A helynevek felhasználása Magyarország ókori történetének nyomozásában


A helynevek felhasználása Magyarország ókori történetének nyomozásában

Helynevek alatt azokat az elnevezéseket értjük, amelyekkel az emberek az országukban lévő hegyeket, vizeket és emberi lakótelepeket valamint azok részeit illetik. Ilyenek a hegységek, hegyek csúcsok, hágók, völgyek, szorosok, sziklahasadékok nevei; források, patakok, folyók, tavak, mocsarak nevei; tanyák, falvak, városok, várak, erődítmények sáncok, megyék, tartományok, nagyobb országrészek és egész királyságok nevei. Mindezek nyelvészeti elemzésével, időrendbe sorolásával, területi csoportosításával, típusok szerinti osztályozásával s a történettudomány szempontjából való értékesítésével egy külön tudomány, a helynévkutatás (toponymia) foglalkozik. Bonyolult módszerű tudomány ez, amelyben fődolog a helynevek eredeti értelmének megállapítása. Abból ugyanis következtetni lehet a nevet adó lakosság nyelvére, földrajzi eredő helyére, betelepülési idejére, területi elhelyezkedésére, a beérkezők műveltségére és sok más történeti mozzanatra. A helynévkutatás ma a történettudomány egyik legfontosabb segédtudománya; használata az ókori történet kutatásában nélkülözhetetlen.

 

A szakemberek megfigyelték azt a törvényszerű jelenséget, hogy amint egy-egy tájra lakosság érkezik és ott megtelepszik, névvel ruházza fel környezete földrajzi adottságait, egyebek között tájékozódásának megkönnyítése céljából. Az elkeresztelés munkáját a beérkező első lakosság végzi el s az általa adott neveket az utódok egymásnak nemzedékről-nemzedékre továbbadják. A nevek mindaddig használatban maradnak, amíg ugyanazon a helyen a népesség nagyobb megszakítás nélkül, folyamatosan tartózkodik, ameddig tehát van, aki a nevet az utódokra átörökítse. Ha tehát a történetíró egy ma is meglévő, Kr. e. időből származó régi helynév jelentését meg tudja érteni, mondjuk például magyarul, abból kiderül, hogy azon a helyen magyar nyelven beszélő emberek voltak az első telepesek és köztük és a jelenlegi lakosság között folytonosság, vérbeli kapcsolat áll fenn. A név hangtani alakjából, a névben tükröződő szókincsből (pl. régi istennevekből) az első település, a "honfoglalás" idejére is következtetést tehetünk. Ha sok ilyen helynevet találunk és azokat térképre vetítjük, ki tudjuk jelölni azt a területet, amelyet a vizsgálat tárgyát képező nép eredetileg elfoglalt. Ahol az ilyen nevek sűrűsödnek, ott nyilván az eredeti lakosság nagyobb létszámban szállt meg.

 

A helynevekből az első lakosság személyazonosságán és lakóterületén kívül megállapítható az a megelőző lakóhely vagy ország is, ahonnan a nép az új tájra érkezett. A bevándorlók ugyanis az elkeresztelés munkájában ugyanazt a szókincset használják új helyükön is, mint megelőző hazájukban és gyakran felújítják a származási helyükön használt megszokott elnevezéseket. Az ősi hon helyneveinek felújítása az új helyen annyira általános és a korábbi emlékekhez való ragaszkodás annyira emberi vonás, hogy új települést létrehozó nép gyakran ma is így jár el. Amikor például az első franciák és angolok megérkeztek Amerikába, az általuk alapított városokat Orleansnak, Párizsnak és Londonnak nevezték el, akárcsak a Kanadába bevándorolt magyarok, akik az ott alapított településeiknek Kaposvár és Esterházy nevet adtak. Az ilyenfajta helynevek, amelyek a korábbi haza neveit ismétlik, megannyi biztos útmutatás a vándorlás kiindulópontjára, az óhazára.

 

Bár a helynevek valóságos történeti okmányok, azok megfejtése és történeti szempontból való értékesítése mégis a nehezebb tudományos feladatok közé tartozik. Sok tárgyi tudás, körültekintés és főleg óvatosság szükséges ahhoz, hogy belőlük helytálló következtetést tudjunk levonni Ezért amikor a helynevek eredeti értelmét keressük, a név legrégibb írásbeli alakjait kell különös figyelembe részesítenünk, mert azok közelítik meg a legjobban az eredeti értelmet, nem pedig a használatban megkopott, újabb helyesírásunk által elváltoztatott mai névalak. A magyarázathoz latba kell vetnünk hangtörténeti ismereteinket, helytörténeti, földrajzi, néprajzi, régészeti és mitológiai tudásunkat is. De egyetlen név, egymagában, bármennyire helytálló megfejtése, még semmit sem dönt el; csak akkor állíthatunk valamit nagyobb biztonsággal, ha ugyanazt a névképzési módot és szókincset sokszor megtaláljuk valamely összefüggő nagyobb területen, például egy-egy vármegye területén a bronzkori isten nevét mondjuk ötven esetben.

