MIT ÜNNEPELÜNK HÚSVÉTKOR?


Iskolásokkal beszélgetünk a tavaszi szünet előtt.

— Szerinted minek az ünnepe a húsvét? — Többen is válaszoltak.

— Mit tudom én. Fő, hogy nem kell suliba jönni.

— Még ezt sem tudod? Hát akkor jön a nyuszika!

— És piros tojást tojik — toldja meg egy kicsi.

— Majd én megmondom mindjárt, mit tojik — mondja valaki ravasz mosollyal. Nagy nevetés.

— Ne beszélj butaságokat. Húsvét a locsolkodás napja. Van, aki szagos vízzel, van, aki kútvízzel szokta. Egész vödörrel is leöntik a lányokat, azok meg csak visítanak. Ilyenkor legalább nem ők nevetnek rajtunk, hanem mi őrajtuk.

Egy szemüveges fiú tudományos síkra tereli a beszélgetést:

— Ti semmit sem tudtok. A nevéből kell kiindulni: húsvét, vagyis hús vétel. A több hetes böjt után akkor ehetnek ismét húst a vallásos emberek. Húsvét annak az ünnepe, hogy elővesszük a félretett sonkát. — Persze ti azt sem tudjátok, mi a böjt — teszi hozzá megvető büszkeséggel.

Dsida Jenő:
Egyszerű vers a kegyelemről

Csodákat próbáltam:
arannyal, ezüsttel
hívtam a népeket,
jöjjenek énhozzám!
Hiába, hiába,
az arany nem kellett,
az ezüst nem kellett,
nem jöttek énhozzám.

Elmondtam naponta
tíz hegyibeszédet,
gyönyörű szavakat,
igéző szavakat,
hiába, hiába:
egy fül sem fülelte,
egy szív sem szívelte
a hegyibeszédet.

Tüzet is akartam
rakni az erdőben:
nyulacska ne fázzék,
őzike ne fázzék, -
hiába, hiába!
Gyujtófám kilobbant
és a tűz nem akart
gyúlni az erdőben.

...S egyszer csak maguktól
gyűlnek az emberek,
együgyű szavamtól
sírásra fakadnak,
ránéznem alig kell
s a tűz is felszökken, -
az Úr áll mögöttem.