Milyen rest a szívetek...Maga Jézus állapítja meg útitársairól Emmaus felé haladva,hogy mennyire képtelenek felfogni Isten csodálatos tetteinek valóságát.Lukács 24,25). Minden igyekezetük mellett,is milyen restek másként gondolkodni,mint az aggódó,a történteken szörnyülködő,szomorkodóember,aki sehogyan sem érti,sehogyan sem képes felismerni Isten nagyságos dolgait.Vajon mi mai világunkban annak nem csak aggodalomra okot adó,de gyakran rémítő dolgai között jobban felfedezzük Isten életet megtartó szándékát,amelyről Ő ma sem hagy bennünket tudatlanságban? - Először is azt kéri számon Urunk a tanítványain,hogy mennyire rest a szívük Isten kijelentésének elfogadására.Nem olyanokról van szó,akik mit sem tudnak arról,amit egykor a próféták szavaiban már kijelentett Isten.Nemcsak ismerői voltak a prófétai igének,de azok magyarázatát is megkapták.Még sem volt ez az igeim ismeret elegendő Isten tudtul adott tetteinek felismerésére, elfogadására.Ránk,igeolvasókra igeismerőkre pirít ránk Jézus szava.
Ismerjük Igéjét,tanításasit,mindazt,amit értünk tett,mégis az élet borzalmai elbizonytalanítanak bennünket.Már valóságosabbnak látszik szomorúságunk,bukásunk,a ránk irányuló fenyegetettség,a fájdalom testben vagy lélekben,az elmagányosodásunk,mint a Krisztus győzelme,Aki pedig megmondta,hogy Neki adatott miden hatalommennyen és földön.Ő biztosított bennünket arról,hogy minden napon velünk lesz,mi mégis oly sok esetben azt érezzük,hogy nincs velünk. Talán bele is keseredünk ebbe!A bátorító prófétai vagy apostoli Igék nem merültek feledésbe,de valahogy erejüket vesztették, valahogy mintha nem hozzánk szólnának,és nem éppen az adott helyzetben akarnának erőt adni.Pedig nem véletlenül kaptuk a teljes Szentírásban isten nekünk kijelentett igazságát,a bennünket mindenkor megtartó,drága üzenet.Ne legyen hát rest a szívünk,a befogadásra,a mennyei igazság elhívésére! -
Nem csak a prófétai Igék iránti hit volt gyenge az Emmausba tartó tanítványokban,hanem még a személyes híradásnak sem tudtak hitelt adni.A Jézus közelségébe tartozó asszonyok szava sem ébreszt bennünk bizalmat.Inkább megzavarta őket ,mint meggyőzte volna arról,hogy a Mester él.A hiteles sz0ó a valóságos tapasztalat sem volt elegendő.Gyakran azzal az érveléssel utasítják vissza a Krisztusban elnyerhető segítséget, megoldást,hogy hogyan is lehetne ezt ennek vagy annak az embernek elhinni.Hogyan lehetne egy az életét elrontott embernek elhinni,hogy Jézus szívébe fogadásával neki új élete van? Hogyan lehetne egy idegeiben megtépázott embertől elfogadni,hogy nyugalmát,rendezettségét,Jézusnál találta meg?Hogyan lehetne a társadalom perifériájára szorult ember esetében azt elképzelni,hogy Jézussal közösségben megelégedett, boldog élete van? -
Pedig ilyenekkel találkozunk szinte minden gyülekezetben,és ők jó bizonyságai annak,hogy Jézus él!Le ne becsüljük az ő bizonyságtételüket!Sőt,ha a magunk életének tapasztalatával mi is arról adhatunk hírt,hogy a feltámadott Úr Jézus életünk erőssége,biztonsága lett,ne hallgassuk ezt el! Még ha mit sem törődnek vele az emberek,akkor is hirdessük!Ez számunkra kétségtelen,személyes valóság!Segíthetünk másoknak is,hogy nekik is valóság lehessen,ha vallást teszünk élő Urunkról. - Amint ezek a szomorkodó tanítványok egyetlen mozdulatból,a kenyér megtöréséből felismerték a feltámadott,élő Jézust, restségük rögtön megszűnt.Amikor már semmi nem akadályozta,hogy igazán helyesen lássanak,haladéktalanul felkerekedtek,hogy hírmondói legyenek annak,ami felől megbizonyosodtak,hogy Jézus valóban feltámadt. -
Kiderül,hogy nem is csak ők nyerték el ezt a látást,nemcsak nekik van már bizonyosságuk a feltámadás,a sokszor meghirdetett isteni csoda felől,hanem a többi tanítványnak és az asszonyoknak is.Ha ez a húsvét megerősített agy épen megajándékozott bennünket a Krisztus feltámadásának,az Isten csodájának átélésével,akkor olyan jó azt látni,hogy másokban is ott van ez a hit,talán az egész gyülekezetben.Sőt épen annak az alkalma ez az ünnep,hogy mindnyájan abban a csodálatos győzelemben örvendezhetünk,hogy Urunk győzött a halál felett,megnyerte az életet.Megnyerte az számunkra is! Már nem a halál rettentése,vég nélküli szomorúsága borul ránk,hanem az Isten szeretetéből nekünk ajándékozott élet öröme és dicsősége lehet a miénk. - Börzsönyi József.
