek őstörténete
Előző cikk: Az afrikai kusok. Eredetük és szálláshelyeik. Következő cikk: A magyarok meghódítják a kusokat és keverednek velük


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: