Amikor egyszer Jézus egyedül imádkozott, és csak tanítványai voltak vele,
megkérdezte tőlük: „Kinek tartanak engem az emberek?” Ők így válaszoltak:
„Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások szerint viszont a
régi próféták közül támadt fel valaki.”
Ő tovább kérdezte: „Hát ti kinek tartotok engem?” Péter válaszolt: „Az
Isten Fölkentjének.” Jézus rájuk parancsolt, hogy ezt ne mondják el
senkinek. Majd hozzáfűzte: „Az Emberfiának sokat kell szenvednie. A vének,
főpapok és írástudók elvetik őt, megölik, de harmadnapra feltámad.”
Lk 9,18-22
A mai evangéliumi részlet mindenekelőtt Jézus személyére vonatkozóan ad
tanítást. A történet azzal kezdődik, hogy Jézus imádkozik, s csak
tanítványai vannak vele, a nép most nincs jelen. Keresi tehát az alkalmat,
hogy visszavonuljon egy időre a kíváncsi tömegtől, amely fokozódó
lelkesedéssel érdeklődik tanítása iránt, illetve egyre több beteget visz
hozzá. Az a tény, hogy e csendes pillanataiban is vele vannak tanítványai,
azt jelzi, hogy egészen bensőséges, baráti kapcsolat alakult ki köztük.
Ebben a bizalomteljes légkörben hangzik el Jézus kérdése, hogy kinek
tartják őt az emberek, illetve az apostolok. Erre válaszolva hangzik el
Péter apostol részéről a hitvallás, amely szerint Jézust az Isten
Fölkentjének tartják, azaz Isten különleges küldöttének, akit eltölt Isten
Lelke.
Uram, életem mindig szenvedést jelent, ha másokat látok szenvedni. Saját
erőmre támaszkodva összeroppannék. Tégy engem teljes emberre, add meg, ami
még hiányzik. Csendesítsd le nyugtalanságomat. s add a te üdvözítő
nyugtalanságodat, mellyel megmentésünkre indultál. Ha te vagy szívem
nyugtalansága, akkor a csend és a béke útján járok.
Amikor egyszer Jézus egyedül imádkozott, és csak tanítványai voltak vele,
megkérdezte tőlük: „Kinek tartanak engem az emberek?” Ők így válaszoltak:
„Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások szerint viszont a
régi próféták közül támadt fel valaki.”
Ő tovább kérdezte: „Hát ti kinek tartotok engem?” Péter válaszolt: „Az
Isten Fölkentjének.” Jézus rájuk parancsolt, hogy ezt ne mondják el
senkinek. Majd hozzáfűzte: „Az Emberfiának sokat kell szenvednie. A vének,
főpapok és írástudók elvetik őt, megölik, de harmadnapra feltámad.”
Lk 9,18-22
A mai evangéliumi részlet mindenekelőtt Jézus személyére vonatkozóan ad
tanítást. A történet azzal kezdődik, hogy Jézus imádkozik, s csak
tanítványai vannak vele, a nép most nincs jelen. Keresi tehát az alkalmat,
hogy visszavonuljon egy időre a kíváncsi tömegtől, amely fokozódó
lelkesedéssel érdeklődik tanítása iránt, illetve egyre több beteget visz
hozzá. Az a tény, hogy e csendes pillanataiban is vele vannak tanítványai,
azt jelzi, hogy egészen bensőséges, baráti kapcsolat alakult ki köztük.
Ebben a bizalomteljes légkörben hangzik el Jézus kérdése, hogy kinek
tartják őt az emberek, illetve az apostolok. Erre válaszolva hangzik el
Péter apostol részéről a hitvallás, amely szerint Jézust az Isten
Fölkentjének tartják, azaz Isten különleges küldöttének, akit eltölt Isten
Lelke.
részlet. Az első kérdésre a tanítványok közül többen válaszolnak. Az Úr
második kérdésére azonban csak Péter ad feleletet a maga és apostoltársai
nevében. Mondhatjuk, hogy Péter a szóvivő, aki mindannyiuk véleményét
tolmácsolja. Az ő elsőségét, vezető szerepét jelzi ezzel az evangélista.
Jézus tőlem is megkérdezi: kinek tartom őt. Szavaimmal és cselekedeteimmel
fejezem ki azt, hogy mit gondolok, mit hiszek róla.
© Horváth István Sándor
Uram, életem mindig szenvedést jelent, ha másokat látok szenvedni. Saját
erőmre támaszkodva összeroppannék. Tégy engem teljes emberre, add meg, ami
még hiányzik. Csendesítsd le nyugtalanságomat. s add a te üdvözítő
nyugtalanságodat, mellyel megmentésünkre indultál. Ha te vagy szívem
nyugtalansága, akkor a csend és a béke útján járok.