(1902, Nagykikinda - 1986, Budapest) 

Festőművész. Érdemes művész (1985). A Képzőművészeti Főiskolát Vaszary János növendékeként végezte el 1925-29. között. Az Új Művészek Egyesülete (UME) kiállításán mutatkozik be először, amelynek 1931-től tagja. A Velencei Biennálé kiállítója (1940.) 1944-ben kerül sor első önálló kiállítására az Alkotás Művészházban. Újabb munkáit az Ersnt Múzeumban mutatja be, ezután csak 1964-ben láthatja újra a közönség a munkáit.

A negyvenes években sötét tónusú tájképeket fest máramarosi tájrészletekről. Csendéleteiben szenvedélyes expresszivitással írja át a természeti, növényi formákat. A háború után ezt a külső élményre támaszkodó festészetet váltja fel a zárt geometriai formák használata. Az ötvenes években szinte alig fest, az IPARTERV irodájában dolgozik grafikusként. A hatvanas években teljesen új kifejezésmóddal jelentkezik. Leginkább Paul Klee hatását, vagy annak festészetéhez hasonlítható nonfiguráció jellemzi festészetét: sötét árnyalatú képei lírai fogantatásúak, a lélek belső történéseiről vallanak. A szentendrei művésztelepen 1962-63-ban Fónyi Géza műtermében dolgozik. Az 1980-ban megalapított Szentendrei Grafikai Műhely tagja lesz.

1983-ban kerül sor retrospektív kiállítására a Szentendrei Képtárban. Ez alkalomból jelenik meg Hann Ferenc könyve Vaszkó E. festészetéről.