 

A magyar helynévkutatóknak már régen feltűnt, hogy krónikáinkban főleg Anonymus és Kézai krónikájában - milyen sok magyarul hangzó, magyar értelmű és máig használatos név szerepel, amelyek már Árpád vezér és harcosai beérkezése előtt forgalomban voltak. Árpád előreküldött felderítői például visszatérve a vezérhez, aki még Ungvár környékén tartózkodik, magyar értelmű helyneveket jelentenek. Amikor pedig a Felső-Tisza vidékéről fokozatosan terjeszkednek az ország belseje felé, a legtöbb helyen már szintén ott találják a magyar helyneveket, melyek egyik-másikát a korábbi időkből való görög és római források is említik. Ebből az a benyomás nyerhető, hogy a Duna-medence egyes magyar értelmű neveinek eredete visszanyúlik a Kr. e. időkbe. Régibb tudósaink közül Vámbéry már határozottan felismerte e kronológiai probléma lényegét és állította, hogy ha a szóbanforgó Árpád-előtti helynevek valóban magyar származásúak, az csak úgy lehetséges, ha magyarul beszélő tekintélyes néprészek már Árpád bejövetele előtt is itt éltek a Duna-medencében. Sok más figyelmes olvasó és tudós azt is észrevette, hogy Magyarországon számos olyan régi helynév van, amelynek pontos mása megtalálható az ókori Föníciában, Szíriában, Kánaánban, Egyiptomban, sőt még Indiában is, ahol azok a Kr. e. II. és III. évezredben vagy még annál is régibb időben voltak forgalomban. Az ilyen ősrégi keleti neveket ismétlő magyar helynevek a Duna-medencében különösen két tájon fordulnak elő nagyobb számban: Dunántúl és az Erdélyi-medencében.

 

Annak ellenére, hogy a régi írók (Herodotos), középkori történetírók (Anonymus, Kézai), modern tudósaink (Vámbéry, Heveny, Bobula Ida, Telekiné Kovács Zsuzsanna és mások) az időszámítás előtti évekbe utalják a magyarországi helynevek egy bizonyos részét és rámutatnak a magyarság korai betelepülésére, hazai egyetemeink és tudományos intézeteink a helynevek csodálatos gazdag anyagából eddig édeskevés keleti vonatkozású dolgot tudtak kielemezni. A magyar helynévkutatás eredményeinek első módszeres összefoglalásában (Kálmán Béla, A nevek világa, Bp. 1967) csupán a szlavofil nyelvészeti irány eredményei szerepelnek; a szerző meg se említi a külföldi magyar tudósok immár teljes emberöltő óta folyó munkásságát. E meglepő hiányosság magyarázata a hazai nyelvészek túlságosan merev álláspontjában rejlik, akik az ország helyneveinek vizsgálatában egészen a legutóbbi időkig abból a tévedésből indultak ki, hogy magyarul beszélő néprészek a Kárpát-medencébe csak Árpád vezérrel telepedtek be, a jelen időszámítás 9. századának végén, következőleg - szerintük - Magyarországon A.D. 9. század vége előtt magyar szókincsből nem keletkezhetett helynév. Hiába hangzik a név magyarul, hiába van világosan magyar értelme; szerintük a név nem lehet magyar: csak látszatra az, csak véletlen egyezéssel állunk szemben, egyszerű összecsengéssel, vagy éppen a krónikás tévedett, aki saját kora neveit vetítette vissza a múltba, szóval mindenféle kibeszélést előhoznak.

 

Ezenfelül nyelvészeink azt hitték, szintén tévesen, hogy a Kárpát-medencében Árpádék bejövetele előtt csak szlávok és turkok laktak, s emiatt minden A.D. 896 előtti magyar földrajzi neve szlávból meg törökből akartak levezetni. De mivel a mai ismert szláv és török nyelvekből a levezetés legtöbbször nem sikerül, megalkották a ó-szláv és ó-török fiktív szókincset, amivel aztán az magyarázható ki régi magyar helynevekből, amire éppen szükség van. Ha pedig még így sem megy a megfejtés, a helynevet ismeretlen nyelvből eredő névnek jelentik ki, amit azonban "a szlávok közvetítésével vettünk át" Nyelvészeink valóságos tojástáncot járnak, hogy elméletüket igazolják mindenkivel szemben, aki kételkedni mer fejtegetéseikben szokatlan éles nyelvet használnak. Ma már világos, hogy az ilyen irányban tevékenykedő szakembereink tudománytalanok és kárt okoznak a ma nemzet érdekeinek.

