Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok..., hanem a fiúság Lelkét... örökösei Istennek... (Rom 8,15-17)
Arról nem szól Jézus példázata, hogy hogyan teltek a hazatért fiú hétköznapjai otthon, vagyis hogy milyen az újjászületett hívő élete. Az azonban kiderül, hogy az a fiú béresnek akart hazamenni, tehát arra vágyott, hogy újra az apját szolgálhassa. Addig azt hitte, a maga ura volt, de kiderült, hogy kényszerhelyzetbe került, sötét erők rabszolgája lett. Most nem ő akar már uralkodni önmagán, hanem átadja az uralmat apjának. A megtérés: uralomátadás.
Más kérdés, hogy az apja nem szolgaként fogadja vissza, hanem fiaként. Mi a különbség? Abban semmi, hogy a fiaknak is dolgozniuk kellett, és nekik is az apa, a gazda parancsolt. Csakhogy az egykori tékozló most már önként vállalta ezt a szolgaságot, örül ennek a lehetőségnek, s mint fiú, egészen más helyzetben volt.
A szolga bérért dolgozik, a fiú az apja iránti hálából és szeretetből. A szolga idegen, a fiú a sajátjában van. A szolga parancsot teljesít, a fiú érti is, mit miért kell végeznie. A szolga munkaviszonya bármikor megszűnhet, a fiú biztonságban van, tudja, hogy „el nem szakaszt tőle már sem élet, sem a halál".
Isten közel engedi magához gyermekeit, saját Lelkét adja nekik, megbeszéli velük terveit, kijelenti magát nekik. Ezért vágyik Isten gyermeke megismerni a mennyei Atya gondolatait, ezért olvassa a Bibliát, így hallgatja az igehirdetést, ezért öröm neki az imádkozás, ezért kéri: taníts akaratod teljesítésére (Zsolt 143,10). S a gyermek örökös is!
Isten gyermeke is vétkezhet szerető Atyja ellen, de nem ez a jellemző, és ő már észlel minden bűnt az életében, tudja, hogy „Jézusa kezében kész a kegyelem, / Egyenest oda fog folyamodni" (Arany János).
