Archívum

                EZEK A MAGYAROK.   Rongyosak, búsak, űzött letiportak Hazájuk csak volt nagy birodalom. Folyamok szelték keresztül, kasul S elítélték lelketlenül, vadul Most ott zokognak közös Rodostón Ezek a magyarok.

                HUNNIA HELYÉN   Mit látok ős nagy Hunnia helyén Vagy csak gyásztól kápráznak szemeim. Nem a magyar nép lakja e földet, Rongyos gárda, nem az én vérem. Hiába néz Észak, dél, keletre, Nyugatra is sirató bús szemem, Hunnia dicső tartományában Sok a jött – ment és sok az idegen.   Aki magyar is e drága földön, Egymást marja pusztítja, temeti.

                KOVÁCS PÁLÉK  KÖRTEFÁJA.   Kovács Pálék udvarába, Áll egy öreg, vén körtefa. Egy ága virágot himbál, Másik felére varju száll.   Egyik ága dús lombjával Kikeletnek hirdetője, A másik meg szép álmoknak Őszbesíró temetője.   Valamikor itt alatta Én is nagyon boldog voltam. Valakitől – jaj de rég volt – Május – éjjel csókot kaptam.

             Igaz, hogy még nincs Május, de fogadjátok Szeretettel Édesapámnak ezt a szép versét-:)))    TAVASZ A  GYŐRI RÁBA – HÍDNÁL   Virágba borult gyönyörű város Engedd meg ma, hadd üdvözöljelek, Ebben a nagy ünnepélyes csendben Ezer virága nyílt ki lelkemnek. S hol a május legszebben orgonál Megállok halkan a Rába – hídnál.

                KEDVES BARÁTAIM!Édesapám ezt a versét is akkor írta, amikor még börtönt kaphatott volna, ha napvilágra kerül.

                A TAPOLCAI LIGETBEN /: SZONETT:/   Zengő ligetben hűs  alkonyatkor, Tapolca, imádom lányaidat. Borús  szívem ma  ím lángra  gyúlott. Ábrándozom a  parki fák alatt.   Mély  álomból csak a  vágy riaszt fel: Hős – szerelmesen futni lány után. A szívemben ezer dal csilingel, A  szívem ma  száz zengő csalogány.

                ELMEGYEK   Ha majd zúgni kezd a malomkerék S megőrli halkan az álmaimat, Ha majd a nyárból itt maradt virág Reszkető ágon tűnő nyárt sirat, Dértől zokognak az őszi kertek, Tépett szívvel én akkor elmegyek.   Te itt maradsz, de engem ne feledj, Emlékezzél rám dalban, virágban.

                KEDVES BARÁTAIM!   Drága Édesapám két írásával szeretnék emlékezni az 1848 – 49 –es Forradalom és szabadságharc Hőseire. Az első vers, melyet 1930. július 9 – én írt Bakonyszentkirályon, a másik pedig egy Ünnepi beszéd 1989. március 15. dátumozással, amelyet szintén Bakonyszentkirályon írt és olvasott fel a megemlékezésen.

                LEVÉL GOMBÁS JÁNOS HADIFOGOLY BARÁTOMHOZ   Testvér, ki hozzám messze, messze vagy, Akit bús sorsod messze elsodort, Engedd, hadd ölellek képzeletben, Hadd szóljak hozzád egypár néma szót. Amit itt mondok, el kell mondanom, Bár tépem a szíved fájó sebét. Rabságod még kínosabbá válik, Csak növelem bánatod éjjelét. Itt mindenre a fájdalom borult.

              KÖSZÖNTÉS NŐK NAPJÁRA     Zendüljön fel lelkünk drága húrja, Legyen e nap a legszebb ünnepünk. Induljunk dallal, virágcsokorral, Legye szabad nőket köszöntenünk. Szép homlokotokra forró csókkal Hadd írjuk rá örök hűségteket S amit szép, tiszta vérrel adtatok, Hadd köszönjük meg ma az életet.