 

A magyar helynevek szlávból és törökből (turkból) való magyarázatának valóságos leltárát találjuk meg a középkori magyar krónikák szövegét tartalmazó Szentpétery- féle kiadványban (167m), ahol a lábjegyzetekben a nemrég elhúnyt Pais Dezső összefoglalja Melich János, Knizsa István és más hasonló ívású szlavofil nyelvészek vonatkozó eredményeit, saját kutatásaival kiegészítve. Az ott található fejtegetések helytelen voltára bemutatunk egy-két példát. Az első Tihany nevének értelmezése, e Balatonba benyúló félszigeten épült városka neve, ahol 1055- ben I. Endre királyunk bencés apátságot alapított. E névről Pais D így szól: "E hely elnevezése a TICHON személynévből ered, amit a nyugati szlávok szoktak használni; a név a ticho szó családjába tartozik és jelentése 'nyugodt, csendes'." Ha egyes szláv szótárokban létezik

is ez a Ticho szó és személynévként is alkalmazták, ebből a körülményből még nem következik, hogy Tihany a Ticho szláv névből ered. ugyanez a név megvan a dánoknál is (híres csillagászuk volt Brahe), tehát ezzel a logikával akár a dánokat is megtehetnők névadójának. Az ilyen magyarázat nem vehető komolyan.

 

Tihany neve Anonymusnál TYHON és TIHON alakban szerepel. Ebben az összetett szóban a második elemet (Hon) azonnal felismerjük, így a szó felbontása: Ty-Hon, Ti-Hon. Ismerve nyelvünkben a magánhangzók

gyakori cserélődését, sejthetjük hogy az ingadozó első szótag Tó vagyis Tihany eredeti értelme annyi volna mint "Tó-Hon". Van-e a nyelvészeti megoldásra más támpont? Igen, mindenek előtt a városka földrajzi fekvése, mert Tihany, valóban vízi lakóhely: egy tóban épült hon. Ma ugyan egy keskeny, részben emberi munkával készített földnyelv köti a parthoz és félsziget, de a római korban még sziget volt, vár állt rajta és így a telep a szó szoros értelmében tóba épített hon,Tó-Hon volt. Egyébként a félsziget belsejében is van egy tó, amelynek tükre a Balaton szintjénél valamivel magasabb. Az első telepesek e belső tó partján építették fel hajlékaikat, úgyhogy lakóhelyük belülről nézve Tó-Hon volt. E gyönyörű fekvésű hely múltját legendák teszik romantikussá. Azt mesélik róla, régen ott egy csodálatos visszhang létezett, amely tizenegy mások szerint tizennégy szótagot mondott vissza. Ezt a valóban rendkívüli. jelenséget azonban eddig még senki sem tapasztalta és tudományos feljegyzésekben sem olvasható. Bizonyára nem is volt ilyen csodálatos visszhang, hanem annak meséje a Tó-Hon rokonkifejezéséből, a "Víz- Honból" keletkezett a Visszhanggal való összecsengés alapján.

 

Azt is mesélik, hogy a tihanyi Tóhon vagy Vízhon hajdan egy tündér birodalma volt, Hableányé (Hab a víz régi magyar neve) és az ő arany kecskéit, egész gazdagságát az életmódján megbotránkozó tó haragjában elnyelte. A Hableány átkaként azonban a tó mind a mai napig partra hányja az elnyelt kecskék körmeit, amint ott az apró kagylóhéjakat nevezik. Az a mese, hogy a "Tó hány", megint nem más mint a Tó-Hon név körül csoportosuló népi elképzelés egy újabb változata, ami az összecsengés alapján született meg, az összecsengés lévén a régi magyar gondolkodás (és írás) egyik alapvető formája. A gondolkodás ilyen irányban való elindításánál valószínűleg volt azonban egy történeti mag: a kereszténység felvétele előtt Tihany szigetén a termékenységi kultusz papnői (hableányok, azaz papnők) élhettek,, más Vénusz paptársnőikkel együtt, ami nagyon beleillhetett a Balaton körüli Bál- tanyákba. E pogány "szent asszonyok" viselkedését a keresztény korban már botrányosnak találták és működésüknek az új vallás hívei erős kézzel véget vetettek valamennyiüket beleszórták a Balatonba s Tihanyban az új Isten tiszteletére építettek hajlékot. A felsorolt adatok Tihany nevét nyelvészeti, földrajzi, mitológiai és történeti oldalról világítják meg és sokszorosan igazolják, hogy a név eredeti értelme Tó-Hon, tehát magyar értelmű helynév és semmi köze sincs az ötletszerűen előhozott Ticho szláv személynévhez.

