Tóth Ágnes
Vonaton

A menetiránynak háttal ülő öreg parasztasszony hirtelen felriadt, bő szoknyájának zsebéből előhalászott egy gyűrött zsebkendőt és erősen belefújta az orrát, olyan hangot hallatva, mintha a távoli mozdony sípja szólna az alagút előtt. A műveletet többször is megismételte, majd a vászondarabot visszagyömöszölte a zsebébe. Feje felett a csomagtartóban nagy kosár és vászonzsák púposodott, amolyan igazi parasztszagot eregetve, melyben a padláson tárolt egérszagú gabona, a savanykás túró és avas szalonna aromája keveredett.
Cserzett arcában sok-sok ránc között hunyorgott fakó kék szeme. Eres, bütykös kezével lassan kibontogatta elemózsiás csomagját és fogatlan ínyével kitartóan majszolni, rágni kezdte a barnára pirult csirkecombot, miközben az állán végigfolyt a zsír és lecseppent hímzett bekecsére. Amikor végzett, újra előkotorta szoknyája zsebéből a még nedves, gyűrött zsebkendőt, és jól beletörölgette petyhüdt száját, állát. Kicsit még nyámnyogott, apró maradékot forgatott a nyelvével, szopogatta egy ideig, mint csecsemő a tápszert, aztán lenyelte. Mivel az evésben igen kifáradt, verejtékcseppek ültek ki a homlokára, ezért újra előhúzta a rongydarabot. Lassan már egy fillérnyi hely sem maradt az ábrázatán, amin végig ne szántott volna vele. Miután ily módon rendbe tette magát, szorosabbra kötötte álla alatt fekete kendőjét, lehunyta a szemét és ráejtve fejét a rohanó póznák árnyaira, elszundított.
Elnéztem, ahogy pihent megkopott népviseleti ruhájában, békés vén ábrázatával. Éppen arra gondoltam, hogy van benne valami megnyugtató ősi, barázdaszagú paraszti egyszerűség, amit még nem érintett meg a civilizáció, amikor hirtelen felcsörrent a zsebében egy mobiltelefon, ő pedig felriadva előkapta és nagyot sipítva belehallózott. . .

Fűtés helyett hűtés

2012 február 9.-én Nagyváradon a lakásokba is beköszöntött a hideg. Egész lakónegyedek maradtak fűtés és meleg víz nélkül, mert a Hőerőmű(CET) nem bírta a terhelést. Évek óta technikai gondokkal küszködnek, de a városvezetés rossz energiapolitikája és a pénzhiány lassacskán tönkre vágta. A lakásokban és intézményekben a hideg elviselhetetlen, ezért Váradon és négy Bihar megyei településen szünetel a tanítás. Legjobban a kisgyermekes családok és a beteg idős embererek vannak kitéve a megfázás veszélyének. És hogy megidézzük még jobban az aranykorszakot, tegnap este egyórás áramszünet tetézte a lehetetlen helyzetet, valószínűleg azért, hogy a sötétben ne lássuk mennyire fázunk! (tótági)
ui. A képen a befagyott Sebes Körös

Tóth Ági
Hajnali koncert

Szürke, egyhangú betonrengetegben élek. Ablakomból csak kopott panel házakra, egy román pünkösdista imaházra, két szemeteskonténerre látni, valamint annak az omladozó öreg háznak az udvarára, ahol egy félig kiszáradt diófa küzd a derékba törés ellen és amit most megszépít a fehéren ragyogó hótakaró. Itt hajnaltól késő estig autók, motorok, villamosok zöreje és a közeli építkezésen zajló munkálatok, gyilkolják a csendet.
De nyáron a kora hajnali órákban, valamivel a város zajáradata előtt, csodálatos trillázás ébreszt. Bármilyen álmos vagyok, nem tudok visszaaludni, annyira magával ragadó a madárka dala.Úgy érzem magam, mint egy hűs, lombos erdőben. Egyik kora reggelen aztán észreveszem a kedves kis feketerigót, amint a haldokló diófán megkezdi koncertjét. Bekapcsolom a riporter-magnómat és kiteszem az ablakpárkányra, remélve, hogy még a város zaja előtt sikerül rögzítenem szívhez szóló énekét. Húsz perc múlva visszatekerem a szalagot, hogy meghallgassam a rigófüttyöt. Most hallgassák meg önök is:
„Trillala-Trillala...töf-töf- töff. Trillala.tril...-bumm! Triiiila- trill - khrr-töf-töf, brrr,brrr, khrr, zakataka-zakataka-kling-klang, klong, Trill...döngödöngö-döng! Dang! zakataka, za-ka ta-ka, khrr…nínó-nínó- nínóóó...

