A „HÁROM KIRÁLYOK” MÁR KÖZEL JÁRNAK… Advent Harmadik Vasárnapján.   A „Három Királyok” már közel járnak, Rövidülnek Várakozás percei.

                  NYIKHAJ LAJOS ÚJRA A FEDÉLZETEN… Lajos második monológja.   Nyikhaj Lajos újra a fedélzeten, rettegjetek, Mert ha nem hoz ide seritalt senki, pofán verek Valakit, mert most éppen igen nagyon mérges vagyok, Mert Mocsok Rozi kedvesem azt mondta, hogy a füleim nagyok.

                FORDUL A NAP.   Fordul a nap, havas hegyeknek int, A fákra ejti roskadó fejét, A vár felett még egyszer eltekint S a szájához emeli serlegét.   Uri fogat vágtat könnyű széllel, A szánka most mint felvert uti por Közeledik; rá halkan felfigyel A reszkető álmodó nyárfasor.   Most lelassul a könnyű uriszán.

                ÉN VAGYOK A NYIKHAJ LAJOS… Lajos első monológja.   Én vagyok a Nyikhaj Lajos, aki ismer, az tudja, Hogy mindenkori tartózkodási helyem a Kocsma. Inni csak mértékkel és tartózkodással szeretek;  Mérték vödör, tartózkodás asztal alja, Emberek! Persze, pénzem nekem soha nincsen, inkább a potya, Ezt rajtam kívül minden kocsmatöltelék jól tudja.

vasárnap, 2011. július 17. 09:43 Elérkezett a pillanat, amit annyira vártunk valamennyien és lezárhattuk életünk, ránk kényszeríttet szakaszát. Ami visszatekintve nem volt unalmas, azonban annál fölöslegesebb! Mindenki levélírással lett elfoglalva, hogy idejében megérkezhessen a civil gúnyánk.

               LUDAIM, LUDAIM… Matyi dala   Ludaim, ludaim, szépséges ludaim, Nekem mindennap hűséges barátaim. Induljunk el megint ki a legelőre, Illatos füvet csipkedni a mezőre, Ahol a bőség asztala meg van terítve Számotokra ma is, menjünk hát sietve!   Ludaim, ludaim, szépséges ludaim, Nekem mindennap hűséges barátaim.

Csak kevés dolog van, ami igazán értékes; csak kevés dolog az, ami igazán fontos.
Amikor az ember végképp megundorodik minden divattól, amikor megunt játékká
válik minden kedvtelése, és eltékozolt időnek érzi eddigi életét, elfordul a világ felszínes sokoldalúságától. A világ csak annak változatos, ki az emberi teremtés talmi kavargásának csodálatában leli kedvét ¬- kit nem a folyó enyhet adó, tiszta vize éltet, hanem a víz tükrén csillogó kérészéletű fénytünemények kacér, ámító játszadozása.
A fa, melynek árnyékában ülök, mit sem tud erről. Végzi, ami rámérettetett.
A nedvek öntudatlan keringése összeköti az eget és a földet, gyümölcsöt ejt az arra tévedő vándor maszatos kezébe, enyhet ad a tikkasztó, júliusi kánikulában, lélegzete balzsam a porral tel tüdőnek, lombja madarak szállása, a levelek susogása altatódal a megfáradt léleknek.

A fa hallja Isten szavát..

Szégyen, hogy milyen rég nem látogattam magam. Hiányérzetem lett.
Aktívnak kell lennem. Ott' olvastam és persze válaszoltam, hogy ez fontos.
Kevés a betűidő. Mérik. De ez nem fontos. Teljességgel lehetetlen dologra vállalkozom, mint alvállalkozó. Ez a tisztség megbecsülendő. Tudom.
Most itt fogom hagyni magam, bármennyire is fogom a szegílyt, nem maradhatok.
Légy türelmes!
Hogy hol jelenjen meg, amit magamnak írtam? Itt!

Sylvester Stallone akar lenni. A3-as méretű (30x42cm) grafit rajz

   Teltek a hétköznapok, egyik a másik után, annyira se volt időm, hogy belenézzek a tükörbe, így már értem a lényegét annak a kifejezésnek, hogy nem látom a fejemet a munkától.    Szóval az egyik ilyen reggelen az történt, hogy találtam a postaládában egy kis papírfecnit.