 

1) A nem-magyar szakmunkák hangsúlyozzák, hogy a csiszolt kőkori telepesek beérkezése előtt eltelt kétezer évben a Duna medencének és általában Közép-Európának nem volt lakossága, kivéve a Júra és az Alpok között elterülő keskeny sávot: Elsewhere in Central Europe there is no proof of human habitation between 5500 and 2500 B.C. Large parts of Continental Europe appear to have been uninhabited at the time immediately preceding the migration of farmers 242m. - In large parts of the Hungarian plain, Bulgaria and Rumania, which were inhabited by the Starcevo Körös farmers, evidence of the presence of such tood-collecting communities is lacking, 242m.

 

2) It is certainly in the Danubian region that we find the most complete and typical exampe of any early peasant culture. 198m 53.- Kr.e. 3000 táján the Hungarian plain was a dominant center which had incorparated all the major achlevements of the nuclear area in the Near-East and which had added to these an adaptation to the European deciduous forest, 242m.

 

4) It is clear that during this period Hungary was the centre of a brilliant development of culture which, from the artisic point of view, surpassed anything that existed elsewhere in Central Europe. The splendid Hungarian swords and axes often ornamented with elaborate spiral

decoration, are perhaps the finest specimens of European bronze work, and supplied the models for the similar types of the Nordic Bronze Age, 198m 326.

 

5) Childe professzor ismerte fel, hogy legfontosabb magyarországi kiviteli árucikk a kalapács volt s munkájában ennek sok formáját mutatja be. Nyelvészeink a kalapács szót, mint a legtöbb cs-hanggal végződő szavunkat, szláv nyelvből származtatják. A helyzet alighanem itt is fordított: a Klopec lehet a magyar Kalapos származéka.

 

6) Pais Dezső szavai: Appeilatio loci e nomine Tichon, hominibus a Slavis occidentalibus imposito, deriivatur, quod ad familiam vocabuli ticho 'quietus' attinet, 167m l 98.

 

Hazai nyelvészeink Pest nevét a szláv "kályhából, téglaégető kemencéből" eredeztetik Szerintük Veszprémnek is valami ős-szláv lakosai adhatta máig viselt nevét. Piszke, Pöstyén, Piski és sok más Pis-elemet tartalmazó helynevünk szintén "csakis szláv eredetű" lehet, aminthogy Baranya nevében is "vocabulum Slavicum" rejlik, az erődöt jelentő Brna Szláv eredetű lenne Orsova, Zemplén és Munkács neve és természetese a Balatoné is, mely utóbbi a mocsár jelentésű Blato leszármazója volna Ugyane tudósok szerint a Margit-sziget régi Nyulak neve német eredet volna, mert németül Haseninselnek nevezték és így tovább. Azokat helyneveket, amelyeket az ó-szláv segítségül hívásával sem tudtak megmagyarázni, személynevekből próbálják eredeztetni, különösen az első várispánok neveiből, ahol aztán nincs szükség az értelem további kutatására. E szerint az ispán-elmélet szerint keletkezett volna Pozsony Sopron, Kolozsvár és Baranya neve. Ezekre az adott magyarázatokra nem óhajtunk oly részletesen kitérni, mint Tihany nevére, de mégsem hagyhatjuk megjegyzés nélkül már ebben a bevezető előadásban sem hiszen mindegyiknek kézenfekvő magyar az etimológiája. Figyeljük meg e városok földrajzi fekvését, mert legtöbbször abban rejlik a magyarázat kulcsa. .

