Tiszta szívet teremts bennem, Istenem... (Zsolt 51,12)
Amikor Dávid király szívéből felszakadt ez a kiáltás, már világosan látta, mit tett. Ravaszul megölette egyik katonáját, akinek elcsábította a feleségét, s az a gyermek, aki ebből a viszonyból született, meghalt. Mindezzel pedig alkalmat adott Isten ellenségeinek Isten gyalázására. Rettenetes.
Világos lett számára, hogy itt nem valami tévedést vagy hibát követett el, hanem olyan sötétség áradt a szívéből, amiről addig nem tudott. Valahol mélyen, minden gondolat és tett forrásánál van a baj: a szíve nem tiszta. Nem leszoknia kell valamiről, nem mérsékelni valami rosszat, hanem a forrás szennyezett, azt kell kicserélni. De hiszi, hogy ki lehet cserélni, és nem mond le róla.
Éppen ezért Istenhez fordul. Nem ő akart önmagán segíteni, már tudja, hogy erre képtelen. Nem abban reménykedik, hogy a körülmények változásával majd ő is megváltozik. Egyenesen Istenhez megy, mert itt nem megjavítani kell valamit, hiszen az javíthatatlan, hanem újat kell teremteni. Teremteni pedig csak Isten tud.
Nyert ügye van annak, aki ide eljut, és el is fogadja azt az újat, amit Isten kínál. Ő ugyanis ezt ígéri: „Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek... Az én lelkemet adom belétek" (Ez 36,26-27).
Ki lehet cserélni az ember szívét, de ez nem reparálás, hanem teremtés. Isten nem foltozgat, hanem újat ad: szent Fiához hasonlóvá formálja az embert. „Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre." (2Kor 5,17)
Aki pedig átélte már ezt, de azóta megfáradt, azt bátorítja a mondat folytatása: „és az erős lelket újítsd meg bennem!" (Zsolt 51,12)
Zsolt. 51.12 Tiszta szívet teremts bennem, oh Isten, és az erős lelket újítsd meg bennem.