Tóth Ágnes
Kereskedői morál

Árult két éve a nagyváradi Decebal piacon egy nagyszájú, közönséges asszonyság, Ha végig mentem a sorok között, mindig hallottam a hangját. Cseppet sem volt szimpatikus, gondolom másnak sem, mégis sokan vásároltak tőle, lévén az ő árui a legolcsóbbak. Egyik napon rákényszerültem, hogy tőle vegyek francia barackot. Villámgyors mozdulatokkal rakta a mérlegbe az árut, de észrevettem, hogy két rothadt darabot is belecsempészett. Kértem cserélje ki, mire rám ordított, hogy mit válogatok. Mondtam, hogy a megdolgozott pénzemért jó minőségi árut akarok venni. Kivettem a két rossz barackot a mérleg tányérjából és választottam helyettük két épet, mire az asszonyság akkorát csapott a kezem fejére, hogy elejtettem a gyümölcsöket. A megdöbbenéstől nem kaptam levegőt, miközben ő azt kiabálta, hogy ki nem állja a válogatós vevőket, mert az ilyenek miatt fog ráromlani az árú és most már azért sem szolgál ki!! Hirtelen felelevenedett bennem az átkos aranykorszak, amikor nem volt választási lehetőségünk és ki voltunk szolgáltatva az eladók kényének-kedvének, akik minden szart eladtak nekünk. Ez a némber abból a korszakból maradt ránk a kommunista kereskedelmi moráljával együtt. Mérgemben azt kiabáltam neki, hogy törjön el a keze, amivel megütött.
Nehezen bírtam túltenni magam a történteken, ezért két hétig a közeli ABC-ben vásároltam meg a szükséges árut.
Aztán muszáj volt újra kimennem a piacra friss petrezselyem levélért. Csodálkozva látom, hogy egy helyes fiatalember árul a nagyszájú helyén. Kérdem tőle, mi van az asszonysággal, mire közli, hogy most ő helyettesíti Marioara naccságát, mert eltört a keze, amikor ráesett egy láda a teherautóról. . .
Azóta nyugalom van a piaci sorok között. No meg a lelkemben is.

Tóth Ágnes
Vendégszeretet

A fiatalember hátrahajtott fejjel ült, és szemével szinte falta a tovasuhanó tájat. Nem lehetett több húsz évesnél. Fekete hajú, barna szemű, erős állú, csontos orrú srác volt, sűrű sötét szemöldökkel. Olyan mint a legtöbb székelylegény. Felette a hátizsákja úgy feküdt a csomagtartóban, akár egy összegömbölyödött gyerek a függőágyban. A vonat kerekei csattogva falták a végtelennek tűnő sínpárt és lassan álomba ringatták az utasokat. Én is fáradt voltam, de nem bírtam aludni. Zavart a folytonos kattogás, a peronról beszűrődő cigarettafüst, a részeges gajdolás, az illemhelyről idáig szivárgó orrfacsaró vizeletszag és a sűrűn benyitogató koldusok óbégatása. Szóvá is tettem, mire a fiú nagyot nevetett.
- Ha a helyemben lenne hölgyem, akkor most nem elégedetlenkedne. Én
ugyanis végtelenül örülök, hogy ilyen balkániak a körülmények, mert ez azt jelenti, hogy újra itthon vagyok. És esküszöm az élő Istenre, hogy egyhamar nem megyek külföldre vendégségbe. Alig várom, hogy újra a csíkszeredai ágyamban alhassak!
Nagyokat bólogatott, mintegy nyomatékul az elhangzottakra, aztán harsányat tüsszentett. Látva érdeklődő tekintetemet, előkotort a farzsebéből egy fényképet, melyen az Eiffel torony előtt áll, nyúzott képpel, egy tarkaruhás középkorú házaspár társaságában. – Hű, ha -, mondtam – szóval Franciaországban járt. Ez nagyszerű. De mi volt a probléma?
- Cserenyaraláson voltam Párizsban. A hét nap alatt megevett a fene.
Esős időt fogtam ki és nagyon meghűltem. Olyan rosszul voltam, hogy alig bírtam megállni a lábamon. De ezek a hülye franciák le se szartak. Csak az átkozott macskájukkal voltak elfoglalva, aki felzabálta az asztalon felejtett sült májat, és megrontotta a gyomrát. Mindent összehányt. Még azt az egy pár bőrcipőmet is, ami még egyszer sem volt a lábamon, mert csak különleges alkalomra tartogattam. És miközben én harminckilenc fokos lázzal kókadoztam, és úgy éreztem nem érem meg a másnapot, ők csak a büdös kandúrjukat féltették és rohantak vele az állatorvoshoz, nekem meg egy aszpirint sem hoztak. Arról nem is beszélve, hogy miközben az egész család kényelmes ágyakban aludt, nekem a földre tettek egy matracot meg egy plédet. Azon nyomorogtam egy álló héten át. Az Isten se érti ezt! Mert, ha hozzánk jön valaki látogatóba, akkor mi épp fordítva csinálunk mindent. Vagyis, mi alszunk a földön, és a vendéget fektetjük a jó puha ágyba. Sőt, még a szélfúvástól is óvjuk, nehogy baja essék. A macskát meg kivágjuk az udvarra, ne tekeregjen a lába körül.
- Hát ezért örülök, annyira, hogy újra itthon vagyok. Megérti, ugye?