Archívum

              ZOKOG ZÚG A BAKONY   Zokog zúg a Bakony. Nem hallani Alkonyba búgó harangok szavát. Roskadó nap ráültet a hegyek Havas fejére aranykoronát.   Halkan zúg az erdő letérdelek Kisírt szemmel a hegyeket nézem -Messze a fáknál elvérzett a Nap Elmúlt a nyár leszakadt a szivem.     Nagy Bálint   Bakonyszentkirály  A fotón a Kőris hegy látható  

                SZITTYÁK CSATÁRA FEL!   Szittyák csatára fel! A kürtbe fút Lehel S dagadt csodákra. Amíg vár agg Álmos, -Jövendöl a Táltos- Győz Kelet had.   Szittyák csatára fel! Harsog a kürt kebel Lehelnek ajkán. Lehetne mind vezér, Mind ősi, hősi vér, Táltos paripán.     Nagy Bálint   Bakonyszentkirály

                TEMPLOMUNK MEGÚJÍTÁSÁRA   Hála  zengjen orgonáján, Magasztaljuk itt ma a  nagy Istent. Tiszta  imát rebegjen minden ajk, Békesség legyen – és ünnepi csend. Táruljon ki örömre a  szívünk, Csodálatos, szép ez a  mi hitünk!   Ősi templomunknak szent kövei Megújhodtak, új fényben ragyognak.

                KEDVES BARÁTAIM!   Az Emléke is Legyen Áldott Drága Édesapámnak, hogy nekem a katonai eskümhöz ilyen gyönyörű verset írt, amivel kevesek büszkélkedhetnek, de én megteszem-:))) FIAMNAK A KATONA – ESKÜHÖZ.   Öröm látni édes fiam téged, Válladon a fegyverviselésed. Szeretnélek átölelni mostan Amint büszkén menetelsz a sorban.

                AZ ELVESZETT IMÁDSÁG   Öreganyám tanított rá szépen, -Lent laktunk a „magyar – faluvégen”. – Ha harang szólt, ablakunk kitárta, Szent áhítat szállott a szobánkra. Kisgyermek ajkunk az imádságot Rebegte… és az Isten csak áldott.

                ÉDESANYÁMNAK   Ahol bölcsőm ringott egyszer, régen, Vadgerle búgott a vén eperfán, Kicsi hajlékunkba vissza tértem, Szívemet hoztam drága jó Anyám. Nem tudom, mily szóval köszöntselek – Édesanyám, az Isten áldjon meg!   Honnan jöttem -? ne kérdezd jó Anyám Csillagokba tört egyszer rég utam.

              EMLÉK A HEGYTETŐN   Ide jöttem újra emlékezni, Szeretnék lágy fuvalmán izenni, Virággal borongó lombos ágnak. Úgy szeretnék újra énekelni, Éjjel teleholdnál menni… menni… Szívni illatát a gyöngyvirágnak.   Ahogy felzúg az erdő – rengeteg, Megdobban halkan a szívem – s remeg.

                ESTE A CSESZNEKI VÁRROMNÁL   Mint kísértők, állnak a bús falak Szép nyári estén, telehold alatt. Körül a táj, mint édes nyugalom - Tépett szívem itt lágyan altatom. Jaj, de leomlanék most imádva Teelőtted lelkem édes álma.   Nem jön senki, csak a csend jár velem, Úgy elfog itt a vágy, a sejtelem.

                A SOMLÓ HEGYÉRŐL   Látom Bakonynak kéklő ormait Tüzes boru, vén Somló hegyéről. Lágyan jár a szél, eldalolgat itt, De nem hoz hírt arról a vidékről.   Szép ez a táj, a Nap most áldozik- Állok némán, mint az omladó vár. Valaki tudom, értem álmodik, Bakony ölében egy szép asszony vár.     Nagy Bálint   Somlóhegy, 1964. IV. 12.

              NEM VÁGYOM.   Nem vágyom a rónaságra, Szebb nekem a Bakony erdő tája. Könnyet csorgat a rengeteg Fenyő – szive a sok gyöngyvirágra.   Mit ér nekem lent az alföld Végtelen, perzselő homok síkja? Ez a hegysor, ez a tájék Fonja lelkem fájó álmodásba.   Szebb nekem a Bakony – erdő, Mint a rónák liliomos tája.