29 videó

Mióta létezik egyházi zene, a nagy komponisták mind-mind más módokon igyekezték ábrázolni az istenit, a tökéletes, eredendő harmóniát, a teremtés dicsőségét és monumentalitását, és – ahogy az vállalkozásuk természetéből eleve levezethető – mindannyian más módon vallottak kudarcot. Ám mivel oly végtelen magasságokba törtek, még e kudarcok is a hangokból alkotott legnemesebb, legszépségesebb épületekként maradtak fenn a későbbi nemzedékek számára.

A kifejezetten egyedül- és magában álló teljesítmények közé sorolható Jacob Obrecht egyik kései, talán utolsó miséje, a vélhetően a zeneszerző halála előtt egy esztendővel, 1504-ben elkészült Missa Maria Zart is. Obrecht 1503–1504 körülre datálható tiroli útján hallhatta a „Maria Zart” című vallási éneket, melynek melódiáját aztán élete – s valójában kora – legterjedelmesebb, leggrandiózusabb miséjében dolgozta fel: az eleve szokatlanul hosszú dallam egy több mint egy órás, tehát az akkoriban megszokottnál nagyjából kétszer hosszabb mű cantus firmusaként vált halhatatlanná.

Obrecht egyszerűen utal a dallamra, hanem lényegében – töredékeiben és teljes egészében egyaránt – „szó szerint” idézi azt. A zeneszerző a rá olyannyira jellemző megoldással a szoprán, basszus és az egyik tenor szólam sűrű, gyors imitációval járja körbe a cantus firmusnak a többnyire a másik tenor által hosszan kitartott hangjait, máskor a szólamok egymástól veszik át az ihlető dallamot, ráadásul a melódia rövidebb részletei többször felcsendülnek s ismétlődnek egyik szólam után a másik által megszólaltatva a mise teljes hossza alatt.

Ily módon a mű teljesen körbejárja, mintegy megsokszorozott tükörképként mutatja be a kölcsönzött témát. Különösen felemelőek a megnyugvás, a magunkba fordulás pillanatai, amikor hosszú ütemeken át csupán két vagy három szólam lassú, érzékeny ellenpontját hallhatjuk. Hasonlóképp rendkívüli magasztosságot sugall a „hosanna in excelsis” szavak feletti zárlat előkészítése a Sanctusban, melynek visszhangja-ellenpárja magától értődően a Benedictust zárja le.