hívogat egy pillanatra.
Ha megöltél már önmagad,
fogadj be az álmaidba!
Fiad szólít,akit egyszer
szíved alól kivetettél.
Visszahívnál tán ezerszer,
mégis,mégis megölettél.
Véres cafat lett az arcom,
pici testem terhes holmi.
Hívó szavad így nem hallom
s nem tudok így mosolyogni.
Pedig bújtam volna hozzád,
tapsikoltam volna néked.
Édesanyám, kis Menyország,
szerettelek volna téged.
Tiéd volna kicsi szívem,
neked szólna első szavam,
bukdácsolnék ügyetlenen
s megpihennék lágy karodban.
Megkérnélek,simogassál,
édes tejjel megetessél,
álomfelhő,ha felém száll,
dúdolgatva ráültessél.
Megkérnélek, hogy neveljél,
okos szóra tanitgassál,
ha rossz lennék ,meg ne verjél,
inkább kicsit szomorkodjál.
Ám felnőnék egyszer nagyra,
építenék várost,teret.
Büszke lennél a fiadra,
elmondanád mindenkinek.
Elmondanád -de nem mondod.
Elvétetted életemet.
Édesanyám, legyél boldog
ahogyan tudsz ,ha így lehet.
Elbúcsúzom édesanyám,
megyek is már mindörökre.
Ne gyere ki soha hozzám
gyermekárnyas temetőbe!
Ezt ki kéne tűzni minden olyan váróba, ahol abortuszra várakoznak a kismamák, talán meggondolnák magukat!