Pyhatunturi Finnország legészakibb területén fekszik. Az 1938 –ban alapított Nemzeti Park hét kilométer hosszú, kopár, sziklás hegyoldal, ahol kopár, csupasz tetők és mély dús vegetációjú völgyek váltakoznak. A hegytetők jól láthatóan kimagaslanak a környező síkvidéki környezetből.
Öt csúcsa közül legmagasabb 540 méter tengerszint feletti magassággal Noitatunturi, és a völgyek közül a legmélyebben, 220 méteren Isokuru található.
A park különleges szépségű jellegzetsségei a meredek hegyoldalak közé szinte lezuhanó, leomló kvarcit sziklákat és törmelékeket befogadó mély szorosok.
Pyhatuntirí egyike a világ legrégebbi hegységeinek, mintegy kétezer millió éves. A többnyire kvarcitból álló hegyoldalak ősi tengerek partjaiból, vagy fenékiszapjából származnak. Bizonyos helyeken jól láthatóak a hegyek felszínén fellelhető fodrozódások.
Annak ellenére, hogy a Pyhatunturi Nemzeti Park kis területen található, mégis sokoldalú kombinációját adja az északi természeti környezetnek, a természeti erőforrások történelmi használatának, és a modern életnek.
A sziklás hegyoldalakat 320-400 méteres tengerszint feletti fahatárig, fenyő és lucfenyő erdők veszik körös- körül.
A vidék vegetációja hatással van a tápanyagszegény sziklákra és alapkőzetekre. A mély, patakokkal szabdalt völgyekben a vegetáció nagyon buja, a tavaszi virágerdőben fürdő növényzet felkapaszkodik a sziklák alacsonyabban található részeire is.
Pyhatunturi őslakosai a samik ezt a területet szent helynek tartották. Itt imádkoztak Uhriharjuhoz, istenükhöz, hogy gondoskodjon a következő szerencsés vadászatról.
Tiszteletük jeléül szarvast és rénszarvast áldoztak neki. Szertartásaikat a tizenhetedik századig folytatták, az ezerhatszázhúsz követő hatvan évben át kellett térniük a keresztény hitre. Itt, a hegytetőről alázúduló vízesés alatt keresztelték meg a samikat, miként a kereszténnyé avatás jelenkori finn neve, Pyhankasteenputous (keresztelő zuhatag) is tanúskodik erről.
Pyhatunturi különleges szerepet játszott a rénszarvas vadászatban is. Ez a terület a rénszarvastenyésztő területté, a rénszarvas tenyésztő kultúra történelmévé vált a későbbi századokban.
Az erdészet létrehozta ebben a régióban a nemzeti parkot. A fakivágást a huszadik századig úgy gyakorolták, hogy a téli időszakban kivágták a legmagasabb fákat. Ennek a nyomai a mai napig fellelhetők a területen, a hegyoldalak és téli utak mentén található kopár kiemelkedések, kitüremkedések formájába.
Ez a durva természeti szépség máig is sok turistát vonz ide.
Más kapcsolatban is áll a terület a turizmussal. Az utóbbi időben az ország egyik legjelentősebb nemzeti sí központjává vált.
A nemzeti park meg tudta tehát megőrizni egyrészt táj geológiai különlegességét, a sziklás meredek hegyoldalakban, és az erdőket a maguk természetes állapotában, másrészt pedig fennmaradt a keresztény egyházi rituális hellyé vált, ősi sami áldozati hely szépsége is.
