Ő pedig szívesen jóllakott volna akár azzal az eleséggel is, amit a disznók ettek, de senki sem adott neki. (Lk 15,16)
Ide jutott a tékozló fiú azon a „távoli vidéken". Nem ezt akarta, de ez lett belőle. Csak ezt a kísértő nem mondja meg előre, Isten pedig sok embernek hiába mondja, nem veszik komolyan. A példázat erre is figyelmeztet: nem lehet következmények nélkül vétkezni.
Ott tartott tehát, hogy elköltötte mindenét. A józan eszét sem tudja használni, csúszik le a lejtőn, sodródik az árral.
Ez után „nagy éhínség támadt azon a vidéken, úgyhogy nélkülözni kezdett". Otthon ilyen nem volt, az atyától távol azonban ki van szolgálatva mindenki nála nagyobb erőknek.
Bekönyörögte hát magát a vidék egyik polgárához. Ez az Istentől elszakadt ember tragikomédiája: szabad akar lenni mindentől, s a végen bekönyörgi magát, hogy szolga lehessen éhbérért. Ráadásul disznókat kell legeltetnie. Ez egy zsidó fiú számára a legnagyobb szégyen. Volt egy mondás: átkozott mindenki, aki disznót etet. Azt azonban megtiltották, hogy ő is egyék a disznók eledeléből.
Ez a tékozló fiú útjának mélypontja. Beérné már moslékkal is, de abból sem ehet. Mindezt súlyosbítja a totális magánya. Csak a disznói röfögnek körülötte, mint bűneinek eleven jelképei.
Valaki, aki szintén szabadságra vágyott, és minden kötöttséggel szakított, keserűen ezt mondta: szabad lettem, mint a madár, melyet elkap a forgószél.
A mennyei Atya azonban még ezeket a nyomorúságokat is - amelyiket mi okoztunk magunknak - felhasználja arra, hogy megmentsen a pusztulástól. Eközben jut eszébe ennek a fiúnak az otthon és az apja. Ez az atya szeretete vonzani kezdi hazafelé. De vajon visszafogadjak e majd?