 

Veszprém (Beszprém, Bezpriem) a Balaton vízénél peremszerűen ki emelkedő platón áll s ez a helyzet jut kifejezésre nevében, amelynek eredeti értelme Bíz-Perem, majd Víz-Perem lehetett. Azt is tudjuk, hol Víz szavunk régen nemcsak B hanggal kezdődött (Biz), hanem még gyakrabban P-vet ( Pis ), továbbá hogy egyik legrégibb magyar helynév képzőnk a 'talaj, lakóhely' jelentésű TA szócska. Ezt szem előtt tartva nem szükséges Pest nevének magyarázata végett szláv kályhákat és tégla, égetőket képzelnünk a Duna partjára, hiszen Pest eredeti neve említett két szócska, a Pis és Ta elemekből jól megérthető, egyszerűen Víz (melletti) Város. Pest valóban az és legrégibb kerületét mind a mai napig régi nevén Vízi- Városnak nevezik, a Pest rokonkifejezésével. Hasonlóképpen Víz (Pis) melletti területet (Kő) jelent Piski neve, szóval abban is vocabudum Hungaricum rejlik. Pozsony nevét még a múlt században is Poson alakban írták s annak két összetevő eleme: Pis-Hon világosan mondja, hogy ez a város is víz mellett épült s magyar elnevezés nagyon régi időből, még a csendes H idejéből ered.

 

A Baranya név elő a Dráva-Duna szögletében épült várat jelentette, később a megyét Anonymusnál szereplő régi alakja Borona, ami 'Bor Hona' s utal az akkori árvizes területre, akárcsak a Vág mellett álló másik Borona. Nem lehet Boronát (Baranyát) sem a szláv Brnaból eredeztetni, amikor Székelyföldön a víz ma is 'bor' és egyebütt is temérdek az e szóval alkotott helynevünk, mindig vízzel kapcsolatban, például Borszék, Borsava, Talabor, - akárcsak a Régi Keleten, a Kr. e. évezredekben. Miért lenne Orsova idegen eredetű helynév, ahol Árpád jövetele előtt egy fejedelem székelt, amikor ebben a névben is régi magyar szavak tükröződnek egyrészt az Úr, másrészt a Szava (Szó), s azonosnak látszik a kisázsiai Arzawa királyi székhellyel, ahol szintén egy fejedelem (Úr) szava hangzott. Munkács neve is magyar eredetű, hiszen Munkás szavunkat a Kr. e. III. évezredben olvassuk és a helyet Anonymus is Munkásnak írja. Miért ne lehetne a Balaton etimológiája magyar, amikor Magyarországba annyi "Bál" és "Mén" isten hitén élő ember érkezett a Régi Keletről, hogy azok lakóhelye, a sok "Bál- Otthon" valósággal " ölelte a Balaton tavát.

 

Végül miért kell Nyulak-szigetét olvasnunk és hozzáfűznünk egy egész nyúlparadicsomot és a Haseninsel-elméletet, amikor ott nem nyulak laktak, hanem nők, később is apácák, akárcsak Tihanyban, és a sziget régies írású NU-LUK nevét helyesen 'Nő-Laknak' kell olvasnunk, aminthogy az Arad-megyei ASSUN-LUKA nevet is Asszonylakának ejtjük ki (84m 172).

Az előadott példákból látható, hogy a magyarországi helynevek kutatása terén komoly bajok vannak és a jelenleg divatos magyarázatok többsége nem helytálló, a rájuk felépített következtetés téves, amely szerint országunkban Árpádék beérkezése előtt egy széles szláv etnikai alapréteg lett volna s arra árpád népe rátelepedett. Régészeink és embertani kutatóink kezdik már észrevenni a nyelvészek eltévelyedését és egymás után állapítják meg a korábban szlávnak hitt temetőkről, hogy valójában nagy magyar temetők.

 

Dehát józan ésszel hogy is képzelhető el, hogy csak éppen a Duna középső medencéjében, Magyarországon hiányoznék a bronzkori magyar népi alapréteg, amikor ez az alapréteg egész Európában mindenütt máshol megfigyelhető: az Égei szigetvilágon, a Balkán-félszigeten, Itáliában, Franciaország területén, a Brit-szigeteken, Kelet-Európa déli részeiben és a Baltikumban is, hogy csupán azokat a területeket nevezzük meg, amelyeket a megelőzőkben tettünk. Helynévkutatásunknak sürgősen szakítania kell a szláv és türk irányzattal és vissza kell térnie az annyira kigúnyolt múlt századi nyelvészek útvonalára, akik a Régi Kelettel való ősi kapcsolatainkat hangoztatták.

Forrás: Baráth Tibor: A magyar népek őstörténete


Szerkesztés dátuma: szerda, 2011. január 19. Szerkesztette: Garamszegi Vanda Natasa
Nézettség: 2,634 Kategória: Irodalom » Baráth Tibor: A magyar népek őstörténete
Előző cikk: A Balkán-félszigeten át érkező úr törzsek. A bejövő népességre vonatkozó eddigi ismereteink Következő cikk: A Duna-medence népessége a bronzkor végén


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: