(1030-1038 között)
1. A király adományáról az egyháznak
Tíz falu építsen egy templomot, amelyet két házzal, ugyanannyi rabszolgával lássanak el, lóval és kancával, hat ökörrel és két tehénnel és harminc aprójószággal. Ruhákról és oltártakarókról a király gondoskodjék, papról és könyvekről a püspök.
2. A királyi adományok öröklőiről
Hozzájárultunk tehát az egész szenátus [azon] kéréséhez, hogy mindenki szabadon rendelkezzék mind a saját [öröklött] vagyona, mind a királytól nyert adományok felett, míg él – kivéve, ami a püspökséghez és ispánsághoz tartozik –, és halála után fiai hasonló tulajdonjoggal örököljenek. És senkinek se kelljen valamely vétek miatt birtokainak pusztulását szenvednie, kivéve, ha a király halálára vagy az ország elárulására összeesküvést szőtt, vagy idegen országba menekült; ekkor ugyanis javai a király birtokába jussanak. De ha valakiről törvényesen megállapítást nyert, hogy a király halálára, vagy a királyság elárulására törekedett, az ilyen halálos ítélet alá essék, javai azonban változatlanul szálljanak át ártatlan gyermekeire, akik bántódás nélkül maradjanak.
3. A rabszolgákról és a rabszolgák gyilkosairól
Ha valakinek a rabszolgája másnak a rabszolgáját megöli, a gyilkosnak az ura a szolga értékének felét fizesse kártérítésül a megölt rabszolga urának, ha tudja, ha pedig nem, akkor negyven nap elteltével adják el a szolgát, és árán osztozzanak meg.
4. Az ilyennek a megszabadításáról
Az olyan rabszolgát, aki szabad embert ölt meg, ura, ha úgy tetszik, száztíz tinóval váltsa meg, vagy adja át.
5. A rabszolgák felszabadításáról
Ha valaki idegen rabszolgáknak megkísérel szabadságot szerezni, ahány rabszolgát akar felszabadítani, ugyanannyi szolgát adjon, akik közül kétharmad rész a királynak, egyharmad a rabszolgák urának [adassék]. A király pedig a maga részéből egyharmadot adjon az ispánnak.
6. A rabszolgák tolvajlásáról
Ha valaki a szabadok közül lopást követ el, úgy határoztunk, hogy eme törvény szerint adjon elégtételt: ha először: váltsa meg magát, ha tudja; ha pedig nem tudja, adják el. Ha pedig eladása után is lopást követ el, a rabszolgákról szóló törvény szerint bűnhődjék.
7. Úgyszintén
Ha másodszor [követ el lopást szabad ember], hasonló törvény alá essék; ha pedig harmadszor is, élete vesztésével bűnhődjék.
8. A királynak nyújtandó elégtételről
Ha valaki az ispánok közül a király részét elsikkasztja, adja vissza a csalást, és annak kétszeresével adjon elégtételt.
9. A megokolatlan fellebbezésről
Ha valaki a vitézek közül az ő ispánja által igazságosan hozott ítéletet megvetve, a királyhoz fellebbez, azért, hogy ispánját igazságtalannak tüntesse fel, tíz aranypensát fizessen az ö ispánjának.
10. Az ispán hatalmaskodásáról
Ha az ispánok közül valaki valamely ürüggyel egy vitéztől elvesz valamit, adja vissza, és azonfelül a sajátjából ugyanannyit [adjon].
11. A hazugság büntetéséről
Ha pedig a vitézek közül valaki az általa önként adott ajándékról hazug módra azt állítja, hogy azt erőszakkal vették el tőle, veszítse el azt, és ezenkívül ugyanannyit fizessen [büntetésül].
12. A kard[-rántás] büntetéséről
Ha valaki karddal embert öl, ugyanazon karddal öljék meg őt.
13. A testcsonkításról
Ha pedig valaki kirántott karddal másvalakit megcsonkít, akár a szemén, akár a lábán, akár a kezén, testének hasonló sérelmét szenvedje.
14. A karddal való megsebesítésről
Ha pedig valaki karddal megsebez valakit, és a megsebesített a sebből teljesen felgyógyul, az, aki a sebet ejtette, a gyilkosságra kiszabott elégtételt fizesse meg.
15. A kard kirántásáról, ha sebesítés nem történik
Ha valaki dühtől eltelve kardot ránt, de nem üt meg senkit, csupán a kardrántásért a gyilkosságra kiszabott elégtétel felét fizesse meg.
16. A királyi udvar vagy a vár élére állított rabszolgák tanúbizonyságáról
Ha [a király] a rabszolgák közül valakit a királyi udvar vagy vár élére állít, annak tanúskodását az ispánok között kell elfogadni.
17. A király és a királyság elleni összeesküvésről
Ha valaki a király vagy a királyság ellen összeesküvést sző, menedéket ne találjon az egyházban. És ha valaki a király élete vagy méltósága ellen bármilyen módon bármiféle összeesküvést szőni megkísérel, avagy olyannal, aki effélét megkísérel, tudva egyetért, ki kell átkozni, és az összes hívek közösségéből kirekeszteni. És ha valaki ilyesféle személyt ismer, és – bár bizonyítani tudná – nem jelenti fel, az előbb mondott büntetés alá essék.
Úgyszintén, ha a szolga urát, ha a katona ispánját megöli.
18. A tizedről
Ha valakinek az Isten tízet adott egy évben, a tizedik részt adja Istennek, és ha valaki tizedét elrejti, kilenc részt fizessen. És ha valaki a püspöknek elkülönített [félretett] tizedet meglopja, mint tolvajt ítéljék meg, és az ebből eredő jóvátétel teljesen a püspöké legyen.
19. Az ispánok álnokságáról
Ha valaki álnokságból azt mondja valamelyik ispánnak vagy más hű személynek: “Hallottam a királyt a te vesztedre szólni”, és ez rábizonyul, vesszen el.
20. A cselszövőkről
Ha valaki hamis bizonyságot vagy cselszövő beszédet terjeszt mások között, és hallgatásra kéri őket, hogy az ördög ravaszsága által őket egymástál szétválassza, hazug nyelvének kétszeres váltságdíját fizesse a hazugság vétkéért. Hacsak egy személynek szólt, nyelvétől fosszák meg.
21. Hogy a tolvaj tanúbizonyságát ne fogadják el
Ha valaki azok közül, kiket közönségesen udvarnokoknak mondanak, lopást követ el, a szabadok törvénye szerint ítéljék meg, az ilyenek tanúbizonyságát azonban [ezután] a szabadok között ne fogadják el.
Fordította SZILÁGYI LORÁND